Subscribe:

Ads 468x60px

2012. március 3., szombat

Japán szakok - KRE és ELTE - 5. rész

Folytatódik a két japán szakot összehasonlító bejegyzés-sorozat. Enjoy!

15. Szakkörök, ilyesmi
Van bármi szakkör, pl kalligráfia, vagy filmklub, bármi hasonló KRE-n? Ha igen, mennyire népszerű?

KRE:

Szakkörök akadtak, például kalligráfia az évek óta van heti rendszerességgel, meg volt még ikebana is egy időben. Voltak beszélgetős délutánok is, de filmklub meg ilyesmi legjobb emlékeim szerint nem. Ugyanakkor ha volt valahol japán filmvetítés vagy hasonló, akkor általában többen mentünk/mentek mindig.

ELTE:

Ilyen szempontból mi sem vagyunk eleresztve, de kalligráfia nálunk is van. (Ebben a félévben olyan időpontban, amire én nem tudok járni T-T Bár ez annyira nem meglepő, ha figyelembe vesszük a csodás órarendem időbeosztását.) Ikebanáról nem hallottam, filmklubról pedig még csak ötlet szintjén, de nem tudok róla, hogy ez el is jutott volna a megvalósításig.

16. Nyelvoktatás
Mennyire beszéd- illetve olvasás-orientált a nyelvoktatás? Nagy hangsúlyt fektetnek a kanjikra? Inkább olvasni tanítják őket, vagy az írásukat is fontosnak tartják?

KRE:

A kezdő japános órákról nem tudok nyilatkozni, de magukon az órákon sem a beszédre sem az olvasásra nem helyeztünk nagy hangsúlyt. A nyelvhelyesség órán szinte mindig írás (fogalmazások, egy város ismertetése, stb.) volt a feladat, így igazából azt mondanám, hogy arra helyezték a legnagyobb hangsúlyt. Emellett persze a feladatoknál meg ezeknél mindig egy-egy embernek kellett felolvasni a dolgokat és a vizsgán sokszor volt olyan, hogy egy szituációt kellett előadni párban, illetve egy témáról hosszabban beszélni. Eléggé vegyes volt az arány, meg aztán a nyelvtan órán az volt a „szokás”, hogy mondatonként egy ember olvas és fordít, majd megbeszéljük a nyelvtani dolgokat.

Ami még eszembe jutott az, hogy nyelvhelyesség órán volt egy félév mikor témák voltak megadva amiket el kellett osztanunk egymás között és mindenkinek jutott úgy 5-6 téma, ezekről pedig előadást kellett tartanunk a többieknek az órán.

ELTE:

Ahogy azt már korábban is említettem, az ELTE bevallottan az olvasásra helyezi a hangsúlyt. Ez áll a középpontban a szakszövegolvasás órákon, Uchikawa tanárnő mindkét óráján, és Ono tanár úr egyik óráján is. Egyetlen olyan gyakorlat van jelenleg, ami az írásra koncentrál, itt minden órára egy-egy fogalmazást kell írni, amit a tanár kijavít. A kanji tesztekben is túlnyomó többségben csak az olvasatokat kell tudni, a kanjira átírás nagyon kis százalékát teszi ki a számonkérésnek. Beszéltetni csak annyit beszéltetnek minket, amennyi "muszáj": felolvassuk a feladatokat, szakszövegolvasáson az eredeti japán mondatokat, ilyesmi.

17. Nyelvészet, irodalom, kultúra, történelem
Van olyan, amire nagyobb hangsúlyt fektetnek, több óra van? Vagy megoszlik a dolog, és mindenből egy picit tanítanak? (Bár gondolom ez a specializációkkal is összefügg.)

KRE:

Ez valóban inkább specializáció függő, de mindegyikből tanulunk egy kicsit alapjában véve. A nyelvészet és irodalom az, amiből a legkevesebbet tanuljuk, mert mindkettő csak egy-egy féléves tárgy. A nyelvészet esetében tényleg csak a felszínt kapargattuk meg, míg bár az irodalom is csak féléves tantárgy, de a leadott anyag mennyisége és a vizsgára szükséges könyvek száma (egy-egy írótól egy-egy művet kell elolvasni kötelezően, de mi választhatjuk ki melyiket, viszont így is kb. 15 könyvre kell gondolni) igen szép mennyiség.

Amiből valamivel többet tanulunk az a történelem és társadalomismeret, de a történelem is igazából csak két félév, amiből az első a földrajzi dolgokkal és ilyen általánosabb kulturális témákkal megy el, a másodikban pedig a tényleges történelem anyag leadását próbálják meg véghez vinni, de igen kevés sikerrel és nem túl részletesen (mondjuk egy töri specializációhoz képest).

ELTE:

Alapvetően mi is mindenbe belekóstolunk egy picit. Itt megint nem tudom elkerülni azt, hogy kétféle rendszerről írjak, mert a 2011-es tanegységlista-változtatás sok mindent összekutyult. Nekünk még két félév leíró nyelvtan és irodalom van, a kisebbeknek már csak egy-egy. Szerintem ezt kár volt összesűríteni, de biztosan jobban tudják, akik elintézték :) A japán történelem nálunk is két félév, de mi rögtön belecsapunk a lecsóba, és szerintem eléggé részletesen vesszük végig a japán történelmet. A földrajzi tudnivalók például a japán kultúra és társadalom óra keretein belül hangzottak el, ami szintén két féléves tárgy.

Ezen túl további képzésben a szakszemináriumok segítségével részesülhetünk. Idén például Sági Attilánál nyelvészet a téma, Papp Melindánál főként társadalmi, szociológiai jellegű kérdésekről beszélgetünk, Vihar Juditnál műfordítás folyik (ahh miért nem vettem fel T__T), Nyeste Zsoltnál pedig ha jól tudom, történelem a téma.

18. Otakuk? XD
Mennyire volt jellemző az évfolyamodra, hogy Arashi posztereket simogattak órák között, vagy cosplayeket tervezgettek? :D Volt olyan esetleg, aki hogy utálta mindezt?

KRE:

Szerintem nálunk nem volt senki olyan beteges otaku. Mindenkivel lehetett normálisan beszélni és nem csak japános témákról, hanem máshoz is hozzá tudtak szólni. Persze akadtak olyanok, akik egy-egy név vagy hasonló hallatán elkezdtek visongani (még kibírható szinten XD), de ez a kisebbség volt. Senki sem volt olyan idegesítő otaku, hogy mondjuk folyton csak egy témáról (valamelyik együttes, stb.) tudott beszélni és nem lehetett hozzászólni, ha az ember jót akar magának.

ELTE:

Ez nálunk is így működik, nagyjából :) Én őszintén szólva azt hittem, hogy sokkal inkább anime-, dorama-, és j-pop-orientáltabb lesz a társaság, de talán csak azért gondoltam így, mert anno a SzASz (Szombathelyi Anime Szövetség) tagjaként mélyítettem el a japán iránti szeretetemet, így mondjuk úgy, hogy hozzá voltam szokva az otakukhoz :D Tehát a túlnyomó többség nálunk is néz animéket, vagy doramákat, vagy hallgat japán zenét, sőt a cosplay is előfordul, mint hobbi, de senki sem viszi túlzásba, egyáltalán :)

19. Megítélés
A külsősök (tehát nem japán szakosok), akik valamennyire mégis otthon vannak a japán szakban (tehát tudják, hogy az ELTE-n is van) hogy állnak a KRE-hez? Én hallottam olyan is, aki szerint a KRE a jobb, és olyat is, aki szerint az ELTE. Te tapasztaltad a különbséget, a megítélés szempontjából? 

KRE:

A legtöbb ember szerintem ugyanúgy áll a KRE-hez ahogy az ELTE-hez is. Vannak, akik szerint az egyik, mások szerint a másik iskola jobb. De ez szerintem mindig is így lesz, meg mindenhonnan hallani ezt-azt, de ki tudja mi az igazság? (Maximum aki oda jár.)

Ugyanakkor egyszer jártam az ELTE-n a keletis könyvtárban (nem tudom hogy hívjátok), és az ott dolgozó hölgy finoman szólva is nagyon nem volt kedves, mikor az első kérdésére, hogy ELTE-s vagyok-e azt válaszoltam, hogy nem, majd megkérdezte akkor mégis honnan jöttem, és kiderült, hogy a Károliba járok.

ELTE:

Így utólag olvasva nem tudom, ezzel a kérdéssel mit is akartam konkrétan XD Én sem tapasztaltam eddig semmi megítélési különbséget. Még ha tisztában is van a beszélgetőpartnerem azzal, hogy a Károlin is van japán szak, nem nagyon ismeri a kettő közti különbségeket.

Bevallom, én még nem jártam a távol-keleti könyvtárban (juj, de csúnya vagyok!), de akivel eddig beszéltem, mind azt mondta, hogy az a hölgy senkivel sem kedves, úgyhogy senki ne vegye magára, akire esetleg csúnyán néz XD

20. HÖK
Volt aktív HÖK-ös tevékenység? Én szinte semmit nem tudok a mi HÖK-ünkről, csak azt, hogy léteznek :D Inkább a színfalak mögött tevékenykednek XD Ez nálatok is így van?

KRE:

HÖK-ről nem sokat tudok (nem is nagyon foglalkoztam vele) azt leszámítva, hogy egyszer a TO-n jól kiszúrtak velünk, mert valami papírt be kellett volna vinni nyomtatva, csak ezt elfelejtették megemlíteni. Ekkor mentem be kb. először és utoljára a HÖK irodába és ott képesek voltak nekem minden szó nélkül kinyomtatni azt az egy egész oldalt, amit a TO-n sose tettek volna meg.

ELTE:

Örülök, hogy nem csak én vagyok ilyen tájékozatlan. Annyit tudok a HÖK-ről, hogy a HÖK-ösök mindig tájékozottabbak, mint én, mindenhol ott vannak, meg egy-egy emberke néha elém tol egy-egy papírt, hogy írjam alá, amikor képviselőnek jelentkezik XD

***

Ennyi lett volna az összehasonlítás :) Nem sokára tervezek egy újabb bejegyzést írni, ugyanis miközben ezeket közzétettem, kaptam visszajelzéseket, miszerint az itt leírtak egy kissé elavultak a KRE szempontjából. Mivel a barátnőm, akit kifaggattam, 2011-ben lediplomázott, ezért ez nem különösebben meglepő :) Kaptam tehát innen-onnan friss információkat is, néhányat itt is olvashattok, a megjegyzések között. Ezeket csokorba fogom gyűjteni, és közzéteszem. Akiben esetleg maradt kérdés, tegye fel nyugodtan itt kommentben, hátha tudok válaszolni, vagy olvassa valaki olyan a kérdést, aki tud :)

Köszönöm az érdeklődést! ^^

12 megjegyzés:

Dávid írta...

"Arashi posztereket simogattak órák között, vagy cosplayeket tervezgettek"
Hangosan felnevettem XD

Sedna írta...

Örülök, hogy tetszett :D:D

Nana írta...

Én kíváncsi lennék a mostani elsősökre Arashi-posztersimogatás tekintetében, főleg hogy hozzájuk fogok visszakerülni valószínűleg... :) Egyelőre csak annyit tudok róluk, hogy a többségük lány, és hogy aranyosak, de semmi többet :)

Sedna írta...

Mármint az ELTE-s elsősökre gondolsz, ugye? :D Amennyire én tapasztaltam, rájuk azért jobban jellemző az anime-manga vonal, legalább is a facebookon közzétett utalásokból ezt szűröm le, DE ez ugye eléggé közvetett és nem túl reprezentatív... XD

Nanami-chan, neked amúgy sincs aggódnivalód, a te személyiségeddel szerintem akárhova beilleszkedsz pillanatok alatt :D

brigi50c írta...

Köztünk, gólyák közt valószínűleg több az animés és a jrockos :) Főleg leányzókból áll a társaság, és szinte heti, kétheti szinten van valamilyen esemény, amire néhányan együtt megyünk. (pl. mostanra elég gyakori lett az is, hogy a Nippon Shoxxra egy bebetonzott kis társasággal szoktunk menni, meg kpop bulikra is van egy hasonló felállás.) A többiek együtt voltak conon is.
Attól, hogy valaki szeret ezt vagy azt, nem vagyunk elvakultak, meg mindenfélére nyitottak vagyunk. Alapvetően nagyon jó nálunk a hangulat, és nem jellemző a kiközösítés. Uchikawa-sensei a a pénteki órán kétszer ismételtette el a dialógust, mert annyira röhögtünk (vele együtt), hogy nem lehetett érteni. Nem tudom, én legalább is összehasonlíthatatlanul jobban érzem magam itt, mint középiskolában... olyan, mint egy nagy család, és a közös érdeklődés miatt elég könnyű megtalálni a közös hangot :D

Sedna írta...

No tessék, nincs is jobb az első kézből származó infónál :D Köszönöm a véleménynyilvánítást ^^ Ezek után tényleg nincs mitől tartanod, Nanami-chan, ha valóban ennyire jó a hangulat :D (A középiskola vs. egyetem különbséggel pedig 100%-ig egyetértek :D)

Chouwen írta...

A távol-keleti könyvtáros hölgy sajnos mogorvának született, minden egyes alkalommal úgy tekint rám, mintha 3 kiló heroin felől érdeklődnék. Pedig csak könyvekről van szó. (笑)
Szerencsére nem nehéz nála derűsebb arcokkal összefutni...

Sedna írta...

Úgy tűnik ismét megerősítést nyert a teória az örökké borongós hangulatú könyvtáros hölgyről :D (3 kiló heroin XDXD)

lex írta...

Ne bántsátok szegény könyvtárost, biztos meg van az oka, miért utálja az olvasókat :D Én infó-könyvtáros szakra járok és amikor felvettek, elhatároztam, hogy úgy csinálom végig az egyetemet, hogy az egyetemi könyvtár közelébe se megyek "könyvtáros" létemre. Már négy félévnél tartok :D

Sedna írta...

Miért tettél ilyen fogadalmat? XD

lex írta...

Mert abszurdnak tűnt? :D

Sedna írta...

Eléggé XD Mintha én megfogadnám, hogy sosem megyek ki Japánba XD

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^