Subscribe:

Ads 468x60px

2012. december 23., vasárnap

Sámánizmus és népvallás vizsga

Decemberre beidőzítettem a két vizsgát, amiről úgy gondoltam, a legkönnyebbek lesznek, tehát a sámánizmust és a koreai történelmet. (Valaki avasson be, a Firefox miért nem ismeri a "sámánizmus" szót? Műveletlen.) December 20-án volt esedékes mind a kettő, a sámánizmus délelőtt 11 órától.

Egész félévben bejártam minden órára, szorgosan jegyzeteltem, utólag pedig átolvasgattam a féléves anyagot, és végignéztem Birtalan tanárnő diavetítéseit a honlapján, azaz itt. Az volt a benyomásom az órákon, és a tanárnő által elmondottak alapján, hogy kevésbé a lexikális tudásra fog rákérdezni, sokkal inkább magának a sámánizmusnak a koncepcióját kell megérteni és átérezni. (Lásd például szövegelemzéses és képelemzéses feladat - ezekre seggeléssel aligha lehet készülni.)

Az első esszékérdés eléggé váratlanul ért, amikor is az asztrális jelenségekről és szüzsékről kellett írni a belső-ázsiai és szibériai mitológiában, de amit tudtam, azt igyekeztem leírni. A második esszékérdés a sámánról, a feladatairól és a közösségről már könnyebbnek tűnt, erre konkrétan számítottam is. Bár utólag belegondolva, jócskán lett volna még mit írni ehhez a témához, de aktuálisan nem jutott minden eszembe.

Volt két kérdés, amely csak bizonyos hallgatóknak volt kötelező, az egyik a mongolosoknak, a másik a koreaisoknak. (Mivel a tárgy elvileg mongolos és koreais tanegységként is meg lett hirdetve.) Mindkét kérdéshez oda volt írva, hogy bárki megoldhatja őket, így egy-két pluszpont reményében írtam a koreais témához (a koreai sámánizmus és a színház) pár sort. (A mongoloshoz sajna nem tudtam hozzászólni.)

Ezt követte egy szöveg és két kép elemzése, erről nem tudok sokat mondani. Igyekeztem mindent leírni, ami eszembe jutott róluk (reményeim szerint a két képen egy ongon és egy sámánviselet szerepelt), és ennyi. Remélem elég lesz :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^