Subscribe:

Ads 468x60px

2013. szeptember 27., péntek

Életjel

Őszintén örülök neki, hogy továbbra is egyre több like-ot kap a blog, és ezzel egy időben meg is riaszt egy kicsit, és bűntudatot kelt bennem :D Az utóbbi hónapokban egyáltalán nem foglalkoztam a bloggal - ezért a bűntudat -, de azt hiszem, talán azok, akik most találtak rá az oldalra, nem is feltétlenül új fejleményekre kíváncsiak, sokkal inkább a régebbi, egyetem-központúbb bejegyzéseket hasznosítják. Amennyiben így van, hajrá! :D

Ma befizettem a JLPT nyelvvizsga árát (mikor máskor, mint az utolsó napon), így már nincs menekvés, tanulnom kell! Sajnos az egész nyári kihagyás (rettenetesen lusta voltam, bevallom!) megtette a magáét, és néha még az N5-ös szintű kanjikra is csak hunyorgok (shame on me...), de szerencsére nagyon gyorsan visszajönnek az emlékek, úgyhogy lassan, de biztosan haladok az N2 felé! Korántsem vagyok olyan derűlátó az eredményt illetően, mint tavaly ilyenkor az N3 előtt, de úgy gondoltam, 8000 forintot megér a próba, és ha nem is sikerül nyélbe ütni a dolgot, jövőre már több tapasztalattal rendelkezem majd :)

Inkább nem ígérek semmit az elkövetkezendő idővel és az esetleges bejegyzésekkel kapcsolatban, ahogy magamat ismerem, egy ideig nem sokat fogtok hallani rólam ^^; De e-mailben továbbra is szívesen fogadom a kérdéseket, érdeklődést, minden egyebet! :)

1 megjegyzés:

Peti írta...

Sok sikert a nyelvvizsgához! :)

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^