Subscribe:

Ads 468x60px

2013. július 6., szombat

Az utolsó félév TO-s körei

Természetesen ahogy egyre közeledtünk a záróvizsga, szakdolgozat-leadás és egyebek felé, egyre gyakoribb vendégek lettünk a Tanulmányi Osztályon is. Most megpróbálom összeszedni ezeket a feledhetetlen látogatásokat, ezt is - mint mindig mindent :D - az utókor okulására.

Záróvizsgára jelentkezés
Az első teendő az utolsó félévben a záróvizsgára való jelentkezés volt. Ahhoz, hogy az ember fia/lánya év végén áteshessen a tűzkeresztségen, és elmehessen záróvizsgázni, természetesen előbb el kell kocogni a TO-ra. Ezt nekünk február 11. (hétfő) és március 1. (péntek) között kellett megejtenünk. Mi (én és Heni barátnőm) úgy gondoltuk, ezt a dolgot jó lesz minél hamarabb letudni, ezért február 13-án már a tettek mezejére léptünk. Nem biztos, hogy ez volt a legjobb megoldás, mindjárt el is mondom, miért.

A jelentkezéshez egy űrlapot kellett letölteni a BTK honlapjáról (innen), és ezt kellett kitöltve leadni. A japán szakosok tanulmányi felelőse Főgler László, így mi hozzá soroltunk be nagy lelkesedéssel, 10:40-kor. Az ember azt hinné, ez a dolog gyorsan megy, leadjuk a papírt, aztán mindenki megy isten hírével... viszont. Ekkor került sor az előzetes abszolválásra is - azaz Főgler úr szépen ellenőrizgette (igen, egyesével), hogy minden tantárgyat elvégeztem-e, amire szükség van. Nem tudom, erre csak a Neptunra való átállás miatt nem volt program, vagy mindig így mechanikusan kell-e bogarászni a dolgokat, de nem irigyeltem akkor az ügyintézőket, akik ezt napi kitudjahány emberrel végigcsinálták.

Legnagyobb megkönnyebbülésemre kiderült, hogy a Tolkien órám és a Wikipédia szócikkes órám is beleszámít a szabad kreditek közé, bármennyire is furcsa a kódjuk (Tolkien: xxxn9037; Wikipédia: FLN-350:105 - sehol egy BBN vagy valami). Valamint a kreditelismertetésen átesett, 11-es kódon felvett koreai nyelvórák is elfogadásra kerültek, tehát valamit biztosan jól csináltam :D Kaptam tehát egy listát az elvégzett (és felvett) tárgyaimról, Főgler közölte velem, hogy minden rendben, már csak el kell végeznem a felvett tárgyakat, és mehettem Isten hírével. Azaz még egy aláírandó papírt kaptam, ami a 3 szabadon választható keletes kreditről szólt. (A mi tanegységlistánkban még szerepel 3 szabadon felhasználható kredit, amit bármilyen keletis tárgyra fel lehet használni.) Végül 17:15-kor távoztam a TO-ról. (Ami már csak azért is vicces, mert elvileg 16:00-ig tart az ügyfélfogadás.)

Rengeteget kellett tehát sorban állnunk, nagyon lassan haladt az ügyintézés (köszönhetően a mechanikus tárgyellenőrzésnek és a problémás kuncsaftoknak, akiknél nem ment minden olyan gördülékenyen, mint például nálam). Később, amikor már szaktársaink többsége is rávette magát a TO-látogatásra, több irodát is megnyitottak, és ők sokkal hamarabb végeztek, mint mi, még ha halogatták is a dolgot a végsőkig. Ezért nem biztos, hogy jól döntöttünk a korai intézkedéssel. De legalább nem kellett egy percig sem idegeskednünk, hogy kicsúszunk a határidőből :D

Szakdolgozat leadása
A következő kör a szakdolgozat leadása volt. A határidő április 15. volt, ezért értelemszerűen április 15-én mentem leadni :D Mint szinte mindenki más is, nyilván. (Az utolsó perceket is ki kellett használni!) A TO már előre felkészült a rohamra, és számtalan irodát és sok-sok irodai dolgozót ráállítottak az ügyre. Az a kedves hölgy, akinél én adtam le az egy bőrkötéses, egy spirálozott példányú dolgozatomat, már fél nyolckor elkezdte a munkát, így 8:10-re végeztem is, és mehettem a reggeli előadásomra.

Adódott néminemű probléma két melléklettel kapcsolatban, ugyanis hivatalosan a dolgozat mellé le kellett adni egy CD-t is (rajta a szakdogával, természetesen :D), illetve egy igazolást arról, hogy háromszor legalább értekeztünk a témavezetőnkkel. (Dátumok, témavezető aláírása, ilyesmi.) Ez utóbbit az F épületi titkárságról lehetett megszerezni Varga Ágnestől. Azonban a TO-n ezt a két kis kiegészítést nem vették át tőlünk, így kissé tanácstalanul hagytuk el a terepet, nem tudván mit kezdjünk a papírral és az adathordozóval.

Később kiderült - természetesen csak szóbeszéd útján, mert a hivatalos tájékoztatás nem különösebben elterjedt felénk -, hogy Varga Ágnesnél kell leadni a CD-t is és a papírt is, miután a TO-ról átkerültek hozzá a dolgozatok. Hogy ő egyesével beletehesse. Mindet. (Hogy ezt a TO-n miért nem lehetett megtenni, azt ne kérdezze senki, ez örök rejtély marad.)

Oklevél-mintalap aláírása
Ezután következett egy olyan TO-s kör, amiről a mai napig nem tudjuk, valóban szükség volt-e rá. Főgler Lászlótól kaptunk ugyanis egy körüzenetet, mely szerint az oklevél-mintalap aláírásának határideje május 17. Erről sehol máshol nem találtunk információkat, sőt az anglisztikásoknak meg is mondták, hogy felesleges becaplatni most a TO-ra. El is magyarázom, miért. Ekkor még összesen 5 dolgot kellett elintézni a TO-n a diplomázásig:
  1. aláírni az oklevél-mintalapot
  2. leadni az indexet
  3. bemutatni a nyelvvizsgát (ami kell a diplomához)
  4. abszolválni (az előzetes abszolváláskor szerzett papírokkal)
  5. leadni a könyvtári igazolást, mely szerint nem tartozunk könyvvel 
Na már most, mindezt el lehetett volna intézni egy kosszal, miután megszereztük a jegyeinket és bekerültek az indexbe is. Az anglisztikások ezt így is csinálták.

Nekünk ezzel szemben be kellett menni május 17-ig aláírni az oklevél-mintalapot, illetve elintézni azt, amit már akkor el tudtunk. Ez körülbelül a nyelvvizsga bemutatásánál ki is merült. Mivel a jegyeink ekkor még értelemszerűen nem voltak meg, ezért se abszolválni nem tudtunk, se az indexet nem tudtuk leadni. Én tartoztam még könyvekkel is, ezért a könyvtári igazolást sem tudtam elintézni. Mindenesetre Főgler küldött körüzenetet, mi meg kötelességtudóan bekullogtunk aláírni egy papírt, meg bemutatni a nyelvvizsgánkat.

Abszolválás
És végül sor került az utolsó TO-s körre is, amit a záróvizsga előtt 3 nappal kellett legkésőbb letudni. Ekkor adtuk le a már kitöltött indexet, a könyvtári igazoló lapot (ami itt van egyébként, és a PPK-s részt mi konkrétan ignoráltuk rajta, tekintve hogy semmi közünk hozzá, és így is elfogadták), illetve sor került a végleges abszolválásra is. Ekkor váltott át a tanulmányi státuszom "Aktív"-ról "Abszolvált"-ra. (Nálam erre június 10-én került sor.) A záróvizsga után pedig pár nappal "Abszolvált"-ról "Diplomát szerzett"-re. (Nekem 18-án.)

Ezzel egyelőre lezárult a TO-ra szaladgálás, bár úgy hírlik, ha az ember szeretné megkaparintani az indexét, az is plusz egy kört jelent. Egyelőre ezzel nem foglalkozom :D Már csak a diplomaosztó van hátra :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^