Subscribe:

Ads 468x60px

2012. március 18., vasárnap

Gyakorikerdesek.hu - mit írnak a japán szakról?

Ahogy azt már Facebook-on beharangoztam, ez a bejegyzés egy-két érdekes hozzászólást fog tartalmazni a http://www.gyakorikerdesek.hu/ oldalról. Az idézett részletek tehát NEM az én véleményemet tükrözik (legalábbis legtöbb esetben nem, de ha egyetértek, úgyis leírom), hanem tájékozott, illetve sajnos kevésbé tájékozott névtelen hozzászólókét. Nem mindegyik véleményhez fogok tudni érdemben hozzászólni és döntőbíróként cáfolni vagy egyetérteni, de talán ezek az idézetek is hasznosak lesznek :) (A szögletes zárójelben szereplő részek az én kiegészítéseim, a kontextusból kiragadva szükségesek az idézetek megértéséhez.)
Én úgy hallottam, hogy bejutni annyira nem is [nehéz], de bent maradni annál inkább :)
Ez tulajdonképpen igaz. Szerintem is könnyebb bejutni, mint bent maradni. Egy-két nyelvvizsgát összeszedni szabadon választott nyelvekből, emeltezni egy tárgyból, ami jól megy, valamint az összes érettségi tárgy közül kettő relevánsat jól megírni a duplázáshoz - kb. ennyi szükséges a magas pontszámhoz. Persze aki világ életében kettes és hármas között evickélt a legtöbb tantárgy esetében, annak nagyon nehéz bekerülni, de elárulom, bent maradni még inkább az lesz.
Amúgy KRE jobb, csak keményebb. Egyébként meg nagyon-nagyon rohadt nehéz szak, jól fontold meg, ha menni készülnél.
Na, kezdődik az iszapbirkózás. Nem tudom, melyik iskola a jobb, még így 6 hosszadalmas bejegyzés megírása után sem. Szerintem relatív, ki hol érzi jobban magát, és mindkét szaknak megvannak az előnyei is és a hátrányai is. Lehet, hogy a KRE keményebb, ezzel kapcsolatban szintén nem lettem okosabb a posztok írása közben sem, valószínűleg ezt is csak az tudná megmondani, aki mindkét szakot elvégezte - azt meg minek? :D A nehézségről pedig, nos, igen. A japán szak nem könnyű, ezt aláírom. Annak, aki nincs hozzászokva a sok-sok tanuláshoz, és nem szorgalmas, annak még akár a "nagyon-nagyon rohadt nehéz" kategóriába is beletartozhat. Ez van :D
Másról nem tudok, viszont ha mindenképpen japán szak, akkor a KRE-t válaszd!!! Én ELTÉs vagyok (mármint japán szakos, igen), és SENKINEK NEM AJÁNLOM!!!! Esküszöm az egész olyan tanárnak nem nevezhető förtelmek gyűjtőhelye, hogyha megkapom a diplomám az ékes bizonyítéka lesz annak, hogy japánul remekül meg lehet tanulni 3 év alatt, otthon, egyedül...
Hű o.O Íme egy elégedetlen kuncsaft. A szavakból azt veszem ki, hogy az illető arra számított, itt majd megtanítják neki a nyelvet - ez azonban bevallottan nem tartozik a japán szak célkitűzései közé, hozzátenném, a KRE-n se. Egy, a miénktől meglehetősen távol álló, bonyolult és nehezen megjegyezhető írásrendszert használó, kulturálisan is nagyban eltérő nyelvet három év alatt, heti 4,5 - 3 órában nem fog tudni megtanítani neked senki. Magántanár se. Itt ráadásul többen is vagyunk, ami lehetetlenné teszi azt, hogy egy-egy emberre koncentráljanak huzamosabb ideig. Önszorgalom, emberek, ennyi. KRE-n is, ELTE-n is. Anélkül nem megy. Hogy a tanárok milyenek, az pedig megint csak relatív, véleményt nem szeretnék nyilvánítani, de nyilván nekem se a szívem csücske az egész tanári gárda. Egy utolsó költői kérdés: létezik olyan tanszék, ahol minden tanár jó fej?
Kezdjük ott, hogy az ELTÉn van 5 darab japán emberke, meg még 2 magyar kb., plusz egy nemlétező tanszékvezető. Az utóbbi eleve probléma, ugyanis emiatt kb. semmilyen ügyet nem lehet elintézni. A névügyileg tanszékvezetőnk ugyanis a nagykövetségen ****** az időt az egyetem helyett, és ha benn van, akkor is mindenre közli, hogy hagyjuk őt békén vele.
Nocsak. A tanárok nemzetisége nem tudom, miért mérvadó, esetleg a hozzászóló jobban örülne cseh, vagy tanzán tanároknak? :D A tanszékvezető kérdése valóban érdekes, de VAN tanszékvezetőnk, anélkül azért necces lenne :D Amennyire tudom, tényleg nem dolgozza halálra magát a japán tanszék ügyeivel kapcsolatban, de nyilván a nagykövetségre sem kávézni jár. Nekem még sosem hiányzott maga a tanszékvezető személye, nem is tudom, mivel akarhatnék hozzá fordulni egyáltalán. De elismerem, ez tekinthető fekete pontnak. (Azért annyira nem vagyok elfogult, na :D)
Na aztán a tanárok. Hát tanári diplomája egyiknek sincs. Gondolom érted, mit jelent ez nyelvoktatás terén. A kanjikat rendszertelenül, összevissza tömik a fejünkbe, nincs közük a szavakhoz sem, amiket tanulunk, nincs egy átfogó elképzelésük az oktatás menetéről (az első év még hagyján, a másodiktól kezdődik a katasztrófa).
Na itt aztán van minden, kérem szépen. Tanári diploma egy egyetemi nyelvszakon, mint elvárás? Ez új :D Tessék körülnézni más szakokon is. Nem azt mondom, hogy nagyon ritka, de egyáltalán nem általános dolog tanári diplomával rendelkező nyelvtanárokat alkalmazni. Anglisztikán például nem tudom hány gyakorlatvezetőnek lehet tanárija, de gyanítom, hogy nem soknak. A mi japán tanáraink ráadásul inkább nyelvi lektorokként vannak jelen. Meggyőződésem, hogy rosszabbul járnánk két magyar anyanyelvű, de tanári diplomás japán tanárral, mint így. (Hozzátenném, nekem a mai napig nem tiszta, tanárképes szak-e egyáltalán a japán, magyarul létezik-e egyáltalán diplomás japán tanár?) Azt viszont aláírom, hogy elsőben könnyebb lett volna, ha mindkét tanárunk beszélt volna magyarul.

A kanjik. Igen, erre nem tudok mit mondani. A Reibun de Manabu könyv rémálmaimban kísért, és valóban nagyon zavaró a rendszer, ami szerint halad. Egyszerre tanuljuk az ugyanolyan olvasatú jeleket, ami tényleg nagyban megnehezíti a dolgunkat. De, hogy azért ide is írjak valami szépet, a japán szak még mindig nem nyelviskola, és ha szeretnél újságot olvasni harmadév végére, ajánlom, hogy otthon, önszorgalomból is tanuld azokat a kanjikat. Egyébként olyan tankönyv szerintem nem nagyon van, amelyik a szókincs bővítésével összehangolva kanjikat is tanít, megfelelő mennyiségben, megfelelő tempóban.
A nyelvtanárok egyike egyébként szeret ilyen vicces dolgokat csinálni, mint pl.: "elhagytam a vizsgáját, egyes", vagy "háát pontok igazából megvannak, de én inkább megbuktatom", vagy esetleg "látom hogy tudja a kanjikat, de nem írja elég szépen, ezért 1-es". Az is előfordult már, hogy utolsó héten közölték, hogy jövőhét vizsga egy 200 oldalas könyv kanjijaiból, vagy esetleg, hogy az utólag megírt (hiányzás, betegség, verseny, stb. miatt) dolgozatok 80%-tól számítanak kettesnek (és ezt sem év elején, hanem vizsga előtt!).
Húha o.O Ez nekem mind új, de komolyan. Nem is tudom eldönteni, kiről szólhat ez a beszámoló, talán egy régebben az ELTE-n oktató tanárról? Én még sosem találkoztam hasonlóval. Vizsgaelhagyás és egyes? Na ne, ez viccnek is rossz. Inkább megbuktatom...? Ne már, olyan matematikai pontossággal, százados precizitással számolják a dolgozatainkat meg a jegyeinket, hogy én csak nézek :D A kanjik külalakja, nos igen. Ono tanár úr valóban érzékeny erre, de karót ezért még - legjobb tudomásom szerint - sosem adott. Pontlevonást igen, de azért ez az egyes durva túlzás. (Megjegyzem, nekem még soha egyetlen pontot sem vont le külalakért, így én vagyok az élő példa, hogy lehet neki megfelelően írni XD) Utolsó héten közölték, hogyan lesz a vizsga? Hát nekünk konkrétan az egész félév menete napokra lebontva meg van adva félév eleje óta, a vizsga időpontját is beleértve. Váratlan helyzetekről szó sincs. A hiányzás utáni dolgozatpótlásnál meg a 80% a maximum, amit el lehet érni, nem pedig a kettes ponthatára. Magyarul az elért pontszámok 80%-át kapod meg. Ez még így is elég nagylelkű, tekintve, hogy az utólag pótolt dolgozatok mindig szóról szóra egyeznek az eredetivel. (Arról nem is beszélve, hogy nem mindenhol lehet dolgozatokat pótolni.)
[A minorhoz] az ELTE-n kell a nyelvvizsga, középfokról kezdik a tanulást.
Nem. Én magam is hangoztattam ezt jó ideig, mert sokáig így volt, de idéntől kezdve nem. Nem kell semmilyen nyelvtudás a minorhoz, és külön nyelvórák is vannak meghirdetve nekik. (Legalább is idén. Remélem nem változtatnak megint jövőre :D)
Először is... rengetegen jelentkeznek. Kösd fel a gatyád! Most 2010 szeptemberétől 37 főt vettek fel államilag támogatott képzésre. Ez kevés, mert összesen 311-en jelentkeztek, 137-en a sorrendjükben első helyen jelölték meg a szakot. Vagyis nagyon sokan valahová máshová kaptak felvételt, amit megjelöltek, a hőn áhított japán helyett. Legalább 431 pontot kellett szerezni a maximális 480-ból. Nem mondanám, hogy ez olyan könnyű. Sőt! Meg lehet csinálni, nem lehetetlen, de eléggé húzós. C'est la vie! :)
Korrekt, számokkal, meg minden. Ötös! :D Nem könnyű, de meg lehet csinálni, ez a lényeg.
Mindkettő suliban ugyanazok tanítanak, szóval mindegy [hogy ELTE vagy KRE].
Hogy mi? XD Nem. Van nálunk például olyan tanár, aki úgy tudom, a KRE-n oktat gyakrabban (Vihar Judit tanárnőre gondolok), de alapvetően a tanári gárda nem ugyanaz. Ezt honnan szedte vajon a kedves kommentelő? :D
A Károli egy "használhatóbb", gyakorlatiasabb ismeretet ad.
Ez új. Milyen szempontból lehetséges ez, egyébként? A nyelv mindenképpen gyakorlati dolog, elvégre a használásán kívül nem sok mindent tudsz csinálni vele :D A KRE- ELTE összehasonlításból kiderült, hogy nem sok különbség van nyelvoktatás terén. Az egyéb tárgyaknál meg végképp nem tudom elképzelni, hogy lehet gyakorlatiasabb ismereteket átadni például történelemből vagy szövegfordításból? Valaki avasson be :D
Abban ne reménykedj, hogy az egyetemen fogsz megtanulni japánul. Oda a felvételizők 90%-a min. sankyuval, de inkább nikyuval megy. Az ELTE pedig végképp nem nyelviskola...
Az első kijelentés helytálló, bár a gondolatmenet kevésbé. Valóban nem fognak megtanítani itt téged japánul (ahogy ezt már fentebb is említettem), de ez nem azért van így, mert nyelvvizsgával a zsebedben kell besasszéznod az egyetemre. Hanem mert nem lehet, ezt is leírtam már :D A nyelvvizsga pedig továbbra sem feltétel a felvételhez, ezt jegyezzük meg. A felvételizők több mint 90%-a nyelvvizsga nélkül kezdte a szakot, ha már a százalékoknál tartunk.
Úgy hallottam, hogy az ország legszínvonalasabb japán oktatása a Károliban van :)
Én nem hallottam ilyet, de ettől még lehet igaz :D Megint csak olyan nem létező személyeket kéne kifaggatni, akik több helyre is jártak már :D
Az egyik ismerősöm az ELTE japán szakjára jár, és azt mondja, hogy jó, van egy két idióta tantárgy meg tanár, de azért elviselhetőek. Viszont, nem az alapokról indulsz, oda kell valamennyi alap tudás. Kicsit hülyén tanítják a kanjikat, egy adott témakörben, szótárszerűen megmondják az összes kanjit, (tehát az olvasatuk nagyon hasonlít), és úgy tanuld meg a 80-at... Nem könnyű.
Igen, igen, mindenhol vannak feleslegesnek tűnő tárgyak és unszimpatikus tanárok, ezt tudjuk. De elviselhető! Köszönöm. Nem egy középkori kínzóterem ez, kérem szépen. Akkor nem lennénk még mindig 20-an az évfolyamon, nem? :D Alaptudás, alaptudás, még mindig nem kell, de valóban hasznos. A kanjikról már írtam, ahogy a nehézségről is.
Pedig igenis felkapott, mert az összes animeb*zi-mangarajongó odamegy, mert azt gondolja, hogy majd neki az jó lesz, hogy eredetiben olvashatja a kedvenc képregényét. A legtöbbeket sajnos ez fogja meg, aki meg komolyabban kezdeni akarna valamit a nyelvvel (pl tolmács akar lenni), az meg küzdhet a bejutásért a sok otakuval.
Ó, már hiányoltam ezeket a szaftos előítéleteket :D Először piciben szeretném megcáfolni: nem vagyunk mind elvakult anime-rajongók és manga-függők. Sokan szeretjük őket, de nem vagyunk otakuk, no már :D A cáfolat kicsit nagyobb távlatokban: ha az említett elvakult anime rajongó képes annyit dolgozni a sikerért, és tanulni, hogy végül bekerül a szakra, akkor igenis jusson be. Azért, mert animéket néz és minden con-ra elmegy, esetleg be is öltözik valaminek, nem lesz kevesebb nálad, és nincs kevesebb joga bekerülni japán szakra. Aki meg tolmács akar lenni, a fenébe is, tanuljon ő is sokat, szerezzen sok pontot, és kerüljön be XD
Azt kell mondjam semmi [különbség nincs az ELTE és a KRE között]. Mindkét helyen nagyon jó az oktatás és a pontszámok is nagyjából azonosak. Nagyon-nagyon kis különbséget lehet csak felfedezni a kettő között.
Ámen. Köszönöm!
Oktatásilag tényleg mindkettő nagyon jó, DE (és lehet dobálni a köveket) az ELTE neve jobban húz (külföldön is), úgyhogy ha sorrendet kell felállítani, azt raknám előre. Tudom, hogy gáz, de ez egy ilyen világ. Hiába dumálnak a nagyok arról, hogy egyetem és egyetem között nincs különbség, attól még nagyon is nézik, honnan van a diplomád. És nagyon is elképzelhető, hogy ha ugyanarra a munkára egy KRE japán szakon végzett és egy ELTE japán szakon végzett jelentkezik, utóbbi kapja meg.
Ez a komment egy HR-estől érkezett, legalábbis a saját bevallása szerint. Én úgy gondolom, van alapja, még ha nem is minden munkahelyen ítélnek így. Hogy őszinte legyek, én is ezen az alapon választottam anno az ELTE-t, mivel semmilyen más különbséggel nem voltam tisztában.

Ennyi lett volna a gyakori kérdésekre való reakciók gyűjteménye, és mint mindig, most is örömmel fogadom a megjegyzéseket, ott alul :D

14 megjegyzés:

Dávid írta...

Hehe, ezek aranyosak :D
Tényleg minden a hozzáálláson múlik, futottam már össze olyan felsőbb évessel, aki ahelyett, hogy utána nézett volna egy ismeretlen témának, inkább betudta "a tanár aktuális hülyeségének".
Aki elég elhivatott, az bárhol megtanul japánul, aki meg nem, az sehol se. Károlis ismerősöm mesélte múltkor, hogy mondatokat kellett fordítaniuk órán csoportosan(!), és az egyik csoport a "Csak kevés húst eszem"-ből kihozta, hogy "Amari takusan niku wo tabemasu". :D

Sedna írta...

Dávid, mindig olyan okosakat írsz :D
Az "amari takusan niku wo tabemasu" meg... aranyos XD A hunglish mintájára mondanám, hogy hungese, vagy japagarian, vagy valami, de igazából annyira nem is magyaros a mondat XD

Dávid írta...

:DD
Ja a tanári képzésről jutott közbe eszembe, hogy a japán minor tanári minorként fut (gondolom akkor a főszak is), ha elvégzed a pedagógiai modult, akkor elvileg lehet vele tanítani. De olyat is olvastam, hogy már csak és kizárólag tanári MA diplomával lehet tanítani, ami japánból még nincs. MÉG nincs :D
A Károli már tavaly is el akarta indítani, de nem engedték, főként azért, mert Wakai Seiji tanár úrnak nincs tudományos fokozata, és ő felügyelné az egészet. Azóta hallottam, hogy gőzerővel dolgozik a phdjén, ha elvégzi, szerintem nem lesz akadálya, és lesz japános tanári mesterképzés :D

Sedna írta...

Dávid-san, nem tudom, kik az informátoraid, de IDE VELÜK :D

Névtelen írta...

Az első gyakorikérdéses kommentekre reakció: látszik, hogy olyanok írhatták, akik azt várták, hogy ők majd odamennek valamelyik egyetem japán szakára 0 nyelvtudással, leperkálnak jókora összegeket, és majd a heti x órán, otthoni tanulás nélkül a BA végére N1-es szinten fognak beszélni japánul, és hűdecsúcsszuperek lesznek. Hát nókomment kéremszépen :D Az meg, hogy valaki az egyetemi oktatóktól a tanárszakos diplomát várja el, saját magát minősíti, meg az derül ki ebből max, hogy mennyire nem ismeri az egyetemek világát...
KRE-s infó a kommentekhez: igen, Szeidzsi elvileg most fogja befejezni a phd-jét, szóval ha minden jól megy, jövőre doktorbácsi lesz :D Ja, és a "csak kevés húst eszem" órán jelen voltam, sajnos születtek még nyakatekertebb verziók is :( :D

Sedna írta...

Na igen, ez a "japán szak nem egyenlő nyelviskola" képlet nem akar senkinek sem megragadni a fejében, úgy tűnik... A saját bőrödön kell tapasztalnod ahhoz, hogy megérts, ezek szerint :D

A KRE-s megerősítést köszönjük ^^

A kevés husi meg szerintem továbbra is vicces :D Én a mai napig képes vagyok orbitális baromságokat írni/mondani, és alapvető dolgokat elrontani, amit még egy elsőéves is kijavítana nekem, úgyhogy ítélkezni nem fogok :D

Flora írta...

na ez jólesett :D a múltkorában nekem is volt szerencsém ezekkel a kommentárokkal találkozni és bevallom egy kicsit elrettentem az ELTÉtől... beszámolód után viszont ismét bátran veszem fontolóra :) ugyanis én is szeretném e szép szakot elvégezni :D
és, hála Istenkének, igaz még csak pár órája birtoklom angol nyelvvizsgám írásbeli részét, de végre belevághatok a japán tanulásba ANYUKÁM TÁMOGATÁSÁVAL(!!) :D
a problémánk csak az hogy foggalmunk sincs hol/hogy kezdjük ezt az egészet. Egy pici faluban lakunk ahol általában a japán szó hallatán furcsa "reakciók jönnek ki" az emberekből... mármint vagy bolondnak néznek hogy te ilyet akarsz tanulni, vagy...bolondnak néznek x) ergo se tanár, se japán kurzus, se egy valaki aki csak kicsit is segíthetne :/ ráadásul az egyetlen helytől, ami szóba jöhetne is (Miskolc) ,nem mondom h rohadt messze, de nem épp a szomszédban lakunk, bár ez azt hiszem még a kisebbik probléma... a nagyobbik az hogy nincsenek arrafelé kapcsolataim és nem nagyon van tudomásom olyan emberkéről aki korrepetálna...
ez lenne az egyik kérdésem, te hogy kezdtél bele a nyelvbe?? (az animéken kívül :D megj.-én is gyarapítom az animefanok csoportját úgyhogy a nyelv nem idegen, ráadásul -azt hiszem kijelenthetem x)- elég jó nyelvérzékkel rendelkezem, úgyhogy az ilyen lingvisztikai dolgok szerencsére ragadnak rám :D eddig netről próbáltam anyagokat/tanácsokat gyűjteni, eddig viszont senkivel sem tudtam konzultálni aki tényleges tapasztalatokkal rendelkezett volna [épp ezért nagyon örültem amikor felfedeztem blogodat :)] nem tudom tanár egyáltalán feltétlenül szükséges-e a tanuláshoz, erről is sikerült elég érdekes dolgokat olvasnom, esetleg te jártál tanárhoz előtte??
és (bár ez még naaaagyon-naaagyon messze van) de esetleg a szak elvégzése után, ha megpróbálok egy PR manager okj-s képzést elvégezni azzal lehetséges elhelyezkedni Japánban?? vagy jobb ha 'automatikusan' inkább Japánban végzem el a képzést és úgy nagyobb az esélyem a kinti állásra? [olvastam, hogy a szak elvégzésével a hallgató elhelyezkedhet a médiában- ezek szerint nem is feltétlen kell PR képzés?? o.O]egyáltalán kint el lehet helyezkedni ilyen végzettséggel? bocsi csak tényleg nagyon meg vagyok kavarodva épp ezért kellene valaki aki eligazít ^^"
szintén gomennasai a hosszú kommentért, remélem nem raboltam túlságosan sokat az idődből :)

Sedna írta...

Szia!

Örülök, hogy rátaláltál a blogra, és még hasznosnak is találod :D

Az elején kezdve a történetet, én az egyetemet megelőzően egyáltalán nem tanultam japánul, se tanártól, se tanfolyamon, se sehogy :) Egyedül a Japán percek blogot kezdtem el olvasgatni ( http://japanpelcek.freeblog.hu/ ), de ezzel sem jutottam messzire :D Úgyhogy amiatt nem kell aggódnod, ha esetleg nem találsz módot a komoly tanulásra :)

A képzések kérdése egy kicsit összetett... az igazság az, hogy Japánban úgy tudom többre becsülik azt, ha van egy alapos, (számukra) hasznos képesítésed, például mérnöki, orvosi, stb., mint azt, hogy három-öt évig Japánnal foglalkoztál egyetemen. Az OKJ-s képzés szerintem nem különösebben kifizetődő megoldás, mert míg mondjuk egy egyetemi diplomát még tudnak mire vélni Japánban (attól függetlenül is, hogy más a képzési rendszer), egy OKJ-s papírral nem sok mindent tudnának kezdeni. Szerintem legalábbis nincsenek tisztában vele, ez milyen szintű képesítést is jelent.

Feltételezem, a médiás dolgot az ELTE BTK szakleírásában olvastad - előre szólok, az az írás csak propaganda, semmi más. Még a szabadbölcsész szakról is össze tudtak halandzsázni mindenfélét, a japán se okozott gondot :)

Önmagában egy BA japán diploma megszerzésével sajnos nem fogsz állásajánlatok tengerében lubickolni. Érdemes elvégezni más szakot is mellette. Ha itthon szeretnél elhelyezkedni, akkor talán valamilyen gazdasági, nemzetközi kapcsolatok-jellegű szakkal érdemes próbálkozni, viszont hogy kint Japánban mire van kereslet, azt nem igazán tudom.

Minden esetre az, hogy tudsz japánul, Japánban nem lesz vonzó egy munkaadó számára sem - hiszen ott mindenki tud japánul :D Persze vannak sikersztorik Japánba tévedő magyarokról, akik angol/magyar tanárként, képesítés nélkül halálra keresik magukat, de ez azért elég ritka.

Megmondom őszintén, a Japánban való elhelyezkedéssel kapcsolatban nem nagyon tudok segíteni, mert én bevallottan nem szeretnék ott élni :D Bizonyos időre kimenni mondjuk egy ösztöndíjjal, az még belefér, de jelenleg úgy vagyok vele, hogy nem szeretném ott leélni az életem.

Ha nagyon japán-mániás vagy, akkor menj ki ösztöndíjjal, tanuld meg perfektül a nyelvet, végezd el a japán mesterképzést, esetleg doktorálj egyet, aztán menj el egyetemi tanárnak, kutatónak, tolmácsnak, műfordítónak, vagy egyéb, nehezen élhető munkaerőnek :D

Remélem nem lett túl riasztó a kép, amit festettem, én édesanyám tanácsára hagyatkozom mindig: szeresd, amit csinálsz, adj bele mindent, legyél nagyon jó benne, és nem fogsz éhen halni. :D

Flora írta...

köszönöm, köszönöm, nagyon sokat segítettél :) inkább kint szeretnék majd 'letelepedni', ennek viszont nem feltétlen a japánmánia az oka, valahogy mindig is vonzódtam külföldhöz :D a szeretéssel szerintem nem lesz probléma, na meg a beleadással sem, ha nyelv van a dologban az máris a szívem csücske :)

bitxəšï írta...

Flora

Arra is van lehetőség, hogy Japánban végzed el az egyetemet-bővebben erről itt olvashatsz:
Ösztöndíj első egyetemi diploma megszerzésére
http://www.hu.emb-japan.go.jp/hun/culture/scholarship.htm

Ami meg a Japánban való elhelyezkedést illeti, ahogy Sedna is írta, a japán nyelvtudás az alapkövetelmény, az OKJ-s papírt meg nem tudnák értékelni.
Viszont az utóbbi 1-2 hónapban látott híradók alapján az a benyomásom, hogy van igény a külföldi munkaerőre-igaz, a hírekben olyan külföldiekről volt szó, akik itt (= Japánban) tanulnak. Itt egy angol nyelvű hír: http://www.japantimes.co.jp/text/nn20120115a6.html

Sedna írta...

Ah, reménykedtem, hogy valaki nálamnál lényegesen tájékozottabb is hozzá fog szólni, köszönöm a segítséget és a linkeket! ^^

bitxəšï írta...

Szívesen :)

Azt még érdemes hozzáfűzni, hogy a japán / angol nyelven kívül érdemes más nyelveket is megtanulni.

Magyar lektor az Ószakai egyetemen szokott lenni (azt hiszem, 3 éves szerződésben), de oda állítólag magyar szakos végzettség (magyar, mint idegen nyelv?) kell.

Sedna írta...

Na, pedig a magyar nyelv tanítása még olyasmi lenne, amit szívesen csinálnék :D Ha kifogyok az ötletekből, szerzek gyorsan egy magyar mint idegen nyelv diplomát XD

bitxəšï írta...

:)

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^