Subscribe:

Ads 468x60px

2011. június 16., csütörtök

Mondattan vizsga (BBN-ANG-151)

Ne már XD Nem akarok írni róla, de muszáj :D Szóval elég gyérül sikerült, meg minden... Phuh, kezdjük az elején.

Aki abban reménykedik, hogy az órán elhangzottak hozzásegítik a jó jegyhez, előre szólok: nem. Én minden előadáson bent voltam, jegyzeteltem, figyeltem, később megpróbáltam értelmet lehelni a jegyzeteimbe (igen nehéz volt követni az elhangzottakat), és ha ezen kívül mást nem csinálok, az egy gyenge kettesre elég lett volna. Én emellé elolvastam a kötelezőt, és így lett hármas.

Hogy annak mit kell tennie, aki ennél jobbat szeretne, háát XD Vagy nagyon mákosnak kell lennie, mert mégis csak feleletválasztós tesztről van szó, vagy be kell magolnia a kötelező olvasmányokat, nem pedig csak elolvasnia, mint ahogy én tettem. (Igazából a felét ki is jegyzeteltem, de ez nem segített többet az olvasásnál.)

Azt hiszem sikerült megtalálnom az arany középutat bizonyos értelemben. Az órai jegyzetelés, ennek begépelése, majd a kötelezők elolvasása számomra egy olyan tanulási mennyiség, amivel általában ötöst szerzek. Ennél a tantárgynál csak hármasra volt elég. Ha eggyel jobb jegyet akartam volna, vagy ne adj Isten kettővel, akkor ehhez képest sokkal-sokkal többet kellett volna tanulnom, és megmondom őszintén, ezt a luxust nem engedhetem meg, amikor 13 vizsgám van egy félévben. Valószínűleg ha bemagoltam volna a létező összes kötelezőt, az más vizsgák rovására ment volna, és végül rosszabb helyzetben lennék, mint most.

Nem köntörfalazok, a vizsga nagyon nehéz volt az én megítélésem szerint. Csak és kizárólag a szakkifejezésekre ment rá, gyakorlati kérdések nem is voltak. (Pl. "helyes-e mondattanilag ez meg ez", vagy bármi hasonló.) A mondattan önmagában nem tartozik a gyűlölt tárgyaim közé, mert nyelvészet, és megfelelő tankönyvvel és előadásokkal egyszerű is (szerintem egyszerűbb például, mint a hangtan - amiből mellesleg ötöst írtam, de mindegy), de most egy kicsit visszafogta a lelkesedésemet ez a vizsga. Jövő félévben tuti pihentetni fogom a dolgot, és inkább a hangtannak megyek neki. Ráér ez még.

Akinek még hátravan ez a vizsga, szerintem mérlegeljen, mennyi időt áldoz rá... mert a jó jegyhez tényleg sok kell. Ettől függetlenül hajrá mindenkinek :)

A kérdéstípusokat azért nem részletezem, mert mintakérdések találhatók az interneten. Összesen 97 kérdés volt, két óra állt rendelkezésre, egy órával a vizsga vége után már ment is a jegybeírás. Maga a lebonyolítás olajozott volt, na de a vizsga XD Na mindegy.

És most mindebbe kalkuláljátok bele a csalódottságomat. Köszi :D

4 megjegyzés:

lex írta...

Jujj, ez rosszul hangzik :S Azért én csodállak, hogy ennyit tudsz tanulni :D

Sedna írta...

Aranyos vagy :D Sokan csodálják a hozzáállásomat, de azt kell mondjam, elég nagy teher ez a maximalizmus x) Amiért megéri, az max az ösztöndíj XD

Névtelen írta...

Szia! mondd meg légyszi, hogy milyen könyvet olvastál el a vizsgához! Én most állok a vizsga előtt és nagyon szeretnék átmenni :DD

Sedna írta...

Szia! Könyvet nem olvastam, a tanár úr küldött a félév során valamilyen könyvből részleteket kötelező olvasmány gyanánt, azokon próbáltam átrágni magam ^^;

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^