Subscribe:

Ads 468x60px

2012. március 12., hétfő

Japán szakok - KRE és ELTE - különkiadás

Mint azt már korábban említettem, az 5 részes összehasonlító "sorozat" bejegyzéseinek közzététele alatt több internetes csatornán keresztül is kaptam kiegészítő információkat, főleg a Károli oldaláról. Kedves barátnőm, aki válaszolgatott a kérdéseimre, 2011 nyarán diplomázott, éppen ezért a tapasztalatai is régebbről származnak. Mivel az összehasonlítás iránt érdeklődők többsége valószínűleg még nem került be egyik szakra sem, ezért szükségesnek tartom, hogy a frissebb információkat is közzé tegyem :)

Senkinek nem akarom a személyiségi jogait megsérteni, ezért neveket sehol sem teszek közzé, előre is elnézést a homályos fogalmazásért, lehet, hogy túl sok lesz az "állítólag", meg az "úgy hallottam" :D Azoktól, akik privát csatornákon keresztül meséltek nekem a KRE-ről, kivétel nélkül megkérdeztem, közzé tehetem-e az általuk leírtakat, akik pedig eleve hozzászólás formájában tettek hozzá a témához, amúgy is ország-világ (haha :D) elé tárták már a tapasztalataikat, így talán nem sértem meg őket azzal, hogy egy bejegyzésbe is belefoglalom a mondandójukat :D

Térjünk a lényegre, milyen kiegészítések születtek?

Pletykák
Én annak idején egyáltalán nem hallottam semmit se az ELTE-ről, se a KRE-ről, amikor döntenem kellett, melyik egyetemet válasszam, de úgy tűnik, ezzel nem mindenki volt így. Azok közül, akik a KRE-t választották, vannak, akik egyszerűen azért tettek így, mert szörnyű dolgokat hallottak az ELTE-ről. Konkrétan a két nyelvtanárról, Uchikawa sensei és Ono sensei személyéről terjengtek (terjengenek?) pletykák, miszerint szörnyen szigorúak, ráadásul az alapvizsgán eltüntetik a szak kétharmadát. Ezzel kapcsolatban annak idején írtam már egy bejegyzést (itt olvashatjátok), és a véleményem azóta sem változott.

Tankönyvek, nyelvórák
A tankönyv, amit a kezdők első két félévben használnak, a Genki I-II, akárcsak nálunk, de valamivel gyorsabban haladnak vele, mint az ELTE-n. (Az komoly lehet, mert mi is elég erőteljesen meneteltünk :D) A haladók az "An integrated approach to intermediate Japanese" című könyvvel dolgoznak. A japán órák az információk szerint tömbösítve vannak, a hét egy napjára zsúfolva, japán-maraton szerűen :D (Mint kb most nekem, csak én ezt magam választottam ^^)

Tanárok
A barátnőmnél fiatalabb KRE-s tapasztalatai szerint jelenleg tanít egy fiatal, helyes, magyar anyanyelvű tanárnő japánt, azonban viszonylag szigorú.  Valamint elhangzott még egy név, egy kommentelő szerint ugyanis a nyelvgyakorlatos tanárnő, Misaki-san magyar szakos volt Japánban, tehát tud magyarul, és nagyon aranyos :) Ezek szerint a Károli mostanság erős a magyarul tudó nyelvtanárok terén :D)

Ezen kívül több külön forrásból is hallottam Mecsi tanárnő személyéről, aki nekünk a művészettörténetet tanította. Itt némileg ellentmondanak egymásnak az "informátoraim", mert van, aki pont arról ír, hogy mennyire megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy nem kell átjárni az ELTE-re Mecsihez művtörire, mert csúnyákat hallott róla (jesszus, mennyi ronda pletyka XD), viszont egy másik segítőkész informátor azt írta, hogy át kell járnia hozzánk. Bár ha jól értelmeztem a leírtakat, egyikük (akinek nem kellett átjárnia) egy évvel a másikuk felett jár.

Szintén egy kommentelőnek köszönhetem, hogy fény derült arra a tényre, miszerint a kelet népeit idén nem vendégoktatók tartják, hanem Vámos Péter, aki a kínai nyelv, ókori (kínai) történelem és a bevezetés a keleti filológiák tárgyért is felel. Az illető szerint a tanár úr nagyon jó fej, és hatalmas koponya :D

Specializációk
A legáltalánosabb érv a KRE mellett és az ELTE ellen a specializáció lehetősége. Ezekkel kapcsolatban is kaptam hideget-meleget, kicsit nehéz is objektívan összefoglalni a beáramlott okosságokat :D Egyik oldalról inkább negatív véleményt kaptam a rendszerrel kapcsolatban, mivel az irodalom-nyelvészet specializáció már állítólag évek óta nem indul el, vagy maximum 1-2 emberrel, a történelem specializáció (ahogy arra a barátnőm is utalt) javarészt előadások tartásával megy el, a média specializáción pedig elég "érdekes" az osztályozás és a számonkérés. Egy segítőkész kommentelő azt írta, hogy a média és a történelem specializáció egyben van, ez lehet, hogy új fejlemény, én nem tudok igazságot tenni :D

Létszám és szórás
A félrefogalmazások elkerülése végett szó szerint idézném egy kedves megjegyzés-író kiegészítését: "Idén nagyon sokan vagyunk, kb. 70 embert vettek fel, kb. a kétharmadát fizetősre, jelenleg kb. 60-an lehetünk, és szerintem várhatóan csökkenni fog a létszám a BA végéig. Az új felsőoktatási törvény megjelenése előtt kiadtak egy irányszámot, amely szerint jövőre 90 embert akarnak felvenni. Nem tudom, ezt mennyire gondolták komolyan, hiszen a tanszék legnagyobb termébe maximum 40-en férünk el kényelmesen... meg nem is hiszem, hogy szükség van egy évben 90 japánosra." 

"Áthallgatás", azaz a második keleti nyelv
Meglehetősen élénk párbeszéd alakult ki a második keleti nyelv kapcsán, és végül kiderült, hogy van lehetőség a Károliról áthallgatni az ELTE-re, ha valakinek nem tetszik a kínai. Ennek azonban ára van, átvitt és szó szerinti értelemben is: egyrészt félévente fizetni kell X összeget (pontos értéket nem tudok mondani, de a kommentelő tudomása szerint 20.000 körül mozog az összeg), ezen kívül a kreditátvitellel is egy kicsit bajlódni kell, valamint míg a Károlin heti egy kínai órával lehet kiváltani a második keleti nyelvet, addig az ELTE-n a nyelvi órák többsége heti két gyakorlatot jelent. 

Nyelvi előképzettség és előmenetel
Ismét szó szerint szeretnék idézni egy megjegyzést, ami csak úgy hemzseg a hasznos információktól: "Jelenleg az elsősök közt kb. 15-en vagyunk haladósok, ami azt jelenti, hogy a III., IV. számú nyelvtan és nyelvgyakorlat órákat kell felvegyük (amit azoknak a másodikosoknak kell, akik kezdősként kezdték), valamint választhatóként lehet a nyelvhelyességet és a kezdő szövegolvasást. Én úgy gondolom, hogy mindenképp érdemes egy nyelvi előképzettség a szakhoz, mert a kezdősöknek nagyon nehéz dolguk van szerintem. Azt is gondolom, hogy csak az egyetemi órákon nem fog senki megtanulni "normálisan" japánul, nagy önszorgalom is szükséges hozzá. Az, hogy ki mennyire igyekszik, meg is látszik, mert mind a pl. egy Nyelvtan vagy Nyelvgyak. III. órára járó haladó elsősök, mind a kezdősként induló másodikosok nyelvi szintjei között is nagy különbségek vannak." 

ELTE és KRE - vélemény a másikról
Egy rövidke megjegyzés szerint a KRE-sek között az ELTE-vel kapcsolatban annyi szokott keringeni, hogy egyesek szerint az ELTE-n nincs a hallgatók közt akkora összetartás, segítőkészség, és jellemző a klikkesedés. Örömmel közölhetem, ezt személyesen meg tudom cáfolni :D Hogy a másik irányban is hozzátegyek valamit a pletykálódáshoz: nálunk az a rémhír terjeng, hogy a KRE-n több az otaku-beütésű, anime-rajongó, kissé "furcsa" hallgató :D

¤¤¤

Ennyi volna a kiegészítés ^^ Ha még további megjegyzésetek lenne, ne fogjátok vissza magatokat, ha máshol nem is, itt kommentben majd szolgálja a jövő generációit az összes kiegészítés :) Köszönöm szépen mindenkinek, aki segített pontosabbá tenni az összehasonlítást! És ha esetleg összefutnátok egy Tan Kapuja Buddhista Főiskolára járó, japános emberkével, nyugodtan irányítsátok hozzám, mert bár amennyire tudom, összehasonlítást nehezen tudnék írni, tekintve hogy a két intézmény nagyban eltér egymástól, azért mégiscsak jó lenne róluk is hallani :D

6 megjegyzés:

Ashtray_heart írta...

Óóó,megtisztelő h bekerültek a megjegyzéseim az összefoglalóba! :) Most aztán elvannak kényeztetve a leendők információügyileg. :D Ha valaki hozzá tudna szólni a specializáció-témához,annak örülnék,mert nagyon nem értem a rendszert. :D
Elvileg 50 kreditet kell teljesíteni,de mindegyik vagy 20-at vagy 30-at ér,tehát eleve párosítva kell őket csinálni. Aminek ezek közül tényleges értelmét látom,az a fordító speci,amiből van alap és haladó,és "mindkettőt ajánlott felvenni" ~ de akkor minek van ilyen és meg olyan is? (Na meg jövőre tervezik egy kínai nyelv és kultúra specializáció bevezetését,50 kreditért,amire szintén kíváncsi leszek.)

A Tan Kapujáról csak annyit tudok,h a mi csoportunk Szemerey Marci-senseije ott is tanít japánt ~ gondolom szintén a Genkiből,de nem akarok hülyeséget mondani.

Ashtray_heart írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Chibi Zsó írta...

Rosszakat mondtak a japános tanárokra Eltén? A japán minoros barátnőm dicséri őket, főleg Uchikawát.

Sedna írta...

Gondolatbűnöző: Talán majd valaki erre jár, aki ért hozzá, és jól felvilágosít minket specializációk terén :D
Én egyébként annyit hallottam a Tan Kapujáról, hogy gyakorlatilag ott a legerősebb a japán nyelvoktatás, mert rengeteg órájuk van egy héten XD

Chibi Zsó: Hát, mi magunk japán szakosok is szeretjük őket, legalábbis a többség, és igen, főleg Uchikawát :D Ez nyilván azért van így, mert ő tud magyarul, és őt érezzük közelebb magunkhoz. Gondolom azok kezdték el terjeszteni a rémhíreket a szigorról, akiknek nem sikerült elvégezni a szakot, és mint tudjuk, az emberi természet alapvető vonása, hogy valakit mindig hibáztatni kell, és ha lehet, nem magunkat :D

Névtelen írta...

KRE specikről: igen, egy 20 és egy 30 kredites specit kell felvenni, a fordítói pedig 20+30-ból tevődik össze, a másik lehetőség a média(20)+töri(30) (régebben volt média+nyelvészet/irodalom is, de tudtommal az már nem indul - helyette tervezik a kínai specit) - szerintem azért van a fordítói is "kettérobbantva", hogy aki pl. mindenképp szeretne törit, akkor az felveheti úgy, hogy alap fordítói+töri - bár ennek nem tudom, mi értelme lenne...

Művtöriről: elsőévesként első félévben át kellett menni az ELTE-re művtörire, második félévben már a Károlin tartja az előadást a tanárnő, de minek? Szinte senki sem jár, és azt hiszem, ezzel minősítettem az óra színvonalát. Viszont tény, hogy a vizsgáztatás korrekt volt.

KRE-n szerintem nincsenek túlzottan otakuk :) Mondjuk újabban a japán és koreai fiúbandák iránt rajongó lányok száma nőtt meg, de ők sem viszik annyira túlzásba a fankodást :) (Ja, felsőbbévesek közt van két fura alak, de róluk most inkább nem írok, mert hosszú lenne XD)

És köszi a kommentjeim beemelését a "sorozatba" :) (ja és bocsi, hogy névtelenként írok, de jobbnak láttam így nyilatkozni az intézményekről XD)

Sedna írta...

Köszönjük szépen! ^^ Végre fény derült a specializációk nagy rejtélyére! :D

Megértem, hogy névtelenül írsz, inkább ez, mint hogy szépíts a mondanivalódon, csak mert félsz, hogy valaki erre jár, akinek nem kéne :D

Még egyszer köszönöm ^^ Mindenki nevében :D

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^