Az a drága második keleti nyelv

Eddig mindig előszeretettel hangoztattam, mennyire örülök a második keleti nyelvnek, mint lehetőségnek, és mennyire sajnálom a "kicsiket", amiért ők már kimaradnak a jóból. Azt hiszem, ezt nem ártana átgondolnom még egyszer... annyira azért mégsem egyszerű a helyzet.

Akárhonnan nézzük, egy átlagos mértékű szorgalommal bíró ember is jócskán el tudja foglalni magát a japán szakos és a minoros tárgyakkal. (Én részemről a szorgalmam mennyiségét az "ingadozó" kategóriába sorolnám, mert némely dolgokban hihetetlenül pedáns vagyok, és órákat pepecselek velük, másrészről viszont irdatlan lusta egy dög volnék, no.) Erre jön a második keleti nyelv... hát, ember legyen a talpán, aki élvezi, maradjunk ennyiben.

Szeretem én a koreait, nincs arról szó, hogy nem. Hasonlít a japánra (csakazértis!), és már a hangzásával is megbarátkoztam. (Hála annak a két nem túl rövid sorozatnak, amit sikerült végignéznem anno, pár emberöltővel ezelőtt, amikor még volt szabadidőm.) A gond annyi, hogy nincs rá időm. A szakszöveg fordítgatása, kanjik tanulása, angol gyakorlatokra való készülés és házi feladatok szülése, kötelezők olvasása, mindenféle ZH-k, és még folytathatnám... mindemellett akaratlanul is háttérbe szorul és elsikkad a koreai, mert ez "csak a második keleti nyelv". (Ami az én fontossági sorrendemben a főszak és a minor után következik, magyarul az utolsó helyen áll.)

Nagyon bánt a lelkiismeret miatta, mert egy japán-koreai nyelvkombóval már piacképesebb lennék, mint egy sima japánnal (az angolt ide se számolom, angolul mindenki tud szinte -.-), de jelenleg fizikailag képtelen vagyok bármilyen elviselhető eredmény produkálására. Mellesleg ha próbálkozom, sem járok sikerrel, mert egyszerűen nem mennek a fejembe a koreai szavak. Megtanulok 5-öt, tovább megyek a következőkre, és amikor már a negyedik ötös csoportnál tartok, nem emlékszem az első ötre. És ha három nap egymás után eljátszom, akkor sem... se a rövid-, se a hosszútávú memóriám nem képes befogadni a koreai szavakat O.o (Bármilyen javaslatért nagyon hálás lennék.)

Ennek a siránkozásnak egyébként az az apropója, hogy megtudtam: jövő csütörtökön szóbeli számonkérés lesz koreaiból. Aki ismer, az tudja, hogy ez nekem egyet jelent a kínhalállal, még akkor is, ha a koreai nyelv esetében írni talán még bonyolultabb, mint beszélni. A szóbeli és én ősellenségek vagyunk, főleg ha egy olyan nyelvről van szó, amit gyakorlatilag nem értek és nem is beszélek. Szégyen gyalázat, de katasztrofális szinten állok jelenleg a nyelvvel, szinte semmit sem tudok.

Gyorstalpaló módon tehát jövő csütörtökig meg kell tanulnom koreaiul... (Ez olyan bölcsészesen hangzott.) Ez 18 leckét jelent a tankönyvből, úgyhogy fel kell kötnöm a gatyám. Ha valakinek van valami csodamódszere a koreai tanulására, ossza meg velem :D (Persze az egyszerűség kedvéért holnap régi japán ZH-t, hétfőn pedig leíró nyelvtan ZH-t is írok, nehogy véletlenül a koreaira koncentrálhassak mondjuk egy egész hétvégén keresztül.)

De nem adom fel, nem fogom leadni a tárgyat (még megtehetném elvileg), azzal vigasztalom magam, hogy már csak ezt a félévet kell kihúznom. Tényleg bánt, hogy egy ilyen hozzáállás alakult ki bennem, mert szeretném szeretni, és szeretnék lelkes lenni, de amíg nem áll 48 órából egy nap, addig tele a kezem a japánnal és az angollal. (Ez most igazából egy angol kifejezés tükörfordítása volt, aminek nem jutott eszembe semmi magyar megfelelője, szóljatok, ha totál értelmetlen volt XD - "my hands are full")

Ah, jól esett egy kicsit nyüszíteni a sok-sok közérdekű és meglepően tartalmas bejegyzés után :D Köszönöm és bocsánat attól, aki végigolvasta ^^;