Subscribe:

Ads 468x60px

2011. május 25., szerda

Eredményes nap: művtöri vizsga, + 2 jegybeíratás

A nap a művészettörténet vizsgával kezdődött, úgyhogy én is ezzel kezdem. Sajnos nem sikerült jól, ezt így ki merem jelenteni x) Három vizsga közül a harmadik három napon belül, így nem nagyon maradt energiám készülni. Ha viszont valaki figyelt az órákon és utánanézett a képeknek, azt nem érhette meglepetés. Az előző félévvel ellentétben nem volt konkrét esszékérdés, viszont két kérdést bővebben ki kellett fejteni, mint csak pár szót (lelőhelyet, alkotót, stb.) leírni.

A kérdések jellege a tavalyihoz hasonló volt: lelőhely, alkotó, jelentőség, megnevezés, korszak. Évszámokra és korszakokra specifikusan még olyan mélységben sem kérdezett rá a feladatsor, mint tavaly, csak az egyes képeken szereplő tárgyakat kellett tudni elhelyezni korszakok között. Nehéz vizsgának tehát nem mondanám, én viszont sajnos nem vettem könnyen az akadályt ^^;

Cserébe viszont ötöst kaptam japánból :) Valószínűleg az aggodalmam azért volt felesleges, mert azt hittem, az évi teljesítmény 90%-tól felfelé ötös. (Ezt nem értem el, úgyhogy ha igaz lenne a teóriám, négyest kaptam volna.) Viszont Uchikawa tanárnő még meg is dicsért, hogy szépen teljesítettem, úgyhogy feltételezem, nem is volt komoly veszélyben az ötösöm, csak én hittem azt :)

A hangtan vizsga eredményét is sikerült ma beíratnom Szigetvári tanár úrral. (Akit érint a dolog, itt elérhető az időbeosztása: KatT) Így egyik szemem sír, másik nevet jellegű napot tudok magam mögött :D Négy ötössel gazdagodott az indexem, de ez a művtöri hármasnál nem nagyon lesz jobb ^^;

Fontos!

A japán javítóvizsgára úgy tűnik mégsem holnap kerül sor, hanem június 3-án (ha jól hallottam a többiektől), de ezt ne vegyétek készpénznek :)

4 megjegyzés:

Nana írta...

Amúgy jó lenne tudni, hány százaléktól hányast kap az ember, mert szerintem én is alulról szagoltam a 60-at, és engem is megdicsért, hogy látta, hogy mennyire igyekeztem a félévben :)
Szerintem rég voltam ennyire boldog :)

Sedna írta...

Örülök, hogy sikerült ^^ Gratulálok ^^

lex írta...

Ügyes vagy, nagy grat :)

Sedna írta...

Amennyiben ez nekem szólt, köszönöm szépen :D

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^