Subscribe:

Ads 468x60px

2011. január 31., hétfő

BBN-XFI-101/f × Filozófiatörténet × History of Philosophy × Kollokvium

Miről szól?
Talán nem lepek meg senkit, ha azt mondom, filozófiáról :) Ezt a kurzus elsősorban keletiseknek szánták, ezért több ilyen vonatkozású filozófiával ismerkedünk meg a félév folyamán (pl. tao, szánkhja, buddhizmus). (Ettől függetlenül úgy tudom, bárki felveheti.) Minden órán egy, sürgős esetben, órák elmaradása esetén két filozófus/irányzat jellemzőit mondja el az előadó, amelyhez az E-Learning felületen megtalálható kötelező olvasmány is tartozik.

Ki tartja?
Ezt az előadást Ruzsa Ferenc professzor jegyzi, aki személyes meggyőződésem szerint egy nagyon szimpatikus ember. :) Már első órán nem egy poénos megjegyzést produkált, és ez nem volt másképp a félév további óráin sem - jellemző rá az enyhén(?) ironikus humor. Amivel vigyázni kell, az az orgánuma, mert hihetetlenül kellemes és mély hangja van, ami sajnos azzal a veszéllyel jár, hogy az ember hajlamos elbóbiskolni az előadás alatt, akármilyen kényelmetlen is a szék :D

Milyenek az órák?
Töredelmesen bevallom, nem voltam bent mindegyiken, miután rátaláltam az interneten (elvileg legálisan) fellelhető, pár évvel ezelőtti hangfelvételekre. Összehasonlítva az ideiekkel, igen nagy mértékű hasonlóságot véltem felfedezni, ezért többször is elcsábultam és hazamentem óra előtt, ahelyett, hogy ott helyben hallgattam volna végig az előadást - talán nem kövez meg senki érte, ha azt mondom, az itthon hallgatható Ruzsa-előadás sokkal könnyebben jegyzetelhető, elvégre élőben kevésbé praktikus "pauze!!" valamint "pléj!!" felkiáltásokkal megállásra illetve folytatásra késztetni a tanár urat. :D Maguk az előadások egyébként élvezetesek azok számára, akiket érdekel a téma. Engem valamelyik érdekelt, valamelyik kevésbé, éppen ezért nem élveztem mindegyiket ugyanannyira. Követhetőség szempontjából azt tudom mondani, néha elkalandozik kissé a tanár úr, és előfordult már, hogy nem tudtam hova tenni a jegyzeteim bizonyos részeit az egésznek a függvényében.

Milyen a vizsga?
Feleletválasztós, három lehetőséges. A tanár úr mellesleg teljes mértékben tisztában van azzal, hogy a hallgatók nagyobb része nem mutat különösebb érdeklődést a tantárgya iránt, amit én hihetetlenül tisztelek benne - a legtöbb előadó ugyanis saját tantárgyát szentnek tekinti, és ezzel együtt természetesen az alapműveltség részének is, amelyet álmából fölkeltve is tudnia kéne minden keletisnek, sőt bölcsésznek, sőt úgy általában az emberiségnek. Ruzsa tanár úr ezzel szemben tisztában van azzal, hogy a feleletválasztós kérdések sokakat csábítanak a C-C-C-C megoldásra, esetleg a hasból random betűkarikázásra. A vizsgáról, a kérdések jellegéről és a személyes tanulási módszeremről bővebben a Filozófiatörténet - a vizsga után c. bejegyzésben olvashattok. A követelményekről annyit, hogy a kötelezők elolvasása nélkül nehézkesen lehet jó eredményt produkálni, tehát az előadás önmagában nem elég. Ellenben az E-Learning felületen több gondolkodóhoz/irányzathoz is tartozik segédlet, amely rendszerint rövidebb és emészthetőbb az eredeti szövegnél, bár elolvasása nem feltétlenül helyettesítheti 100%-ban az eredeti szövegét.

Összességében...
Számomra kellemes csalódás volt, mert a tantárgy nevében szereplő "történet" szócska után arra számítottam, hogy filozófusok életrajzát, születési dátumait stb. kell majd magolnom, ezzel szemben egy kellemes "azért-tudd-mi-merre-hány-kiló" jellegű tudást sikerült összeszednem a félév során szóba került filozófiákkal kapcsolatban. A taot még meg is szerettem, mármint magát a művet, de aki ismer, tudja, hogy gyenge pontom minden, ami rímbe van szedve :)

Tanácsok
A kötelező olvasmányok mennyisége összességében nem csekély, úgyhogy nem érdemes a vizsga előtti utolsó két napra hagyni az olvasgatást. A vizsgaeredményben természetesen nagy szerepet játszik a szerencse, mint általában a feleletválasztós teszteknél, de aki szép jegyet szeretne, ne bízza magát a szerencsére. Egyik-másik szöveg igen nehezen érthető és hihetetlenül kacifántos, ezek esetében nagyon erősen ajánlom az előadás látogatását/meghallgatását, mert sok mindent tisztábban lehet látni utána. Ellenben például a tao-hoz gyakorlatilag fölösleges az előadás, hiszen tulajdonképpen elkezdett idézetek befejezéséről van szó ebben a témakörben.

2 megjegyzés:

Unknown írta...

Szia. Én tavaly jártam Ruzsa tanár úr óráira, és nagyon tetszettek. Azt akarom kérdezni tőled, hogy ezek a hangfelvételek, amiket említettél, hol férhetőek hozzá? Én 3-mat találtam a neten (Hume, Descartes, Kant), amelyeket le lehetett tölteni. Megkérlek, írj, ha esetleg tudnál segíteni a többihez (elsősorban Platón érdekelne) való hozzájutásban. az e-mail címem: hevelilaci@gmail.com
Köszönöm előre is!

Sedna írta...

Szia!

Íme a honlap címe, ahonnan én letöltöttem a hanganyagot: http://eper.elte.hu/eper.phtml?cim=filozofiatortenet.html
Más tanároktól is vannak fent hangfelvételek, kellemes böngészést! Ezt az üzenetet az e-mail címedre is elküldöm, gondolom azt hamarabb észreveszed :)

Kellemes nosztalgiázást! ^^

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^