Subscribe:

Ads 468x60px

2010. szeptember 1., szerda

Beiratkozás

Nos, tegnap túlestem a beiratkozás procedúráján, így immáron hivatalosan is eltés vagyok ^^ Az elhangzott információknak kb. 90%-ával tisztában voltam, de azért hallottam újdonságokat is. Megismerkedtem egy szaktársammal és egy kínai szakirányos lánnyal is, úgyhogy szocializálódás szempontjából is eredményesen zártam a napot ^^

Szerencsére kaptunk útbaigazítást fénymásolás és terem szempontjából, így az épületen belül sem tévedtem el :) A szükséges segédeszközök közül emlékeim szerint mindegyiket elvittem, bár a beiratkozási lappal kapcsolatban adódtak gubancaim. Az angol nyelvvizsgám nem szerepelt a papíron (gondolom mert ezt nem számították be a pontszámok közé), ezért kiegészítettem a táblázatot, viszont bizonyítványszámnak nem tudtam mit kellene odaírni, így azt a rublikát üresen hagytam :S Majd kiderül, mit kezdenek vele ^^;

Más: Egy segítőkész, ámbár névtelen kommentelő felhívta rá a figyelmemet, hogy túlbuzgóságomban a történet-, irodalom- és nyelvtudomány órák közül mindhármat felvettem, pedig csak kettőt kell. Mivel az irodalom- és a nyelvtudomány kötelező az angol minorra, ezért nem volt kétséges, melyiket adom le. Bár időbeosztás szempontjából jobb lett volna, ha az irodalomtudományt adhatom le, hiszen az ütközik gyakorlatommal, sajna ez így tárgytalan lett :) (Megmondom őszintén, mint tantárgy a történettudomány érdekel legkevésbé, ilyen szempontból jól jártam.) Szóval -1 óra az órarendben.

A csütörtöki óratömörülés gondja továbbra is fennáll, bár Uchikawa tanárnő próbált intézkedni, sajnos egyelőre nem tudott variálni az időponton. Ha bármi változás történne, úgyis jelentkezem :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^