Subscribe:

Ads 468x60px

2010. december 30., csütörtök

Rég nem látott ismerős: a tárgyfelvétel problémaköre

Ahogy azt a bejegyzés címe is mutatja, rég nem látott ismerősként köszöntöm a tárgyfelvétel rémét, és most készülök meginni a levét annak, amit előző félév elején elmulasztottam - nevezetesen az angol minorhoz szükséges plusz két tantárgy felvételéről van szó. (Aki nem tudja, ez mit is takar, vagy hagyja figyelmen kívül ezt a bejegyzést, vagy olvasson vissza még a félév kezdete előtt született bejegyzésekig.)

A feledékenyebbeknek dióhéjban: ahhoz, hogy legyen elég kreditem az angol minorba való bekerüléshez, el kell végeznem a következő félévben két tárgyat, méghozzá az előre közzétett listán szereplők közül. A probléma ott kezdődik, hogy a tárgyak köre, amiből válogathatok, hihetetlenül ostobán van összeállítva, már elnézést a szóhasználatért. Hogy szemléltessem a problémát, készítettem egy táblázatot, ami azt hiszem már a méreteivel is eléri célját - mindenki meg fog rökönyödni, aki meglátja. Mindössze azt akartam egyébként szemléltetni vele, hogy a felvehető tárgyak közül tényleg felvenni nagyon keveset tudok így második félévben.

A jobb szélső oszlop ugyanis azoknak a tárgyaknak a listáját mutatja, amelyeket előzőleg el kell végezni ahhoz, hogy az aktuális tárgyat is felvehessem. Ezen kívül azt is érdemes megnézni, a főszakosok az ideális tanterv szerint mikor veszik fel ezeket az órákat - van olyan is, amelyik hatodik(!) félévre, tehát egy végzős anglisztikásnak van kitalálva, sőt nem is anglisztikásnak, hanem amerikanisztikásnak. Ami ugye egy bizonyos értelemben véve specializáció.

Nem szaporítom a szót, jöjjön a táblázat, amelyet annyit emlegettem:

Végig olvasni nem kell, ne ijedjen meg senki, nem is kifejezetten azért készült, hogy bárki beleássa magát :D Inkább magamnak raktam össze, hogy átlássam a problémát. Persze a gond nem ott kezdődik, hogy mit veszek fel, hanem hogy mit hirdetnek meg - nem vagyok benne korántsem biztos, hogy ezek közül mindegyiket meghirdetik páros félévekben. A lényeg tehát az, hogy felvegyek két olyan tárgyat, amelynek maximum a következő előfeltételei lehetnek: Bevezetés az irodalomtudományba kollokvium, Bevezetés a nyelvtudományba kollokvium, Angolszász politikai kultúra kollokvium. Ugyanis ezeket végeztem/végzem éppen el, ezekből kell gazdálkodni.

Annyit előre elhatároztam, hogy két gyakorlatot nem fogok felvenni - nem vagyok az a fajta, aki egész félévben szorgalmasan tanulgat két angolos gyakorlatra is, amikor ott lesz mellette a temérdek kanji, szavak, miegymás, ami a japánhoz köthető. Legalább egy előadást szeretnék a kettő közül, de a legoptimálisabb az lenne, ha mindkettő előadás lenne - egyrészt mert gyűlölöm a kis létszámú gyakorlatokat, másrészt pedig szerintem jobban is tudok tanulni egy vizsgára, mint hogy egész félévben töretlenül jól teljesítsek. Ez persze mindenkinél relatív, de én magamat így ismerem.

Az egyik potenciális áldozatom a tipográfia, amit azért is szívesen választanék, mert annak idején a most másodéves anglisztikás barátnőm mutatott diákat ebből a tantárgyból, és én hihetetlenül érdekesnek találtam (nézzen hülyének, aki akar :D). Még este, otthon, egyedül a gép előtt ülve is azokat nézegettem XD Pluszpontként ott van ama jó tulajdonsága, hogy előadás. Viszont van egy hatalmas mínusz is - már miért ne lenne, túl szép lenne a világ zökkenőmentesen. Még nincs minden japános órám meghirdetve, de már most ütközik eggyel. Ettől függetlenül továbbra is potenciális jelölt marad a tárgy, mert szerény véleményem (és értesüléseim) szerint az előadások látogatása nélkül is elvégezhető a tárgy. (Ja, egy hatalmas pluszpont lemaradt: már meg van hirdetve!)

Jelentem, másik potenciális áldozatom egyelőre nincsen. Ami szóba jöhet egyáltalán, az például a két alapozó tantárgy (a "Bevezetés a..." kezdetűek, a két legfelső) gyakorlata, azonban szerintem igen furcsa lenne, ha az előadást első, míg a gyakorlatot második félévben végezném. Eleve kérdéses számomra, hogy meghirdetik-e ezeket a tantárgyakat páros féléveken. Az irodalom gyakorlatok ki vannak lőve, mert előfeltételük a bevezető gyakorlat, amit én ugye nem csináltam meg. Az irodalmi szövegolvasás lövésem sincs mit keres ebben a listában, ha egyszer a főszakosok is csak ötödik és hatodik félévben végzik el. Haladó hangtan és mondattan, alkalmazott nyelvészet... szintén olyan előfeltételeik vannak, amelyekről álmodni sem merek.

Országismeret. Ez az első félévben meg volt hirdetve, ezzel tisztában vagyok. Ezek után megint felmerül a kérdés, hogy ebben a félévben meghirdetik-e. Viszont akár szintén előléphet a jelöltek listájára, mivel az előfeltételek stimmelnek (amennyiben nem bukom meg angolszászból), és még előadás is a drága. Az olyan tényezőket, mint hogy a felsőbb évesek szerint kissé unalmas tantárgy, megpróbálom figyelmen kívül hagyni. (Nem is nagyon engedhetem meg magamnak azt a luxust, hogy még élvezet szempontjából is válogassak.) Ezen kívül pedig csak amerikanisztikás tárgyak vannak a listán, amelyek az előfeltételek miatt is kiesnek.

Végső soron nem marad sok választásom: vagy alapozó gyakorlat (ha meghirdetik őket) féléves csúszással az előadáshoz képest, vagy országismeret (ha meghirdetik) - a tipológia majdnem fixnek tűnik, ha csak valaki azt nem mondja nekem, hogy az előadások látogatása nélkül tuti a bukás.

Minden tanácsot nagyon szívesen fogadok!

Ui.: Hopp, az írástechnika kimaradt! Arról fogalmam sincs micsoda, meghirdetik-e, meg úgy egyáltalán. Ezzel kapcsolatban is szívesen látom az infókat ^^

2 megjegyzés:

Ngie írta...

Szerintem nagyjából minden meg lesz hirdetve, anglisztikán sok az átfedés, olyan szokott előfordulni, hogy meg van hirdetve, de csak vizsgát tartanak belőle. Én nem ezen aggódnék.
Ha annyira tipo akkor legyen tipo. Egyike azoknak a tantárgyaknak amikből 5st írtam és utólag röhögök rajtuk....de ezt inkább nem mondom, mert leszeded a fejem... én továbbra is tartom, hogy a bev. az. irodtud. gyakorlat nem ártana. Írástechnika, hát neked amilyen tanulós vagy még menne is, de szerintem abból csak vizsga lesz hirdetve...nemtom.
Talán az országismeret lenne a legideálisabb.
Én például az Anglia törit csúsztattam át tavaszi félévre, mikor hivatalosan 3.féléves tárgy, mindazonáltal az elmúlt években szinte mindig volt tavaszi előadássorozat...amivel vigyázni kell, az az amerikanisztikás tárgyak, ők tényleg csak azokban hirdetnek.

Sedna írta...

Köszi szépen az infókat ^^
Na, ha az "ötöst írtam és röhögök rajta" kategória, akkor a négyes biztos meglesz nekem is, ha az irtudból indulok ki :D
A gyakorlatot még megfontolom, mármint az irodalmat, szerintem sem lenne rossz azért legalább egy gyakorlat, majd kiderül :D Az országismeret meg akkor szintén esélyessé lép elő. Az amerikanisztikás tárgyakat amúgy sem vettem számításba, de akkor így még úgy sem fogom x)

Még egyszer köszi ^^

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^