Nos, most már semmire nem hivatkozhatok (= semmilyen kifogás nem áll rendelkezésre), írnom kell :D Ma került sor a japán nyelvvizsgára. Nyilván sokan tudjátok, de azért leírom: a JLPT (Japanese Language Proficiency Test) egy Japán által bonyolított nyelvvizsga, ami rendszerében éppen ezért eltér a nálunk megszokottól. Csak írásbeli része van (yay!), és ebben is csak feleletválasztós kérdések szerepelnek (újabb yay!). Ettől függetlenül a vizsga egyáltalán nem könnyű. (Nem yay.) Vagyis ez nyilván attól függ, mennyire penge az ember, és melyik szintet választja: öt különböző szint van, a legalacsonyabb az N5, az iszonyatosan profi pedig az N1. Én ma az N2-nek veselkedtem neki, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Felmerül a kérdés, hogy mégis mit malmoztam a diplomaszerzés óta, ha nem sikerült eljutnom az N2-es szintre? Hát, sajnos nem sok hasznos tevékenységet végeztem, maradjunk ennyiben :D Túl későn kaptam észbe, és már megint úgy akartam megoldani a problémát, mint eddig mindig: gyorsan bemagolni mindent, aztán gyorsan elfelejteni mindent. Ezt csináltam is körülbelül két héten át, de eleve későn álltam neki, illetve nem is bírtam a saját magam által diktált tempót. (Na ez a ciki.) Végül körülbelül egy héttel ezelőtt feladtam a tanulást, és úgy döntöttem: tanulópénz lesz az idei JLPT. Jövőre pedig csodálatosságos teljesítményt fogok nyújtani cserébe. Mellesleg még egy buktatóját felfedeztem a magolós, rövidtávú memóriára építő módszeremnek: lassan hívom elő a dolgokat. Az egyik feladatnál körülbelül 4 másodpercet izzadtam egy szerencsétlen 募集 kanji fölött, ami valljuk be, rettenetesen hosszú idő, ha ezt minden egyes szónál eljátszom. El tudtam olvasni, mert megtanultam, de ennyi idő alatt...
Kezdjük az elején. A vizsga 11:30-kor kezdődött, de már 11:00-re meg kellett jelenni a helyszínen. Ja, a helyszín! Akkora mértékű érdeklődés mutatkozott idén (is), hogy a Károli Gáspár Református Egyetem, a vizsga bonyolítója kénytelen volt átirányítani a vizsgázók egy (jó nagy) részét a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karára. (Szerencsére ez bőven sétatávolságon belül van, így nem okozott problémát.) Ezúton is szeretném kifejezni legőszintébb részvétemet a segítőkész portásnak, aki a délelőtt folyamán körülbelül 6×10^23 alkalommal magyarázhatta el, melyik előadó merre található. Az öt szint közül ugyanis három (N4, N3, N2) vizsgája itt zajlott.
Szerencsésen elvergődtem tehát a kijelölt teremig, ahol legnagyobb meglepetésemre és örömömre Uchikawa tanárnő is jelen volt a felügyelő tanárok között. (Ebből úgy tűnik rendszer lesz, kíváncsi leszek, jövőre is abba a terembe leszek-e beosztva, ahol ő van :D) Még a vizsga kezdete előtt sikerült lokalizálnom pár ismerős arcot a tömegben, majd kezdődött a szokásos rituálé: ellenőrizték a személyazonosságunkat, majd kitöltöttük a válaszlapot az adatainkkal.
N2-n a vizsga két nagy részre van osztva, ellenben az alacsonyabb szintek három szakaszával. Az első rész 11:30-tól 13:15-ig tartott (leírni is fárasztó), és ebbe tartozott minden, ami nem hallgatás utáni szövegértés; tehát a kanjik, szókincs, nyelvtan, szövegértés... A gyér felkészülésemnek köszönhetően nem nyújtottam parádés teljesítményt, a kérdések jó részénél (értsd: kb. háromnegyedénél) tippeltem. A kanjikhoz konkrétan hozzá sem tudtam szagolni. (Bezzeg anno N3-nál hogy kétségbeestem, amikor az egyikben nem voltam 100%-ig biztos... haha :D) A nyelvtani kérdésekkel sem boldogultam sokkal könnyebben. A szövegértésnél már azért kicsit képben voltam, viszont nem számoltam azzal, hogy ki fogok futni az időből.
Hadd vázoljam a folyamatot, amin átmentem, azaz, hogy mikor pillantottam rá az órára, és milyen konklúziókat sikerült levonnom a mutatók állásából. (Mellesleg a "fali"óra úgy volt felragasztva celluxszal, nagyon maszek volt :D)
- 11:30 - Igen, most kezdünk, van, aki még vissza is számol, jó a hangulat, helyes.
- 11:45 - Ó te jó ég még mennyi idő van... és már átszáguldottam jó pár oldalon.
- 11:50 - Még majdnem másfél óra van hátra, de én már a szövegeket olvasom. Jó lesz ez, jó lesz ez.
- 12:50 - #$@&%*!??? Egy órája néztem fel utoljára a papíromból?! De még el sem kezdtem kitölteni a válaszlapot, és még HÁROM SZÖVEG hátra van!!!
Ezután következett a szünet, aminek jó részét a mosdóban való sorbaállás töltötte ki, majd az élmények megbeszélése. Azért ekkor már nyugtatott a tudat, hogy már "csak" 50 perc van hátra - még ha ebben az ötven percben apait-anyait bele is kell adni.
Aki volt már JLPT-n, tudja, mi a hallás utáni szövegértés buktatója: el ne merj kalandozni! Elég másfél másodperc tűnődés azon, hogy nem sikerült tökéletesen lemosni a körömlakkot - ééés máris nem tudod miről van szó. Minden feladatban mindent csak egyszer mondanak el, és Murphy-nek hála ha egy picit nem figyelsz oda, valószínűleg akkor hangzik el a helyes válasz. (Ez velem azt hiszem többször is megtörtént ma.) Azt kell mondjam, hogy az N3-mal összehasonlítva nem a szókincs vagy a nyelvtan, de még csak nem is a beszédtempó az, ami miatt nehezebb az N2. Nem. Az oka a furfang. Fene firnyákosak a feladat összeállítói, mert még ha azt is hiszed, hogy mindent értettél, a kérdésre akkor sem biztos, hogy válaszolni tudsz :D Ettől függetlenül egyet kell értenem az ismerőseim többségével: a hallás utáni szövegértés minden valószínűség szerint a legkönnyebb része az N2-es vizsgának.
Szóval tippelések és magabiztos satírozások váltakozó sorozata után (némely válasz tényleg triviálisan egyszerű volt), véget ért a vizsga. Voltak egészen szemöldökráncolós pillanatok (például a szöveg a verejtékmirigyekről... komolyan?!) és egészen önfeledtek is (hallgatásnál: "Jaj, vissza akartam hozni a könyvet, amit kölcsönadtál, de..." - "Ó, köszönöm, hogy visszahoztad!"). Eredmény még jó ideig nem születik, de maradjunk ennyiben: nagyon-nagyon-nagyon(-stb.) meg lennék lepve, ha ez most nekem sikerülne. És ha át is csusszannék, tudnám (itt belül... *szipp*), hogy nem a tudásomnak köszönhetem, hanem a szerencsének. Na de majd jövőre...!
2 megjegyzés:
Mintha a saját gondolataimat olvastam volna, csak azzal a kivétellel hogy N3 szinten volt szerencsém a vizsgához. Az időbeosztás tekintetében, nyugodj meg, nem voltál egyedül, én is némi megnyugvással tapasztaltam, hogy más emberek bőrszíne is annál fehérebb árnyalatú, minél közelebb van az adott szakasz vége. A vizsga megkezdése előtti halványan pislákoló reménysugár szép lassan kikopott a szemekből, majd egymás vállán sírva támogattuk a másikat a szünetekben, a rekordidőt megdöntő dohányzás és vécére járás közepette. A végén, a tiedhez hasonló végkövetkeztetéssel váltunk el egymástól: Na de majd jövőre...!
Örülök, hogy nem vagyok egyedül a tapasztalataimmal :D Annak idején rémlik, hogy N3 után sokan panaszkodtak időhiányra a szövegértés résznél, viszont nekem ott nem volt gondom... talán mert akkor szintemnek megfelelő vizsgára ültem be, nem úgy, mint most :D
Azt hiszem ez lehetne a JLPT hivatalos szlogenje: "Na de majd jövőre...!"
Megjegyzés küldése
Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^