Subscribe:

Ads 468x60px

2011. szeptember 12., hétfő

Japán történelem

Akik esetleg lemaradtak volna az első Japán történelem című előadásról, vagy nem tudtak jegyzetelni, mi egyéb, azoknak álljon itt az elhangzottak fontosabbik része:

Kötelező olvasmányok:
Ezek közül legalább egyet el kell olvasni.

A vizsga írásbeli lesz, előreláthatóan 2-3 hosszabban kifejtendő, valamint témakörönként 1-2 tényekre rákérdező, rövidebb kérdéssel.

Témakörök:
  1. Paleolitikum, Jōmon, Yayoi
  2. Kofun és Asuka
  3. Nara
  4. Heian (korai és középső időszak)
  5. Heian (kései időszak)
  6. Kamakura
  7. Restaurációs kísérlet
  8. Muromachi a polgárháborúig
  9. Muromachi a polgárháború után
  10. Országegyesítés
Ezen kívül az órán rövid, kissé csapongó "előzetest" hallhattunk a későbbiekből, az egyes korszakokról extra gyors, elnagyzolt leírást kaptunk. Szabó Balázs tanár úr saját bevallása szerint igyekszik majd úgy összeállítani a vizsgakérdéseket, hogy azok, akik a fentebb említett könyvek bármelyikét elolvasták, meg tudják írni, viszont az órán elhangzott, szubjektív elemek ne kerüljenek be a számonkérésbe - azaz az előadások látogatása nem kötelező, és katalógus sem lesz.

14 megjegyzés:

Nana írta...

De jó, a Reischauer könyv megvan... pfú. Most megkönnyebbültem :)

Sedna írta...

Örülök :D Én rövidesen teszek egy könyvtári kitérőt érte. (Arról hallottam a legjobbakat, úgyhogy lecsapok rá.)

Névtelen írta...

Amúgy arra gondoltam, hogy mivel az első kettőt rohadt nehéz beszerezni, így akinek megvan vagy valahonnan ki tudta csórni a könyvtárból, esetleg beszkennelhetné, ha nem túl nagy kérés ^^"

(Heni)

Névtelen írta...

Vagy esetleg odadja, hogy lefénymásoljam :x

(Heni)
/Noémi, nyugodtan hozzáfűzheted ezt az előző hozzászólásomhoz :D/

Sedna írta...

Először is, sajna szerkeszteni nem tudok hozzászólásokat, csak törölni, úgyhogy ez már így marad :D:D

Másodszor pedig, nem tudom mennyire lenne vicces nekiállni bescannelni egy 338 oldalas könyvet, én nem szívesen vállalkozom rá, megmondom őszintén x) Yamaji könyve nem tudom milyen hosszú, de állítólag az vékonyka, lehet, hogy inkább egy olyasvalakit kéne megfűznöd, akinek az van meg/azt szerzi be :D

A kikölcsönzöm-odaadom módszerrel csak annyi a problémám, hogy valószínűleg a kölcsönzés idejének minden pillanatára szükségem lesz majd az elolvasáshoz, így nem szívesen válok meg tőle ^^; De te is beslattyoghatsz nyugodtan mondjuk a távol-keleti könyvtárba, és kiveheted, asszem ott is van egy darab :D (Mellesleg milyen gazdag vagy te, hogy ennyit fénymásolsz? XDXDD)

Névtelen írta...

Még mindig olcsóbban jön ki, mintha megvenném az 5rugós antikvár könyveket! X"D A könyvtárazós verziós meg azért nem jó, mert a "hupsz eszembejut valami, akkor felcsapom és megnézem" kivitelezhetetlen könyvtári könyveknél, hiszen vissza kell adni őket :D Szóval nem lenne jó se túl korán, se túl későn kivenni.

(Heni)

Sedna írta...

Én a jelenlegi anyagi helyzetben és az amúgy is kötelezöen kinyomtatandó könyvek mennyisége mellett csak az "elolvasom-és-remélem-hogy-emlékezni-fogok-rá" módszert tudom alkalmazni XD Valamint bízom Szabó Balázs óráiban és a jegyzeteimben :D De neked sok sikert a hadjárathoz! ^^Én a jelenlegi anyagi helyzetben és az amúgy is kötelezöen kinyomtatandó könyvek mennyisége mellett csak az "elolvasom-és-remélem-hogy-emlékezni-fogok-rá" módszert tudom alkalmazni XD Valamint bízom Szabó Balázs óráiban és a jegyzeteimben :D De neked sok sikert a hadjárathoz! ^^

Okuninushi írta...

en mar teljesitettem ezt az orat, es meg van nekem az elso konyv ha valakit erdekel odaadom erre a feleevre:)

Okuninushi írta...

es csak 260 oldal jegyzettekkel, ido szalaggal es nem kell az egesz

Sedna írta...

Köszönjük szépen a felajánlást! ^^ Én már nekiestem a Reischauer könyvnek, de Heni-san, a te problémád igen olcsón megoldódna Okuninushi-san segítségével :D

Okuninushi írta...

Hetfon leszek majd bent, oran, de itt az emailc címem csak, h valami kontaktotot is adjak:
yolipapafia@gmail.com

Sedna írta...

Köszönjük ^^

dlaszlo írta...

Sziasztok.
Nem vagyok Elte-s de gondoltam írok, hogy megvan bescannelve az első. Ha még nem sikerült volna bescannelni, szívesen átküldöm. Illetve scannelés alatt áll Conrad Tottman Japán története című könyve is.
Az email címem dajkalaszlo20@gmail.com
Üdv.
Laci

Sedna írta...

Szia!

A Yamaji-féle könyvet közben nálunk is bescannelte egy jótétlélek, de a Totman könyv ha esetleg elkészülne, feltétlenül érdekelne :)
Köszi szépen a felajánlást! ^^

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^