Hangtan vizsga

Túlestem a második vizsgámon is, banzai~!

Elég vegyes érzelmeket hagyott bennem mind a felkészülés, mind a vizsga, mind a végeredmény. Na de kezdjük az elején: mit kell tudni? Hát, úgy konkrétan mindent. A vizsga egy "beugróval" kezdődött, ami annyit tesz, hogy egy előre megadott 320 szóból álló listát be kellett vágni egy az egyben, hogy álmodból felkeltve is át tudd írni a szavakat IPA-szimbólumokkal. Meg persze hangsúlyjelekkel. A vizsga első feladata ezek közül 10 véletlenszerűen kiválasztott szó átírása, amiből ha nem tudsz legalább 8-at hibátlanul átírni, akkor bukta van, és a vizsgád többi részét meg sem nézik, még ha csillagos hatost érne, akkor sem. (Elég sokan buknak el itt.)

Számomra ez a rész volt a legkevésbé megerőltető, egyrészt mert a rövidtávú memóriám pont erre van kitalálva (látszólag értelmetlen dolgok töméntelen mennyiségű bevitele, majd azok bámulatos sebességgel való elfelejtése). Másrészt létezik egy "gyakorló program", ami véletlenszerűen 10 szót felad (akárcsak a vizsga), majd miután beírod az általad helyesnek talált verziót, ki is javítja és lepontozza a válaszokat. Talán mostanra már mindenki tisztában van vele: ha valamit gépen lehet csinálni, az nekem biztosan menni fog. Így tanultam meg annak idején Japán megyéit is, és ez a gépesdi bizony most is rengeteget segített. A beugrótól tehát nem féltem.

A vizsga következő feladata (ha sikerrel vettük az első akadályt) újabb tíz szó átírása, ezek azonban nem egy előre közzétett listáról származnak, hanem akármilyen szavak lehetnek. A dolog lényege, hogy egyik szó kiejtése sem rendhagyó (míg az előbbi 320 szó mindegyike az, ezért magoltatják be velünk), így a megtanult hangtani szabályok alkalmazásával kell átírni őket. Nem egyszerű feladat, ha engem kérdeztek.

Ezt a feladatot követi a "beírogatós rész". (Micsoda szakkifejezések!) 15 kérdés, amire saját magunktól kell választ adni. Például bizonyos szabályokra példát hozni, bizonyos hangokat felsorolni, stb. Ez sem a kellemesebbik része a vizsgának, hiszen itt vagy tudja az ember a megoldást, vagy nem, mese nincs. Nagyon kevés olyan kérdés van ebben a részben, ahova "tippelni" lehet, és ott is elég kicsi az esélye annak, hogy beletrafál az ember.

Az utolsó és egyben legtöbb pontot érő (hurrá!) feladat a feleletválasztós kérdések garmadája. 35 kérdés, mindenhol 4-4 lehetőség, és mindenki kaphatja elő a dobókockát, vagy szorongathatja a szerencsehozó plüssmacit. A kérdések, ha az ember sokat tanult, nem nehezek, de arra alapozni, hogy úgyis eltalál az ember eleget a ketteshez... na azt nem érdemes. Az összesen 60 pontos vizsga (a beugrót nem számolják bele) viszonylag jószívű osztályozással zárul: 50,01%-tól adják meg a kettest, és innentől megy 10-esével felfelé a ponthatár, tehát 80,01%-tól már ötös.

A vizsga tehát tipikusan úgy van összeállítva, hogy nulla tudással átmenni belőle gyakorlatilag lehetetlen. (Ha csak az ember nem fejlesztett ki irigylésre méltó(?) puskázási készségeket, amelyeket a vizsga során kamatoztat. Én sosem mertem puskázni, úgyhogy nálam ez nem opció...) Ha belegondolunk, a beugró eleve kizárja a mázli-kettes projekt sikerességét, de még ha valaki a 320 szó bemagolásával és azon kívül 0 tudással indul is, úgy is szinte lehetetlen elérni a kettest. Az átíráshoz kell ismerni az IPA-szimbólumokat, még akkor is, ha a hallgató tökéletes kiejtéssel bír, és bármit tökéletes angolsággal ejt ki. A beírogatós feladatoknál szintén nincs mese, vagy tudja az ember a választ, vagy nem. A 35 feleletválasztós kérdésnél pedig összeszedni a ketteshez szükséges 31 pontot... na ahhoz kegyetlen nagy mázli kell, ebben azt hiszem, megegyezhetünk.

Hogy mit kell megtanulni? Nádasdy Ádám méltán híres Background to English Pronunciation c. könyvének első 10 fejezetét (184 oldalnyi összesen), valamint a Törkenczy tanár úr által összeállított, év közben közzétett handoutokat. Választani nem nagyon lehet a kettő közül, ugyanis a két forrás anyaga nem fedi egymást. Míg a Nádasdy-féle tankönyv inkább az alapokat fekteti le, az egyes mássalhangzókra és magánhangzókra, a gyakoribb szabályokra koncentrál, addig a handoutok ezeket az alapokat nem említik, és részletesebben belemennek a szabályosságokba, többet is említenek, mint a könyv első 10 fejezete, valamint a hangsúlyozás szabályai is szerepelnek itt, amiről a könyv említett szegmensében szinte egyáltalán nem esik szó. A kérdések nagy részén érezni lehet, hogy inkább a handoutok anyaga alapján vannak megfogalmazva, de akárhonnan nézzük, a könyvnek legalább az olvasgatása elkerülhetetlen.

A harmadik "forrás", amit érdemes beszerezni az egyszeri vizsgázónak, az szokás szerint az előző évi vizsgalapok tömkelege. Ha nem lett volna a birtokomban pár ilyen, nem kevés kérdés bizony igen felkészületlenül ért volna a vizsgán. A kérdések típusai szinte szabályosan ismétlődnek, erre nagyon jók a feladatlapok. Viszont arra vigyázni kell, hogy az egy az egyben ismétlődő kérdések száma nagyon alacsony a hangtani bevezetőhöz, vagy a nyelvtudományi bevezetőhöz képest. Nagyon könnyű annyit variálni minden kérdésen, hogy csak egy picit kell átírnia az összeállító tanárnak, és máris semmire nem megy az ember a tavalyi kérdéssel. (Én összesen egy olyan feleletválasztós kérdést találtam az idei vizsgalapon, amit az előző éviek nézegetésének köszönhetően tudtam megválaszolni. Ez elég gyér arány.) Erre alapozni tehát szintén nem kifizetődő.

A vizsga maga a szokásos profi szervezés mintapéldája volt. A 143 fő elvileg a Gólyavár B termébe volt kiírva vizsgázni, de természetesen végül 6(!) különböző terembe voltunk szétosztva. Én egy kicsit megrökönyödtem, amikor közölték, hogy az A épület 329-es (azt hiszem) termébe kell mennem, ugyanis eddig én még ennek az épületnek csak a földszintjén és az alagsorában jártam (TO, kari előadó, diákigazolvány-matrica ügyekben), és valahogy nem jutott el a tudatomig, hogy több szint is van, ne adj' Isten három is. :D Végül sikerült megtalálnom a célt, ahol Nádasdy professzor úr fogadott egy viszonylag kicsi előadóban. A vizsgára 100 perc állt rendelkezésre, de ezt szerintem szinte senki sem használta ki, én is körülbelül egy óra után kijöttem, és az utolsó 15-20 percben így is csak a válaszlap kitöltésével és a válaszaim átnézésével voltam elfoglalva.

A vizsga megoldásait rögtön a vizsga után (amikor már mindenki befejezte) kifüggesztették a nyelvészeti tanszék faliújságára, ezzel természetesen jókora tumultust okozva. Én persze megvártam, amíg kiírták (elvégre rólam van szó), és gyors felmérést készítettem a pontszámaimat tekintve. A beírós kérdések közül sajnos a legtöbb olyan jellegű, amire számtalan helyes válasz létezik, így ezekről nem lehet ott helyben megmondani, hogy jók-e. Így a számolásaim alapján a 60 pontból 41-et biztosra vettem, a további eredményekre estig kellett várnom.

Estére a jegy bekerült az ETR-be, valamint az egyéni, feladatonként elért pontszámok is felkerültek nem sokkal később az internetre. Bár nagyon tartottam a vizsgától, és aznap reggel úgy éreztem, semmit sem tudok, végül egy igen izmos négyest sikerült produkálnom, aminek nagyon örülök :D Egy icipici keserűség van bennem annak köszönhetően, hogy 80%-os lett a vizsgám, az ötöst pedig 80,01%-tól adják meg, de hangsúlyozom, örülök a négyesnek. :D

Szóval, aki hangtanból kettest szeretne, az legalább egy kicsit tanuljon, vagy legyen nagy mázlista :D (Ezt a tanácsomat alátámasztja az a tény is, hogy ezen a vizsgaidőponton a hallgatóknak több mint fele megbukott.) Hajrá!