Restaurációs irodalom vizsga - első felvonás (BBN-ANG-213)

Szörnyűséges vallomással tartozom mindenkinek, azt hiszem sokan nagyot fogtok bennem csalódni, de legalább ezzel együtt rájöttök majd, hogy én is csak emberből vagyok :D Az irodalom vizsgán ugyanis megkaptam életem első kettesét. (T_____T)

A restaurációs irodalom egy azok közül a tárgyak közül, amelyektől rettegtem, még mielőtt akár felvettem volna tárgyfelvétel idején. Az oka azt hiszem egyértelmű: szóbeli vizsgáról van szó. Tehát egy általam kevésbé szeretett tárgykörből (irodalom) kellett vizsgáznom úgy, hogy minoros vagyok, azaz gyakorlatom nem volt, ráadásul a minor-dolog miatt még sikerült háttérbe is szorítanom a tárgyat a-főszakom-a-fontosabb elmélet nevében. Ja, és a vizsgát megelőző napon két történelem írásbelim is volt. Na, ennyit a mentegetőzésről :D

Alapvetően szerintem ez a barátságosabb vizsga a két szóbeli irodalom közül, azaz a középkor és a restauráció csodálatos duójából. Középkoros vizsgán ugyanis sokkal-sokkal hosszabbak a handoutok, nincsenek előre megadva tételek, és nekem úgy tűnt, mintha kötelezőből is több lett volna. (Bár számomra a drámák duplán számítanak, mert olvasni nagyon nem szeretem őket, és bizony Shakespeare nem lustálkodott, ami a drámákat illeti, ugyebár.) Hogy ennek ellenére hogyhogy mégis ebből a tárgyból kaptam kettest, a középkori irodalomból meg ötöst... nos, annak sok oka van.

Először is szeretném leszögezni: ég a fejem, mint a rongy. Összesen 7, azaz hét darab tétel van megadva ehhez a vizsgához, és én ennyit nem tudtam tisztességesen megtanulni. Ennél sokkal nagyobb adagot is lenyomtam már a saját torkomon az egyetemi pályafutásom során, most valamiért mégsem sikerült. És még a szerencse is elpártolt mellőlem, erre is mindjárt kitérek.

Akárhányszor szóbelizem, és én határozom meg, mikor megyek be, mindig elsőként betolakszom, hogy hamar túlessek rajta, és minél rövidebbre redukáljam a szokásosan produkált fizikai rosszullétet, ami minden szóbeli előtt egy kellemetlen tünetegyüttes formájában rámtör. (Nem részletezném a dolgot, hátha valaki érzékeny az ilyesmire, vagy éppen eszik :D) Most azonban mégsem ez történt, bár egészen reggel háromnegyed nyolcig úgy gondoltam, hogy első leszek. Oda is értem bő fél órával a vizsga kezdete (reggel nyolc) előtt, erre megfutamodtam, és végül csak utolsó előttiként kerültem sorra.

A hét tételt úgy sikerült megtanulnom, ahogy általában a tananyagot: az elejét még tudtam, lelkesen tanultam, felmondtam otthon magamnak, eltötyörésztem vele - az utolsó tételre meg persze szinte időm sem maradt, alig olvastam el párszor, és tulajdonképpen fel sem mértem, mennyit tudok belőle. Ki találja ki, hányadik tételt húztam ki? Hát persze, hogy a hetediket. Amikor megláttam a cetlin a feliratot, rögtön tudtam, hogy ebből baj lesz, de mégsem adhattam vissza, hogy "nem nyert, szeretnék másikat húzni". Leültem és próbáltam kihozni a legtöbbet a dologból.

A felelet az olvasmánylistával kezdődött. Csikós tanárnőnél voltam, ezt el is felejtettem mondani. Tulajdonképpen kellemesen elbeszélgettünk a Jane Eyre-ről, majd szóba került a Country Wife és az egyik vers is. Alapvetően egész jól válaszolgattam, egyedül a Country Wife-os kérdéseknél éreztem úgy, hogy hoppá, nem tudok angolul. Ugyanis több mindent félreértettem olvasás közben, legalábbis a felelet tanúbizonysága szerint. (Na meg a nevek. Szörnyű a névmemóriám IRL is, nemhogy kitalált karaktereket illetően.)

Aztán áttértünk a tételre... előre közöltem, hogy szinte semmit sem tudok, és a tanárnő is látta rajtam, hogy a teljes kétségbeesés határát súrolom, de azért elbeszélgettünk egy ideig. A legtöbb kérdésére nem tudtam válaszolni, magamtól összefüggően semmit sem mondtam, egy-két nevet tudtam kinyögni, és körülbelül ennyi. Nem tudom, mennyi ideig loptuk egymás idejét, de végül megkaptam az ítéletet: gyenge kettes. Igazából ezt is nagyon jószívűnek érzem, mert tényleg szinte semmit sem mondtam magamtól.

Hogy mi lehetett mindennek az oka... nem kertelek, nem tanultam rá eleget. A kötelezők közül a regényeket már félév közben gyötörtem, viszont a verseket csak az utolsó pillanatban olvastam el, akkor is felületesen, ugyanez volt igaz a két drámára is. Előző nap vizsgáztam kelet történelméből és japán történelemből is, amikről úgy éreztem, prioritást élveznek, így nem sok komoly tanulásra került sor. Az éjszakát a tételek bújásával (mert azért kidolgoztam őket, nem hazudtoltam meg magam) és a versek olvasgatásával töltöttem, sort kerítettem életem első vizsganap előtti semmit-sem-alszom éjjelére, de ez így még mindig nagyon-nagyon kevés volt.

Aktuálisan nagyon el voltam keseredve (bár tisztában voltam vele, hogy az én hibám volt a dolog), és úgy éreztem, ha még egy viktoriánus költő nevét meghallom, kiszaladok a világból, de egy-két nap és jó pár óra alvás után úgy döntöttem, a szép kis ötöseim és négyeseim közé nem hagyhatom, hogy odapiszkítson egy kettes. Úgyhogy július 2-án repetázom, ezúttal Timár Andrea tanárnőnél, mivel Csikós tanárnőnél már nem volt szabad időpont. Pedig jó lett volna tisztára mosni a nevem, és megmutatni, hogy az átlagteljesítményem nem a kettes... ő maga is mondta, hogy látta rajtam, hogy más témából tudtam volna sokkal többet is, meg a kötelezők megbeszélése is jól ment. De ha a diák egy értelmes mondatot nem nyög ki a tételről, nem lehet ajándékba szép jegyeket osztogatni, ez van.

Szóval július 2-án valószínűleg a megszokottnál is komolyabb gyomorgörccsel fogok bezötyögni az egyetemre, délelőtt tíztől gondoljatok rám! (Mert tuti elsőként pofátlankodom be. Az eddig mindig bevált. Járt utat járatlanért... talán ha elsőként mentem volna be, az első tételt húztam volna, és örülnék az ötösömnek :D) Ennyi! :D