Subscribe:

Ads 468x60px

2012. július 30., hétfő

Felvételi statisztikák 2012

Ahogy arra egy kedves kommentelő rámutatott, a felvi.hu-n immár elérhetők a friss felvételi statisztikák, azaz megtudhatjuk, hány embert is vettek fel a két egyetem japán szakjaira. A számok enyhén szólva meghökkentőek, a nyugalom megzavarására alkalmasak, mindenki csak saját felelősségre olvasson tovább! o.o

Az ELTE japán szakának államilag finanszírozott képzésére összesen 290-en jelentkeztek, közülük 109-en jelölték meg elsőnek ezt a szakot. A költségtérítéses képzésre jelentkezettek száma 162, és mindössze 12-en tették első helyre ezt a képzést a jelentkezési lapjukon. Ezek a számok önmagukban még nem meghökkentőek, sőt kifejezetten átlagosak, úgy rémlik 2010-ben, amikor én felvételiztem, mintha még többen is lettünk volna. A meglepő rész a felvettek száma.

Szeptembertől az ELTE japán szakát 36-an kezdik államilag támogatott, 14-en pedig költségtérítéses formában, már ha mindenki beiratkozik, akit felvettek.Ez összesen 50 főt jelent, ami egy kicsit meglepő, hiszen a keretlétszám elvileg 30 < 40. Én úgy érzem, 50 főnek nehéz lesz majd órákat tartani a hatalmasnak nem nevezhető tanszékünkön. A jól ismert folyosóvégi tanterembe ugyan befér a 25 fő, ha továbbra is két csoportra osztják a gyakorlatokat végzőket, de arra semmi garancia nincs, hogy a diákok önként és dalolva fogják mértani pontossággal, 50-50%-os arányban felosztani magukat a két időpont között. Nálunk annak idején volt, hogy az egyik órára 25-en, a másikra maximum 10-en jártunk, és ha ez a tendencia most is meglesz, akkor gondok lehetnek még a férőhelyekkel.

A későbbiekben ráadásul az egész évfolyamot is gyakran kiírják ebbe a terembe, és bár valószínűleg le fognak maradozni páran az első két félévben, mint mindig, azért még valószínűleg mindig többen lesznek a diákok a "kényelmesnél". Remélem sikerül majd valahogy úgy megoldaniuk a problémát (három időpont - a tanároknak hihetetlenül kényelmetlen; esetleg másik terem foglalása az órákra - nehézkes megfelelő méretű termet találni), hogy az nem megy majd az oktatás rovására. Az 50 fős évfolyam olyan hátrányairól ne is beszéljünk, hogy így még kevesebb idő marad majd az egyéni kibontakozásra.

Térjünk át a Károlira - tudom, hogy aki a ponthatáros-táblázatos bejegyzést olvasta, az mind erre vár, hiszen hihetetlenül alacsony lett a költségtérítéses képzés ponthatára ezen az egyetemen. A számok még ahhoz képest is meghökkentőek, hogy az irányszám elvileg 10 < 90 volt. Államilag támogatott képzésre 221-en jelentkeztek, közülük 79-en első helyen, a költségtérítéses képzésre jelentkezők 168-an voltak, akik közül 30 jelölte meg elsőként ezt a formát. A felvettek száma pedig - kapaszkodjatok - államilag finanszírozott képzésre mindössze 9, míg költségtérítésesre 94. Ez összesen 103 japános gólyát jelent.

Azt hiszem ehhez a számhoz nem kell semmit hozzáfűznöm. Többen is említették a hozzászólásokban, hogy a Károli egy aprócska egyetem, a férőhelyek pedig nagyon korlátozottak. Hogy hogyan akarnak 100 főnyi japán szakost hatásosan oktatni ilyen körülmények között, az rejtély. Ez több mint kétszer annyi, mint ahány főt az eltére vettek fel, és nekem már annál a számnál is aggályaim támadtak a nyelvoktatás színvonalát illetően - vajon itt mi a helyzet?

Nem tudom, hogy az egyetemek úgy tervezik-e, hogy ezeknek a diákoknak a jó részét kibuktatják, de akármilyen terveik is vannak, ez a hallgatókra nézve csak negatív következményekkel járhat. Ha az volt a cél például a Károli ijesztően alacsony önköltséges ponthatárával, hogy jól megszedje magát az iskola az első pár félévben, majd szépen lemorzsolja a kevésbé jól teljesítő 50-60-70-80 százalékát a tanulóknak, az hihetetlenül nagy kicseszés. Ha pedig nincs erről szó, és nem akarják eltüntetni a szak mérvadó részét, akkor három év múlva közel 150 japán szakos fog végezni a két egyetemen összesen. (Bár abban szinte biztos vagyok, hogy az eltén továbbra is meglesz az arány, miszerint harmadév végére a hallgatóknak több mint fele eltűnik.) Mégis mit fog kezdeni magával ennyi japán BA diplomás?

17 megjegyzés:

havelmoo írta...

" Mégis mit fog kezdeni magával ennyi japán BA diplomás?" -Hát ezt a kérdést sajnos sok más szaknál is fel lehetne tenni...De egyébként igazad van,nem jó,ha ennyi embert felvesznek,nem csak a teremszűke,meg az oktatás,hanem tényleg a cikk végén feltett kérdés miatt is-ugyanakkor viszont tökre sajnálom azokat akik szerettek volna japán szakosok lenni,de nem sikerült nekik bejutni :(

Sedna írta...

Nos igen, az éremnek van egy ilyen oldala is :S Főleg az olyanokkal szemben igazságtalan ez az egész, akiknek mondjuk nem áll úgy a szénája, hogy költségtérítéses képzésre is fussa - pedig a Károlira például úgy tűnik, így lehet igazából bejutni. Legalábbis idén ez a módi. A 242 pontot szerzett pénzesebb mehet a Károlira japánt tanulni, a 434 pontos, akinek nem olyan jó az anyagi helyzete, az nem. Szörnyű ez a hatalmas pontkülönbség :S

Ashtray_heart írta...

Úgy egy hete csodálkoztunk csoporttársakkal, h h lehet az, h idén ilyen sok embert átsoroltak államira,de úgy tűnik megvan a válasz. 94 költségtérítéses. Ez hatalmas felelőtlenség az egyetem részéről szerintem... Most leszek másodéves a Károlin, és mi még kb. 65-en talán ha kezdhettük szeptemberben, de emlékszem, első napokban mi is le voltunk döbbenve, h a japán tanszék termeinek befogadóképessége szűk (dőlttel kiemelve) 35 fő...Nyelvórákon nem volt gond, mert a kezdők és a haladósok is csoportokra voltak osztva, de a közös órákon eleinte mindig vérre menő harc ment, h EGYÁLTALÁN beférj az ajtón, nem h kényelmesen le tudj ülni. :D Aztán persze idővel mind nyelvórákon, mind közös órákon megcsappant a létszám, és voltunk átlagban 20-25-en, akik bejártunk órákra. De hát 103 fő... :/

Sedna írta...

Ah, értem, szóval a kezdők és a haladósok is külön-külön, az egy ideális világban átlag 25-26 fős csoportokat jelentene 103 fővel, de nyilván nem mértanilag osztják el az embereket ^^;

Hát ha még 65 fővel is küzdelem ment a terembe jutásért, akkor mi lesz 103-mal...? Tényleg nem tudom, hova tették az eszüket, akik ezt kitalálták, de valószínűleg a pénztárcájukba. Tényleg csak reménykedni tudok, hogy aki akar, az így is fog tudni rendesen tanulni :S

Ashtray_heart írta...

Ahogy neptunban elnéztem, a nyelvórai tömörülés úgy lesz megoldva,h idén két Samu Veronikás és egy Szemerey-s kezdő csoport indul a tavalyi 1-1 helyett; haladósokból meg általában úgysem lehet Dunát rekeszteni.

Viszont a közös óráknál 90 fős a keretszám, szóval ez érdekes lesz. ^^'

Sedna írta...

Hűha, akkor bizony jó sok feladatot kapnak a tanárok, hajrá nekik :D De legalább nem 50 fős csoportok lesznek, örülök, ha valahogy tényleg sikerül megoldani.

A 90 fős keret meg... hát, hulljon a férgese? ^^; Csak a leggyorsabbak végezhetik el időben a szakot? ^^; Természetes kiválasztódás? ^^; Nem tudom mit mondjak rá... Talán ha elég sokan sípolnak miatta, kibővítik a keretet, ha meg nem látogatásköteles óráról van szó, úgysem mindenki fog bejárni. Na, tudok optimista lenni, nicsak :D

lex írta...

Hú, nagyon durva, hogy több mint 100 embert vesznek fel egy évfolyamra egy nyelvszakra oO

Na bakker, most néztem, hogy KRE-n Kommédiára 19 államis és 79 költségest vettek fel, úgyhogy mi is felülről súroljuk a 100-at XD

Ha jól látom, Pszichológiára pedig cirka 230 ember került be...

Sedna írta...

Te jó ég, KRE-n hova akarnak ennyi embert "eldugni"? O.o Vagy van egy új épületük, csak még senki sem tud róla :D

Ashtray_heart írta...

Én úgy tudom,h a pszichósoknak van egy teljesen különálló épületük a Bécsi úton, úgyh ők ilyen szempontból nem sok vizet zavarnak. ^^

De nem lenne rossz, ha eszükbe jutna, h ebből a rengeteg költségtérítésből a BTK épületét is bővítsék/fejlesszék egy kicsit. :'D

lex írta...

Igen, a Pszichológia tanszék valóban a Bécsi úton van, de a 101 kommédiással és a 103 japánossal szerintem be is telt a BTK épülete XD

Chouwen írta...

És még ezekhez a számokhoz jönnek a minorosok is?

Névtelen írta...

Ahogy a Neptunban látom, az új japánosok közös óráit a díszteremben fogják tartani, ahol azért elfér 100 ember, illetve a helyszínek között megjelent egy KMTI-2 nevezetű dolog is, ami szerintem az idén bezárt Közép- és Kelet-európai Missziói Tanulmányi Intézetet jelenti (valahol a Kálvin téren van valami épülete a gugli szerint), szóval lehet, hogy oda pakolnak át majd embereket.

Amúgy pedig felháborító a Károli költséges ponthatára és a felvettek száma, de nem csak a Károlié. Először is felháborító dolog a kormány részéről, hogy az államilag támogatott keretszámok lenyesésével teret adtak az ehhez hasonló alacsony önköltséges ponthatároknak, hisz az egyetemek valamilyen szinten rá vannak kényszerülve, hogy több legyen a bevétel, de különösen felháborítónak és a kevésbé tehetősökkel szemben nagyfokú diszkriminációnak tartom, hogy aki hülye, de pénze van, az tanulhat, és átbukdácsolva az éveket, majd diplomát szerezhet (megjegyezném, hogy PPKE jogra is 240, tehát a minimum pontszám volt a költséges ponthatár, pedig egy 3-as bizonyítványt szerző és kb. 60%-on érettségiző diák nem hiszem, hogy kibírna egy efféle "seggelős" szakot). Felháborító ugyanakkor az egyetemek részéről is, és itt kiemelném a Károlit, hogy felelőtlenül felvesznek ennyi embert - én úgy hallottam, hogy nem is a tanszékek döntik el, hogy hány embert vesznek fel egy évben, hanem a TO, aszerint, hogy mennyi pénzre van szükség. Nagyfokú felelőtlenség, amit művelnek, hisz sok kis naiv gólya úgy jön ide, hogy három/öt év után nekik majd biztos állásuk lesz, és perfektül fognak tudni japánul 0 erőfeszítés mellett, csak az iskolai órák segítségével. Aztán három kifizetett év után jön majd a pofáraesés. Igaz, az ő részükről is ugyanolyan felelőtlenség ez. (Az egyetem részéről meg egyben álszentség is, hisz 103 BA-s gólyát vesznek fel, MA-ra meg 12-t, szóval látszik, hogy csak a pénzre megy ki a játék, MA-ra csak a kemény mag marad, a többiek meg hoppon maradnak egy BA-diplomával, jobb esetben valamilyen fokú nyelvtudással, rosszabb esetben anélkül, jókora diákhitellel / kidobott pénzzel.) Harmadrészt pedig igen megalázónak tartom ezt az egészet azzal a néhány emberrel szemben, aki államilag finanszírozott képzésre került be, azzal a reménnyel, hogy a kívánt szakon majd érdemi munka fog folyni, és hasonló szorgalmas diákok veszik majd körbe - ehelyett 242-es pontszámú és >435-ös pontszámú diákokat raknak össze, ráadásul úgy, hogy nincsenek meg a megfelelő infrastrukturális körülmények (35 fős terem stb.)? Szörnyen megalázónak tartom, és szerintem így lesz ezzel az a 9 ember is, aki megdolgozott az állami ösztöndíjas helyért. Kíváncsi vagyok, ezek után mi lesz a jövő évi felvételi eljárásban.

Egy kicsit összeszedetlen lettem, bocsánat, de ez a téma kihoz a sodromból :D

Egy károlis

Sedna írta...

Chouwen: Nagyon jó felvetés, erre nem is gondoltam o.o

Egy károlis: Köszi az infókat (díszterem, másik épület, TO, stb.), és csak egyetérteni tudok mindazzal, amit írtál. Elég tisztességes méretű szívás lesz ez az egész sokaknak, úgy érzem :S

Névtelen írta...

Hasonlo a véleményem, csak kevésbé háborodom fel
inkabb "rezignált" vagyok: ez a mai valoság. a felvétel célja: bevétel az egyetemnek.

adva van egy divatszak, sok lelkes jelentkezővel, akik fizetni is hajlandók a "szenvedélyükért" (fizetősre jelentkeztek).

felveszik majdnem mindet. a 100-ból 10-15 mégse iratkozik be (nem lesz meg a zsé), a többiek kb egy évig tejelnek a Károlinak (más szakokon is soksok költségtérítétest vettek fel)
az első év végére a fele lemorzsolodik, megmaradt az a létszám amivel elsőben is illene (a kapacitasokat figyelembevéve) inditani. de akkor nem lett volna annyi bevétel...

szerintem erről van szó. persze én is sajnálom a diákokat a tömegnyomorért. majd irjátok meg, régi-uj Károlisok, milyen lett az első hónap :)

Sedna írta...

Nos igen, sajnos ez az egész várható volt igazából, amint kiderült ez a 10<90-es irányszám... nyilvánvaló volt, hogy nem 88 államist és 2 költségtérítésest fognak felvenni majd :S Én tényleg azokat sajnálom, akik mondjuk tisztességes pontszámmal és figyelemreméltó elszántsággal és érdeklődéssel rendelkeznek, de mégis ellehetetlenítik a tanulmányaikat ezzel a horribilis létszámmal... :S

A károlisoktól én is szívesen olvasnék majd élménybeszámolót :)

Névtelen írta...

ó azok a boldog békeidők...szűrővizsga... kirúgás...na de olvassátok el...aki még nem tette :)

"Akkoriban nehéz út előtt állt az a diák, aki elhatározta, hogy ő most "kínakutató" lesz. A kínai szakra nem lehetett "csak úgy" jelentkezni. Az első évben csak két másik szak (pl. történelem, angol) tanulása mellett harmadik szakként lehetett kipróbálni a kínait. Ha az illető átment a két szemeszter nehéz záróvizsgáin, letehette két szakja egyikét, s felvehette a kínai szakot. De ilyenre csak ritkán került sor. Szinte alig. (Majdnem soha.) Sokszor volt, hogy huszan kezdték, de senki nem maradt. Mindenki haza lett küldve (ki lett rugva), nem volt könyörület. Még a protekció sem segített."
http://www.mjkt-h.com/2010/07/3.html

semmi "háromszor probalhatom meg a vizsgát egy(!) vizsgaidőszakban" :))))

amugy az egész poszt csodás, emberi, hús-vér emlékezés. ilyet fogtok ti is majd irni, mai boldog diákok :)

Csuncsu is meg Sedna is :))

Sedna írta...

Ó igen, ezt már én is olvastam, nagyon nem semmi! o.o Ennek fényében a mai helyzet és ezek a számok tényleg hihetetlenül röhejesnek tűnnek... sőt -.- A ló egyik oldaláról (ld. idézett cikk) úgy átestünk a másikra (ld. blogbejegyzés), hogy már nem is látszik innen a ló...

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^