Subscribe:

Ads 468x60px

2012. október 2., kedd

Neptun - próbálkoznak :D

Mivel a diákok jó része teljesen kiakadt a közelgő "rendszerváltás" hírétől, az ELTE minden létező formában igyekszik csillapítani a kedélyeket, és biztosítani a hallgatókat afelől, hogy pozitív változásnak lehetünk majd tanúi november közepén. Egyrészt megjelent egy újabb cikk az elte.hu oldalán, amit ide kattintva érhettek el, másrészt Facebookon is igyekeznek kampányolni az ELTE Online oldalán, ahol megjelent az ún. "Napi Neptun" rovat.

A cikkből kiderül, hogy a papír alapú kérvényezést sok esetben kiválthatja az internetes ügyintézés a Neptunnak hála - ez azért jól hangzik. Amint azt eddig is tudtuk, a kollégiumi jelentkezést is ezen a felületen tudjuk majd intézni, és a rémhírekkel ellentétben a tanárok és diákok közötti kommunikációra is lesz lehetőség (sokan féltek attól, hogy a kurzusfórum és a kurzusmail intézménye is megszűnik majd, de ezek szerint valamilyen módon mégiscsak lesz lehetőség az információcserére). Az e-learning felület is megmarad, így ezt sem lehet felróni az új rendszernek :)

A Napi Neptun egyelőre szerintem nem közölt túl sok releváns információt a nagyérdeművel. A változtatható színséma nem feltétlenül tartozik az életbevágóan fontos funkciók közé, az pedig, hogy a felület "könnyen kezelhető"-e avagy sem, valójában szubjektív. A kedvencek funkció gyakorlatilag eddig is elérhető volt etrM formájában, és az órarend-nyomtatás sem újdonság.

Mindenesetre akit érdekel a téma, ajánlom, hogy kövesse az ELTE Online kiírásait, idővel talán több mindent megtudunk az új rendszerről :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^