Subscribe:

Ads 468x60px

2013. július 25., csütörtök

Sushikészítő tanfolyam :D

Igen, most már ilyesmire is van időm :D Édesanyáméktól kaptam születésnapomra egy sushikészítő tanfolyamra szóló kupont. A papíron 4x55 perc van feltüntetve, ez azonban nem négy külön alkalmat jelent, hanem egy, egybefüggő, jó kis délutáni/esti programot. (Vicces is lenne 55 perc után hazabattyogni, főleg hogy ennyi idő alatt nem sok mindent lehet csinálni.)

Az oktatásra a Mammutban lévő aSushibar-ban került sor, július 18-án délután 4-től este 8-ig. Amikor megérkeztem a tett színhelyére, 4 előtt körülbelül 5 perccel, még senki sem volt ott rajtam kívül, ami kissé megriasztott... de szerencsére hamarosan befutott Fanni nevű sorstársam, és így egy kicsit megnyugodtam, hogy nem egyszemélyes magánoktatásban lesz részem. (Azért nyugodtam meg csak egy kicsit, és nem nagyon, mert Fannit megkérdezve megtudtam, hogy ő már számtalanszor próbálkozott sushikészítéssel, míg én teljesen zöldfülű voltam a témát illetően.)

Kaptunk egy bögre zöld teát (finom volt!), és elkezdődött az elméleti oktatás. Rövidke összefoglalót kaptunk arról, honnan is származik a sushi (nyilván Kínából, de nyilván a japánok "tökéletesítették" :D), milyen alapanyagok és segédeszközök kellenek hozzá, miből milyet érdemes venni (és hol), egyáltalán mi mire való, stb. Már épp kezdtünk volna a tettek mezejére lépni (oktatónk, akinek sajnos csak a keresztnevére emlékszem, Lászlónak hívják, épp elkezdte mosni a rizst), amikor befutottak a "többiek". Kiderült ugyanis, hogy néhányan úgy voltak tájékoztatva (hej, de szép szenvedő szerkezet!), hogy 5-től 9-ig tart a tanfolyam, így ők 5-re érkeztek. Így 2 fős kis csapatunk 5 fősre bővült. (A későn érkezők tovább maradtak este, és utólag kapták meg az elméleti fejtágítást.)

Tehát megtanultuk hogyan kell megmosni a rizst, aztán megfőzni, ízesíteni, hűteni, stb. Ezt követően a "töltelék" előkészítésére került sor, azaz uborka darabolása, lazac előkészítése, szálkázástól a szeletelésig (hogy az milyen macera!). És persze jött a java: a tekerés! :D Ettől a résztől nagyon tartottam, nem értettem, mégis hogyan fog egyben maradni az egész, nem pedig szétesni meg szétpöndörödni és egyebek... nyilván a pergős szemű rizzsel kapcsolatos tapasztalataim ültették belém ezeket a kételyeket :D De az extra ragadós sushi rizs természetesen nagyon együttműködő volt, és meglepően könnyen sikerült abszolválni a feladatot.

A makitekercsen (befelé és kifelé tekertet is készítettünk!) kívül csináltunk lazacos nigirit, valamint tamagos nigirit is :) Végül nyolcra nem is sikerült befejezni a programot, de senki sem sietett, így nem bántuk. Én és Fanni valamikor kilenc körül távoztunk, a többiek pedig még maradtak egy kicsit az elméleti részek bepótlására. Kaptunk dobozkát, amiben el tudtuk hozni az elkészült remekműveket, és képet is készítettem a végeredményről, bár ez már a megdézsmált verzió, a teljes arzenálról sajna nem készült fotó :D

Elnézést a képminőségért, még a régi telefonommal követtem el a megörökítést, így nem a legcsodásabb :D

Rövidtávú terveim között szerepel egy rizsfőző beszerzése, kiegészítve az alapanyagokkal, természetesen, és itthon is megpróbálkozni a sushi-gyártással :D (Kíváncsi leszek, mi kerekedik a dologból úgy, hogy senki nem áll mellettem, és nem mondja, éppen mit merre hogyan...) Összességében nagyon jó élmény volt a tanfolyam, jó volt a hangulat és a társaság is, magamtól pedig biztos hogy még csak a közelébe sem jutottam volna a fent látható eredménynek :D

2 megjegyzés:

Dani írta...

Én még sosem ettem sushit, de egyszer biztos kipróbálnám. A képen látható is finomnak néz ki :D Sok sikert a sushi-gyártással! :)

Sedna írta...

Köszönöm! :D Én is csak párszor ettem még, de nagyon megszerettem :) Ami különösen meglepő, hiszen alapvetően nem szeretem a tengeri herkentyűket, erre föl a nyers lazacot két arcra eszem, ki érti ezt? :D

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^