Subscribe:

Ads 468x60px

2011. április 5., kedd

Pizsamás-mamuszos ZH

És igen, ma reggel nyolctól sor került életem első internetes ZH-jára. Sajátos élmény volt, az biztos x) Végül - mint azt hiszem korábban említettem - az E-Learning felületen zajlott a számonkérés, ahova csak EHA kóddal lehet belépni, így a tanulók azonosítása problémamentes. Aki ismeri az említett oldalt, annak mondanám, hogy az "Online felületeim" modul (bal oldalon) megfelelő menüpontját kiválasztva (esetemben BBN-AME-226 Amerikai kultúra 1) a "Tevékenységek" modulon belül (szintén baloldalt) a "Tananyagok" mellett egy "Tesztek" menüpont is láthatóvá vált számomra, erre kattintva lehetett ZH-zni.

A megfelelő gombra kattintva el is kezdődött a számonkérés, persze előtte még egy jóindulatú, hibaüzenetnek álcázott felugró ablakban megjelenő tájékoztatást is kaptunk: csak egyszer lehet próbálkozni. Miután tehát kezdetét vette a teszt, 30 perc állt rendelkezésre 20 kérdés megválaszolására. A kérdések között szabadon lehetett ugrálni, bár a képernyőn egyszerre csak egy jelent meg. Átjavítani, meggondolni magunkat szintén korlátlanul volt lehetőség a 30 perc leteltéig.

A kérdések közül pár egyértelműen az órán elhangzottak alapján lett megfogalmazva, néhány megválaszolásához azonban nem volt elég se a jegyzet, se a tankönyv. Ezeket nyilván következtetések levonásával és egy kis kombinatorikával kellett (volna?) megoldani - bevallom, ebben nem vagyok különösebben jó. Többre megyek azzal, ha elém raknak X oldalt azzal, hogy tanuljam meg - de hát ez relatív.

Végül sajnos több kérdésnél is tippelnem kellett. Ennek legfőbb oka a kérdések és még inkább a válaszlehetőségek zseniális (és idegesítő) megfogalmazása volt. Ugyanis minden kérdésnél 4 választási lehetőség volt adott, ebből kettő általában ótvar nagy baromság volt, viszont a másik kettő közül gyakorlatilag lehetetlen volt választani, nekem legalábbis ugyanolyan logikusnak tűntek. (Persze volt olyan kérdés is, ahol mind a négy verziót kapásból az ótvar nagy baromság kategóriába soroltam, képzelhetitek, mit agyaltam, mire kitaláltam, melyik a legkisebb közülük.)

Szóval kijelenthetem, hogy számomra nehéz volt, de körülbelül ilyesmire számítottam. Ha egy tanár ilyen körülmények között írat ZH-t, fel kell készülni arra, hogy az otthon ücsörgésért, a tankönyv nyugodt lapozgatásáért és a jegyzetek böngészéséért cserébe valamit le kell rakni az asztalra - ez esetben olyan kérdések megválaszolását, amire a megoldást senki nem rágta a szánkba még csak említés szintjén sem. Az eredményemmel nem vagyok száz százalékig elégedett (ismertek, száz százalékig csak a száz százalékkal vagyok az :)), de nem is panaszkodom, isten ments! A húsz pontból 17-et értem el. Így már ugyan nehéz lesz (vö. gyakorlatilag lehetetlen) ötöst szereznem félév végén, bár ez a második ZH jellegén fog múlni elsősorban.

Ezen is túl vagyok tehát, 85%-os teljesítménnyel, és egy új élménnyel :D

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^