Nehéz a japán szak? - 2. rész

Author's Note: Még mielőtt bárki megijedne, a nálam "kisebbeknek" nem lesz ennyi gondja, köszönhetően az új tanegységlistának. Nem lesz második keleti nyelv, kevesebb lesz pár órával, stb. Úgyhogy nem kell hirtelen elkezdeni rettegni a második évtől - nektek könnyebb lesz :)

Azt hiszem elérkezett az ideje, hogy némileg átfogalmazzam és új információkkal szélesítsem az előző, hasonló címet viselő bejegyzés tartalmát. Most már sokkal egyértelműbb választ fogok adni a kérdésre, így, a második tanév és az azóta szerzett tapasztalatok fényében :D

Hogy nehéz-e a japán szak? IGEN.

Nem tudok olyasmit írni/mondani, hogy nehezebb-e más szakoknál, hiszen másról nincs tapasztalatom, ezért nyugodtan bombázhattok olyanokkal, hogy "de ez meg ez akkor is nehezebb". Lehet. Sőt biztos, hogy nem a japán a legnehezebb szak az országban, aláírom. De önmagában jellemezve igenis nehéznek mondanám. És mindezt mi mondatja velem? Természetesen a második év :D

Az első év sétagalopp. Megmondták nekünk ezt annak idején a felsőbb évesek, de mit törődtünk mi azzal akkoriban, hogy milyen nehéz lesz a második év, amikor minden gondolatunk a következő hiragana teszt, katakana teszt, később már kanji teszt körül forgott. Lekötött minket a rengeteg új élmény, sokunknak maga az egyetem is újdonság volt (bár tartom magam ahhoz, hogy japán szakon meglepően magas azoknak az aránya, akik nem egyenesen érettségi után jönnek ide). Most már tudjuk miről beszéltek akkoriban a kedves tapasztaltabb kollégák.

Az első két félév a keletes előadásokról és a japán gyakorlatokról szól. A hétről-hétre, ne adj' Isten napról-napra való tanulás kimerült a Genki egy-két kanjijában, és kellemes terjedelmű szószedetében. ZH előtt persze mindenki öregedett egy-két évet, és amikor második félévben bejöttek a komolyabb nyelvtani anyagok (keigo és társai), már érezhettük az előszelét annak, ami most, másodévben fogad minket, de a különbség még így is hatalmas. Az első és a második tanév fényévekre van egymástól. Az előadásokra visszatérve: mégis milyen egészséges lelkivilágú egyetemista tanul év közben előadásra? Ugyan.

És most beköszöntött a második tanév: én a magam részéről egyszerre vártam izgatottan és rettegve a félév kezdetét, és végül is igazam lett mindkét érzelmi reakciót illetően: végre bejöttek az igazi "japán" tárgyak, cserébe viszont meggebedünk, ha jól szeretnénk teljesíteni.

A nyelvgyakorlatok légköre, a számonkérések mennyisége és minősége, a tananyag szerkezete, minden megváltozott. És most még csak a nyelvgyakorlatról beszélek. Első évben elvoltunk a heti egy kanji teszttel, a pár hetente esedékes ZH-kkal, és ennyi volt az életünk. A Genkiben szereplő nyelvtant Uchikawa sensei érthetően és követhetően magyarázta, de a heti egy Ono sensei által tartott óra sem okozott különösebb gondokat, hiszen ha valami mégsem lett volna tiszta, elég volt belepillantani a Genki angol nyelvű magyarázatába.

Most azonban egészen más a helyzet. A JBridge egy nagyon más jellegű könyv. Tele van hallgatási feladatokkal, aminek személy szerint én örülök, mert a hallgatás utáni szövegértés elég gyenge pontom jelenleg, így ez sokat fog segíteni úgy érzem. Viszont a nyelvtani anyag csak szűkszavú, japán nyelvű magyarázatokon keresztül érhető el, kiegészítve az adott lecke szövegében elrejtett példákkal, és persze Uchikawa sensei és Ono sensei magyarázataival. Sajnos nyelvtani formulák gyakorlására irányuló feladatok egyáltalán nincsenek a könyvben, pedig annak idején nekem nagyon sokszor feladatmegoldás közben esett le, mit is akar tulajdonképpen jelenteni az adott kifejezés, ragozási mód, stb. Így, feladatok nélkül ez a heuréka-élmény legtöbbször elmarad.

Nagyon nagy különbség a szavak mennyisége is. A Genki idején egy ZH-ra legrosszabb esetben 150-200 szót kellett megtanulnunk, jelenleg az első ZH-ra általam kiszótárazott szavainak mennyisége 568 volt. Természetesen ezek között volt pár, amit már első évben tanultunk, de a probléma nem csak a mennyiség. A japán nyelv hangkészlete nagyon korlátozott, hiszen csak szótagokból építkezik: egy idő után elkerülhetetlen, hogy nagyon hasonló, vagy éppen ugyanolyan hangalakú szavak tömkelegét kell megtanulnunk.

És a kedvencem: a kanjik. A Genki kanjijai nagyon-nagyon barátságosak és kellemesek, meg kell hogy mondjam. Ráadásul a szavak hangalakja itt is eltért. A jelenleg használt Reibunde Manabu Kanjito Kotoba direkt az agyunkra megy azzal, hogy az azonos olvasatú írásjeleket gyűjti egybe, így nem egyszer hangzott el kanji teszt előtt ehhez hasonló kérdés a terem ajtaja előtt: "Hogy is van a [kikai] kanjija?" "Melyik [kikai]-é?" Mert ugye több is van. Kicsit olyan ez, mintha egy szótár szavait sorrendben akarnánk megtanulni: pont egyszerre vesszük azokat, amiket amúgy is könnyen összekevernénk.

A kanjik mennyisége is lényegesen több, mint eddig, és nincsen aranyos vonássorrendes és -irányos útmutatócska sem, sőt még a kanjik olvasatát is úgy kell innen-onnan összevadásznia az egyszeri hallgatónak. (Bár Uchikawa sensei nemrég megosztott velünk a blogján egy nagyon-nagyon hasznos szógyűjteményt, ami az egész Reibun összes megtanulandó kanjijának olvasatait és jelentését is tartalmazza! Bár néhol hibák is vannak benne, ez igazán elnézhető.) A mondatok lefordítása pedig szintén ránk marad.

Még egy újdonság a gyakorlatokkal kapcsolatban, hogy e-maileket is meg kell tanulnunk, és ezekből is minden héten tesztet írunk (ahogy kanjikból is). Egyelőre nem vettem még hasznát annak a tudásnak, amit így magamra szedtem, de idővel talán majd jól fog jönni :)

Míg első évben heti két órát Uchikawa sensei tartott, és egyet Ono sensei, második évre az arány megfordult: heti két óránk van Ono-senseijel, és egy Uchikawa senseijel. Így sokkal többször hallgathatjuk Ono sensei vicces anekdotáit, viszont nagyon fülelnünk és koncentrálnunk kell, ha meg szeretnénk érteni az anyagot. Egyelőre kicsit nehéz megérteni a japán nyelvtant japánul, de idővel belejövünk :)

Ennyit a gyakorlatokról. Jöjjenek az egyéb gyönyörűségek: szakszövegolvasás. Nagyon szeretem, mert nem új keletű perverzióm, hogy imádok fordítani. (Innentől kezdve ki lehet találni, mivel is szeretnék foglalkozni, ha "nagy leszek".) Viszont a Genki-féle Takeshi-Mary beszélgetések után nagyon nagy lépés (inkább ugrás) egy komoly, kultúrával foglalkozó, japánoknak szánt, furiganákat sosem látott szöveg fordítása. Igazából az a kisebbik gond, hogy nagyon sokáig tart kikeresni minden kanji olvasatát. (Főleg így, hogy nem futotta szótárgépre az anyagi keretből, és így kurzorral-rajzolva, vagy ha úgy nem megy, gyökök alapján kell kiokoskodnom a megoldást.)

A nagyobbik gond az, hogy szembesültünk vele: hiába értünk minden egyes szót egy mondatban, nem tudjuk összerakni. Azt már megtanultuk, hogy hátulról kezdjük a fordítást, hiszen ott az állítmány. Abba is lassanként belejövünk, hogy felismerjük, mi tartozik egybe, meddig tart és hol kezdődik a mondat alanya, tárgya, stb. Viszont amikor az otthon vérverejtékkel kiszenvedett, nem túlságosan magyaros fordításomnak körülbelül 3-5%-a egyezik meg azzal, amit órán Papp Melinda tanárnő mond, az azért nem egy nagy sikerélmény. Nagyon remélem, hogy sokat fogunk még javulni.

Régi japán: a szerelmem. Sokan megijedtek a ZH után, hogy ez nagyon nehéz, de valójában ha valaki szereti, és valakit érdekel, akkor nem vészes. Szokásos első-ZH volt ez a keddi: nem tudtuk, mire számítsunk. Nem tudtuk, milyen feladatok lesznek, mit tanuljunk meg, és hogyan. Legközelebb okosabbak leszünk :) Szóval én nagyon szeretem és nekem nagyon tetszik. Néha kicsit nehéz lépést tartani, mert Szabó Balázs tanár úr nem egészen Genki-szintre épít, de én akkor is nagyon szeretem és élvezem. (De természetesen a tanulás itt is időigényes.)

Leíró nyelvtan: jobb később, mint soha :D Én, aki gyengéd érzelmeket táplálok a nyelvészet iránt, örülök ennek a tárgynak. (Főleg most, hogy a hangtant letudtuk, mert az mondjuk pont nem a szívem csücske.) Elvileg előadás, de ebből is lesz év közben ZH, és azért elég komoly adatmennyiséget felhalmozunk addigra: meg fogunk szenvedni azzal a dolgozattal is egy kicsit, azt hiszem :)

Második keleti nyelv, a kellemes púp a hátunkon. Imádom (nem ironikusan), hogy koreaiul tanulhatok, tényleg nagyon örülök ennek a lehetőségnek, de nincs rá időm. Egyszerűen a japános tárgyak mellett (és a minorosok mellett) nem jut időm arra, hogy ezzel is foglalkozzak, mert bizony ha választani kell, mire tanulok, mégiscsak a főszakom a fontosabb. Szerencsére a koreai órán diktált tempó nem gyors, így nem maradok le a csoporttól.

Folytassam? Van minorom is. Természetesen első évben csak előadások voltak, most pedig annyi angol nyelvű gyakorlatom van, amennyi japán nyelvgyakorlatom. A mai napig csodálkozom, amiért sikerült összehangolnom úgy az órarendem, hogy minden gyakorlatomon meg tudok jelenni. Szerencsére nagyon jó tanárokhoz kerültem (mind Prescottot, mind Christophert csak ajánlani tudom, nagyon jó humorú és kedves ember mindkettő), és egyelőre nem tűnik úgy, hogy meg kell szakadnom majd a rengeteg tanulnivalótól nekik köszönhetően, de maga a tény, hogy ennyi gyakorlatom van, mégiscsak befolyásol sok mindent.

Alig vagyok itthon. Mire hazaérek, mindig elfáradok - ez a gyakorlatoknak köszönhető -, pedig rendszerint minden nap még sok-sok házi feladat és tanulás vár rám. Mire ezeknek a végére érek, semmi időm és energiám nem marad, és ez a nagy újdonság a második évben: nincs időm. Szeretnék 48 órából álló napokat. Mert szívesen tanulok mindent, amit tanulok.

Nem azért írtam le ezt a panaszáradatot, mert gyorsnak tartom a tempót, vagy éppen rossznak a módszereket, ilyenről nincsen szó. Csak szerettem volna vázolni, milyen is egy hetem: nincs olyan nap, amikor délután hátradőlhetek, megnézhetek egy filmet, vagy olvashatok egy jó könyvet. Ha sikerül is időt szakítanom valamire, az vagy a japán történelem kötelező olvasása, vagy a halom angol irodalom kötelezők olvasása, esetleg a jegyzeteim rendezgetése valamelyik közeljövőben esedékes ZH-ra.

Nagyon szeretem tanulni a japánt, én még a kanjikat is szeretem, mert szépek :) (Egy-kettő kivételével.) Szeretek szavakat is tanulni, mert folyamatosan kísért az az érzés, hogy nem tudok elég szót, alig tudok kifejezni valamit japánul. Szeretem az angolt, szeretek foglalkozni vele. Szeretem a koreait is, mert gyönyörű az írása, és kihívás kiejteni a hangokat :D De jelenleg nincs időm élni. A tegnapi Közös Keletes Kocsmázásnak is megvan a böjtje, hulla vagyok egész nap. Csak egyet szeretnék kérni: tényleg álljanak 48 órából a napok, és akkor egy szavam se lesz.