Subscribe:

Ads 468x60px

2011. január 26., szerda

BBN-FLI-101/a × Az irodalomtudomány alapjai × Introduction to Literature × Kollokvium

Miről szól?
A név gyakorlatilag mindent elárul. Az irodalom fejlődése, irányzatai, ágazatai, beleértve a retorikát és a drámát is. Ki mikor hogyan állt hozzá, mit talált ki, hogyan vélekedett. Irodalomról, művekről, a születésükről, befogadásukról, olvasóról és íróról, drámáról és színházról.

Ki tartja?
A tantárgyat Orosz Magdolna Éva jegyzi. Bevallom töredelmesen, egyetlen órán jelentem meg a félév folyamán, a legelsőn. Miután kapásból azzal kezdte a tanárnő, hogy az előadásokon nem muszáj megjelenni, az éppen picit ütköző japán gyakorlatomra hivatkozva lemondtam a további látogatásról. :) Megmondom őszintén, amennyit hallottam az előadásból, nekem kicsit unalmasnak tűnt - de! Ennek több oka is van: elsőként, hogy egyáltalán nem érdekel a téma. Szeretek olvasni, aki ismer, tudja, hogy számtalan könyvet kiolvastam már, amióta csak ismerem a betűket :D De ez az erőltetett belemagyarázás, amit irodalomtudománynak neveznek, tőlem nagyon távol áll. Másodjára pedig a véleményem egyáltalán nem lehet mérvadó, hiszen mindössze egy órán jelentem meg. Éppen ezért nem is kívánok további szót vesztegetni a témára, hiszen nincsen túl sok tapasztalatom.

Milyenek az órák?
Lásd fentebb :)

Milyen a vizsga?
Ha ez a kérdés egyet jelent azzal, hogy "milyen az értékelés?", akkor két szóban tudom legtömörebben megfogalmazni a véleményemet: fogalmam sincs. Olvastam társalgásokat a tárggyal, készüléssel és jegyekkel kapcsolatban, és olyan emberek, akik ugyanannyit, ugyanúgy készültek és ugyanannyit tudtak, kaptak kettestől négyesig mindent. Terjengenek pletykák a szokásos módszerekről (amelyik leesik az asztalról, meghúzzák, amelyik fent marad, átmegy, és társai), de én vagyok annyira naiv, hogy úgy vélem, nem erről van szó. Tény, hogy hihetetlenül hamar kijavították a dolgozatot, annak ellenére, hogy javarészt kifejtős kérdések voltak (lásd: Az irodalomtudomány alapjai - a vizsga után c. bejegyzés). Én személy szerint úgy érzem, minden hasonlítgatás nélkül, hogy a jegyem megfelel a tudásomnak. (Négyest kaptam, ha valaki nem emlékezne.) Ha ehhez hozzáveszem, hogy mások nálam sokkal kevesebbet készültek, mégis ötöst kaptak, természetesen nem vagyok elégedett, de az ilyen hozzáállással nem sokra megyek.

Összességében...
Nem szeretnék elriasztani senkit azzal, hogy leírom, számomra mennyire kínszenvedés volt tanulni erre a vizsgára, mert mint említettem, tőlem nagyon távol áll ez a tudomány. Ha könyveket kell olvasni és értelmezni, az még elmegy, de hogy az értelmezésről tanuljak csak úgy, az már kicsit erőltetettnek tűnik számomra - attól függetlenül, hogy bölcsész karon nyilván az alapműveltség részét képezi. Tehát nekem nem feküdt a tantárgy, de másoknak ettől még tetszhet.

Tanácsok
Nyílt leszek és őszinte: aki tutira akar menni, és mindenképp jó jegyet akar, ne csak a rövidítést tanulja meg. Mert az nem elég. Aki hajlandó kockáztatni, az tanulja meg azt - úgy is lehet ötöst kapni, csak szerencse is kell hozzá. Én nem vagyok az a fajta, aki a mázlira bízza a jegyeit, úgyhogy nem elégedtem meg a rövidítéssel - elolvastam és kijegyzeteltem a könyvet, ami fel volt adva. Így kaptam négyest. (Szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy a könyvvel kapcsolatban felhozott igék egyike sem a "tanulni". Ezt okolom az egy jegy "levonásért" :D) Érdemes elkezdeni év közben barátkozni a szöveggel, mert egyszerre az egész elég tömény.

1 megjegyzés:

Ngie írta...

Miről szól?

Nem arról amiről kellene, vagy inkább nem úgy, mint ahogy kellene. Én 4 db órán voltam benn, plusz 4 db órán szintúgy benn lettem volna, ha tanárnő méltóztatik megjelenni.

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^