Subscribe:

Ads 468x60px

2013. február 9., szombat

Neptun

Először is az index egyik ma közzétett cikkét szeretném megosztani, ami tökéletesen ábrázolja a jelenlegi helyzetet. Ezen kívül pedig személyes tapasztalatokról illetve másodkézből szerzett beszámolókról is tudok írni.

Jól írja a cikk, az első reakciója (majdnem) mindenkinek a kétségbeesés volt, amikor kiderült, hogy Neptunra váltunk. Aki mindkét rendszert ismerte, azok közül azért voltak jócskán, akik a Neptunra voksoltak, és az "egyik kutya, másik eb" hozzáállás sem volt ritka, de valóban többségben voltak azok, akik az ETR-t választották volna - ha lett volna beleszólásuk, ugye.

A káosz valójában már akkor felütötte a fejét, amikor még nem is állt le az ETR, ugyanis olyasmikkel riogattak minket, hogy mentsük le a fontos adatainkat, ha kedves az életünk, mert ki tudja, mi minden fog elveszni az átálláskor. Aztán amikor az ETR teljesen megszűnt létezni, a tanárok és a diákok közötti egyetlen megbízható információs csatorna is eltűnt: a kurzusmail (és kurzusfórum). Nem egy tanárom úgy köszönt el az ETR "uralkodásának" utolsó napjain, hogy reméli, nem fog elmaradni óra a rendszer nélküli időszakban, mert erről nem fognak tudni tájékoztatni minket.

Az ETR tehát október 31-ével megszűnt működni. A Neptun kódunkat november 7-én tudtuk meg. (Nem sokaknak tetszett a könnyen megjegyezhető, néha vicces 7 betűs rendszerről való átállás egy sokunk számára teljesen logikátlannak tűnő, számokat és betűket is tartalmazó azonosítóra. Én is szívesebben voltam GANSAAB.ELTE, mint IHXD64, de valljuk be, ez a legkisebb probléma.) November 15-én pedig átvette a stafétát a Neptun.

Nekem az első reakcióm az volt, hogy hihetetlenül átláthatatlan. Persze az ETR-ben sem volt mindent könnyű megtalálni (a tanárok vizsgabeosztását és órarendjét például a "Dinamikus listák" menüpont "Tartózkodási hely" almenüpontja tartalmazta, amire csak jó sok kutakodás után találtam rá...), így nyilván az is közrejátszott, hogy a megszokotthoz képest egyszerűen új volt a rendszer. Az ismerőseim többsége az első adandó alkalommal kiebrudalta a műmosolygó fiatalokat a fejléccel együtt, ezt a példát pedig hamarosan én is követtem. (Pozitívum, hogy egyáltalán el lehet tüntetni.) Az ETR-hez képest riasztóan csilli-villinek tűnt minden, csak hogy igényesen fejezzem ki magam :D

Az első komoly problémák a vizsgajelentkezés idején ütötték fel a fejüket. Én először akkor vontam fel a szemöldökömet, amikor az egyik tanáromtól olyan üzenetet kaptam, miszerint a vizsgaidőpontok megváltoznak a személyes elfoglaltságai miatt, de ezt a Neptunban nem tudja átírni, így csak üzenetben tud tájékoztatni minket. (Arról már inkább nem is beszélek, hogy mi fáradságot okozott kiokumlálni a vizsgafelvétel módját, ugyanis minden létező időpont minden létező tárgyból egy nagy táblázatba van beszórva - igazodjon ki rajta, aki tud.)

Ennél komolyabb problémám nekem személyesen nem akadt, de hallottam hírét szombatra meghirdetett vizsgáknak, és annak is, hogy javító vizsgára csak nem-UV időpontra lehetett jelentkezni. Azaz ha valaki a kettesét vagy a hármasát akarta kijavítani, csak a "sima" vizsgaidőpontban mehetett vissza, a Neptun nem engedte felvenni az UV időpontot. (Gondolom egyértelmű, hogy aki eleve az utolsó vizsgaidőpontra jelentkezett fel, az mennyire kínos helyzetbe került így.)

A tárgyfelvétel még ennél is kaotikusabbra sikerült. Eleve sokkal később került meghirdetésre rengeteg tárgy, mint ahogy azt megszoktuk, és - ahogy az index cikkében is olvasható - az előkövetelmények rendszere teljesen a feje tetejére állt. Nekem tárgyfelvétel elején még ki volt írva, hogy az egyik tantárgyam (amerikai irodalom 2.) előfeltételeit nem teljesítettem, pedig dehogynem. Kiderült, hogy minden egyes hallgatónak ki van ez írva a Neptunban, pedig mindannyian elvégeztük az előfeltételeket. Volt, amelyik tárgynál eltűnt ez a hibaüzenet (nálam is), de van, ahol a mai napig ott virít.

A lakótársam például ilyen helyzetben van, ugyanis az egyik minoros tárgyánál ott éktelenkedik a hibaüzenet. Amikor bezzeg én próbáltam meg felvenni olyan órákat, amiknek közöm sincs az előfeltételeihez (mongol nyelv 2, németes tárgyak), meg sem nyikkant a rendszer, hogy nekem nem kéne itt lábatlankodnom. Felettébb érdekes, na.

Vannak tárgyak, amik máig sincsenek meghirdetve (jelezném, hogy hétfőn már tanítás lesz), sok olyan hibaüzenettel találkoztunk, amit még értelmezni sem tudtunk (tárgy meg van hirdetve, kurzus nincs, ezért nem lehet felvenni...?), a versenyjelentkezés sem úgy zajlik, ahogy kéne (az egyik tárgyamon még mindig várólistán vagyok, és nem dobta le a rendszer azokat, akik nem fértek be), a rangsorolásos jelentkezésnél sokan nem kaptak meg minden pontot, amit érdemeltek volna (előzetes jelentkezésért, OMHV kérdőívek kitöltéséért), és még lehetne folytatni a sort.

Tudtuk, hogy sok gond lesz, de erre azért nem számítottunk. És jelenleg azok a tanárok, akik az ETR ügyeiben mindig tudtak segíteni (pl. az index cikkében emlegetett oktató), sem tudnak mit kezdeni a helyzettel, hiszen nem ők programozzák a Neptunt, és meg van kötve a kezük.

6 megjegyzés:

Ashtray_heart írta...

el lehet tüntetni a vigyorgókat a fejlécről? hogyan? iszonyú hálás lennék, ha elárulnád a titkot:D

Sedna írta...

De el ám! :D A fejléc (Tanulmányi rendszer, Neptun Meet Street) alatt, a menüpontok (Saját adatok, Tanulmányok...) fölött ha mocorogsz a kurzorral, találsz egy nyilacskát felfelé, amire ha rákattintasz, eltünteti a fejlécet :D

lex írta...

Mint tudod, volt szerencsém mindkét rendszerhez; nekem a Neptunnal nincs különösebb bajom, vizsga- és tárgyfelvétel elég egyértelmű volt, nem voltak fennakadások. De ami most furcsa, hogy fel kellene vennünk egy Egyházismeret nevű tárgyat, amit a szakról csak minden ötödik ember talál meg; nekünk, maradék pórnépnek az Istenért se listázza ki a Neptun, pedig ugyanúgy keressük oO Na, az ilyen anomáliákat nem tudom, mi okozza x)

Névtelen írta...

Nos, nekem is volt/van szerencsém mind a két rendszerhez, én inkább Neptun-párti voltam/vagyok, hozzátéve azt, hogy tárgyfelvételkor/vizsgajelentkezéskor az is pocsék. De az ELTE-n jelentkező hibák, én úgy látom, többségében abból adódnak, hogy nagyon gyorsan kellett átállni, és a tanulmányi osztályok sem voltak erre felkészülve, nem tudják még megfelelően kezelni a rendszert. Pl. a fent említettekre: a vizsga időpontját más Neptunban simán át lehet írni, a tárgyak meghirdetésével kapcsolatos hibák pedig a TO felelőssége... Egy másik példa: az ELTE-n (legalábbis az egyik karon biztosan) rendszerint a "Megjegyzés" rovatba írják az órarend-információkat, miközben arra lenne külön hely. Ha a megfelelő helyre kerülnének, akkor megjelenne az órarend is. Így mindenki panaszkodik, hogy a Neptun nem jó, mert nem jeleníti meg az órarendet. Pedig csak a TO-sok nem kaptak megfelelő felkészítést az új rendszer használatára...

Ashtray_heart írta...

nagyon jó, köszönöm!!:D elég idegölőek tudnak lenni. ;u;

Sedna írta...

Lex: Mi is épp szenvedünk, mert megkértünk egy tanárt, hogy hirdesse meg a tárgyunkat a nekünk megfelelő kódon, amit ő saját bevallása szerint megtett (kétszer is), mi mégsem látjuk sehol... -.-"

Névtelen: Igazad van abban, hogy a problémák jó részéért nem konkrétan a Neptunt kell hibáztatni, ezt aláírom. De azért az ország egyik (ha nem A) legnevesebb egyetemétől azt hinné az ember, elvárható, hogy egy ilyen átállást szakszerűen meg tudjon oldani anélkül, hogy diákok ezreinek okozna ezzel fejfájást (és ezzel együtt persze a tanároknak is). A Neptun fejlesztőinek nem kellett volna olyan feltételeket elfogadni, amelyeknek ezek szerint nem tudnak eleget tenni (gondolok az idő szűkére, amit említettél), az illetékeseket (pl. TO) illett volna tisztességesen felhomályosítani a dolgokról, meg ilyen apróságok :D Nekünk, diákoknak, az eset passzív és tehetetlen áldozatainak csak a panaszkodás marad, nézd el nekünk :D

Ashtrayheart: Szívesen! ^^

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^