Subscribe:

Ads 468x60px

2011. december 19., hétfő

Tévhitek - Vedd fel gyorsan, mert kicsúszol!

Azt hiszem, eljött az ideje annak, hogy egy ilyen "sorozatot" is indítsak a blogon: tévhitek. Az első tévhit, amiről írni szeretnék, inkább az elsőévesek között terjeng, de találkoztam már másodévessel is, aki félrevezetve élte az életét :D

Térjünk a lényegre: most éppen (tegnap 17:00 óta) előzetes jelentkezés folyik az ETR-en. Hogy ez mit jelent konkrétan, azt egy régebbi bejegyzésemben, (itt) elolvashatjátok. Azt hiszem, nem hangsúlyoztam ki eléggé egy bizonyos részletet, úgyhogy most megteszem: ilyenekkel nem kell hergelnetek egymást, hogy "vedd fel gyorsan, mert kicsúszol!", főleg nem december 19-én. Az előzetes jelentkezés egészen február 3-án délután 4-ig fog tartani, és hogy te ezen belül mikor veszed fel a tárgyaidat, az édes mindegy.

Az előzetes jelentkezés valóban fontos, mert +100 pontot jelent az adott tárgynál kapott pontszámodban. De csak az a tény, hogy az előzetes jelentkezés során felvetted-e. Hogy te ezt december 18-án délután 16:01-kor ejtetted-e meg, vagy február 3-án 15:59-kor fogsz rá sort keríteni, az irreleváns, nem számít, lényegtelen. Egyelőre tehát: chill out, pakolgasd nyugodtan az óráidat, add le ami mégsem kell, vedd vissza, mert hogy hoppá, mégis, csináld azt, ami jólesik. A lényeg az, hogy február 3-ára már minden olyan tárgyat zsúfolj be az órarendedbe, amire van esély, hogy járni szeretnél. Inkább többet, mint kevesebbet, hiszen tárgyat leadni még a szorgalmi időszak első hetében is lehet.

Remélem sikerült tisztáznom a helyzetet ^^ További kellemes órarend-egyeztetést mindenkinek!

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^