Subscribe:

Ads 468x60px

2012. február 10., péntek

Izzasztó félév

Nagy dilemmával állok szemben, ugyanis valamit kezdenem kéne az órarendemmel. Felvettem 43 kreditnyi órát, és nincs szívem leadni semmit...! Vagyis amit lenne szívem leadni, az kötelező :D Vessünk egy pillantást erre a gyönyörűségre:

Ezt még én sem gondolhatom komolyan...
Tehát adott (papíron) 10 gyakorlat, 8 előadás, és még van egy angol nyelvi alapvizsgám is, ami az órarendben (értelemszerűen) nincsen feltüntetve. Mindezek közül meglepően kevés az, amit pusztán önszorgalomból vettem fel: a Tolkien előadás, a két japanisztikai szakszeminárium és a koreai műveltség.

A Tolkien előadással kapcsolatban vannak aprócska kételyeim, mert nem kifejezetten sétagalopp a tárgy. Engem viszont nagyon érdekel, ugyanis megszállott Gyűrűk Ura-rajongó vagyok... a kötelezők (A hobbit, A Gyűrűk Ura, A Szilmarilok) elolvasása részemről már évekkel ezelőtt megtörtént. (Bár sajnos elég régen ahhoz, hogy jól elfelejtsem őket.) Viszont terveim szerint nem vizsgázni fogok belőle, hanem kiharcolok magamnak egy megajánlott jegyet, méghozzá fordítással. Lehet ugyanis a szóbeli vizsga helyett beadandóval vagy előre megadott szövegrészlet fordításával megajánlott jegyet szerezni. A fordítás nálam gyakorlatilag kikapcsolódásnak számít (japán és koreai tanulása közben biztosan), ezért erről a tárgyról nem szívesen mondok le. (Bővebben a tárgyról itt olvashattok.)

A japanisztikai szakszemináriumok közül a 3-mas számmal jelölt, kedd reggeli agytornát azért nem adom le szívesen, mert nyelvészet. (*-*) Azt hiszem, ezzel mindent elmondtam :D Ráadásul az elmondottak alapján a félév során jegyet arra fogunk kapni, hogy készítünk egy kiselőadást. Ez azért elég kellemesen hangzik :) (Ja, és nyelvészet, említettem már?)

A másik japanisztikai szakszemináriumot valószínűleg Papp Melinda tanárnő fogja tartani, ami alapján arra számítunk, hogy kulturális, főleg népszokásokkal, ünnepekkel kapcsolatos óráról lesz szó. Én a tanárnő csoportjában vagyok szakszövegolvasáson is, és nagyon kedvelem őt, ráadásul a téma sem hagy hidegen. Mégis, ha valamelyik órát le fogom adni, valószínűleg ez lesz az, bár csak azért, mert a csütörtökömet nagyban megkönnyítené, ha ezt adnám le. (Az a hatalmas lyuk ott a koreai műveltségig érthetően nem vonz.)

A koreai műveltséget azért vettem fel, mert a csiripelő madárkák szerint könnyű a vizsga :) Ráadásul Csoma Mózes tanár úr nevével van fémjelezve az előadás, akit szerintem mindenki szeret, aki valaha találkozott már vele :D És valljuk be, a téma itt sem hagy hidegen. (Ha már egyszer a koreai nyelvet szemeltem ki magamnak, mind második keleti nyelvet, akkor valami minimális kulturális hátteret is össze kéne szednem hozzá 2 db koreai sorozat megnézésén kívül XD)

Mindemellett számításba kell venni, hogy előfordulhat az, hogy a japán órákra nem csak úgy lehet majd bejárni, ahogy ETR-ben felvettük őket. Ez esetben én az ütközés elkerülése miatt valószínűleg csak a hétfői órákra fogok bejárni, azaz a hétfői napomban látható lyuk diszkréten eltűnik, cserébe viszont be fogok tudni járni az angol irodalom előadásra. (Amiből szóbeli vizsga lesz, ezért én nagyon szeretnék bejárni.)

Minden ötletet szívesen fogadok az órarenddel való variálás kapcsán XD (Valamint örömmel fogadom az energiaital- és kávéadományokat is a félév folyamán.) Ezt az órarend-verziót már a blog bal alsó sarkába is feltöltöm.


10 megjegyzés:

Reina Nicolasa írta...

Ugyan!

Csak be kell szerezned egy hálózsákot az egyetemre költözésedhez, és meg van oldva a dolog. :-)

Szorgalmas és lány vagy, biztos menni fog!

Én - a lusta - most 35 kredittel indíok, és az indexem még mindig nálam van... :D Igen, szegény leszek februárban.

Sedna írta...

A hálózsák nem is rossz ötlet XD

Abban (nagypofájú módon) én sem kételkedem, hogy sikeresen elvégzem a tárgyakat, az viszont más kérdés, hogy hányszor fogok sírógörcsöt kapni félév közben, és hányszor fogom jó kis házisárkány módjára a páromon kitölteni a feszültséget ^^;

A 35 kredit szerintem szép, nekem most annyi volt, ha jól emlékszem :) (Ahhoz képest, hogy az első félévben csak 27 kreditet tudtam összekaparni XD)

Reina Nicolasa írta...

Veszél boxzsákot és ragassz rá egy arcot. :-) Akkor megússza a párod. :D:D

Most első félévben én 24 kreditet teljesítettem, ezért (is) kell belehúznom ebben a félévben.

Sedna írta...

Boxzsák, heh :D

Akkor hajrá a belehúzáshoz ^^

Névtelen írta...

Szia Noémi! Ma találtam rá a blogodra, mivel kifejezetten Japánnal foglalkozó blogokat keresgéltem... :) Olvasgattam a GYIK-et, és ott találtam egy olyan pontot, ahol ösztöndíjakról írsz. Én jövőre szeretnék kijutni, viszont nekem a legfontosabb szempont az, hogy keresztfélévben induljon az egész... egyébként BTK-s vagyok, még alig pár hónapja tanulom a nyelvet... Szóval bár az esélyeim (szerintem) nem túl jók, de mindenképpen érdekel a dolog. Te, mint japán szakos erre biztosan jobban rálátsz. Elolvastam a GYIK-et, és ott nem láttam ilyesmit (mármint keresztféléves ösztöndíjat), de azért, gondoltam rákérdezek, hogy egyáltalán hallottál-e ilyesmiről. Köszi az esetleges választ, Mufurc

Sedna írta...

Szia Mufurc!

Valóban nem írtam ilyesmiről a GyIK menüpontban :) Amit nekem felajánlottak, a MAPLE program esetében úgy rémlik, választani lehetett, hogy ősztől vagy tavasztól akar-e menni az ember, bár a pontos időpontokra már nem emlékszem. A Monbusho úgy tudom, csak ősztől indul, úgyhogy az keresztfélévben nem megoldható. A Josai-féle ösztöndíjról szintén úgy tudom, hogy csak ősztől szokott indulni.

Ezek alapján szerintem csak a MAPLE-nél lehetséges a keresztféléves kiutazás, de hangsúlyozom, nem vagyok nagyon otthon a témában :)

***

Most néztem utána a MAPLE-nek, és a honlapon azt írják, a képzés szeptemberben kezdődik :S Bár én tényleg úgy emlékszem, hogy azon a lapon, amit kaptunk, szerepelt keresztféléves verzió is.

Sajnálom, hogy nem tudok ennél konkrétabb információkkal szolgálni, de tényleg nem vagyok otthon a témában :(

Névtelen írta...

Szia! Nekem nem úgy tűnik, hogy nem vagy benne otthon, mindenesetre köszönöm az infókat. ;) Egyelőre marad az itthoni böngészgetés Japán témában.

Köszi még egyszer, Mufurc

Névtelen írta...

Szia! Lenne egy kérdésem, amire sehogy sem tudok rájönni. Az meg van szabva, hogy mennyi kreditet kell teljesítened az első félévben? Vagy mondjuk mennyire tudod úgy alakítani az óráid, hogy a lehető legkönnyebbeket vegyed fel? Mert második félévre felvennék akár többet is, csak eleinte bele kell rázódnom a dolgokba. :D Előre is köszönöm a válaszod.

Sedna írta...

Szia!

Igazából meg van határozva, melyik órákat kell felvenni első félévben, de ha soknak tűnik, vannak olyanok, amiket később is fel lehet, de akkor később nehezebb dolgod lesz :) Van tehát egy ideális szisztéma, hogy melyik félévben melyik órákat kell elvégezni, de ez nincs kőbe vésve. Arra kell egyedül vigyázni, hogy vannak olyan tárgyak, amelyek egymásra épülnek, és ha nem végzed el, akkor lehet, hogy a végén csúszni fogsz. A blogon jobb oldalt megtalálod a tanegységlistát, amiből egy kis időráfordítással ki lehet kalkulálni, mit hagyhatsz későbbre, és mit nem :)

A minorra is figyelni kell mindemellett. Ha kétéves minort választasz, az első két félévben semmit nem kell csinálnod, viszont ha három éveset, akkor azt már el kell kezdened mindenképp első félévben.

Ha van még kérdésed, írj nyugodtan, akár e-mailt is ^^

Névtelen írta...

Köszönöm szépen a válaszod! Így már valamennyire értem. A tanegységlistát már nézegettem,de akkor igyekszem jobban átolvasni.:)

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^