Subscribe:

Ads 468x60px

2011. október 8., szombat

A második év első japán ZH-ja

Bizony mostanában nagyon ellustultam, pedig egy év múlva ilyenkor valószínűleg az ehhez hasonló bejegyzések lesznek a legnépszerűbbek, igaz, kedves jelenlegi elsőévesek? :D Megpróbálom összeszedni magam, és írni egy kicsit az első ZH-ról. (Amit a JBridge első három nagy fejezetéből írtunk.)

Nem kertelek: borzalmasan sikerült XD Életem eddigi legkatasztrofálisabb ZH-ja volt ez. Viszont nem szeretnék felelősséget hárítani: ennek az oka én voltam. Meg lehetett írni a ZH-t jól is (élő példa is van gyönyörű teljesítményre), én viszont teljesen elvesztem a ZH-k és tesztek süllyesztőjében, és erre a számonkérésre alig tanultam valamit.

Kezdetben még lelkesen szótáraztam a megtanulandó szavakat, de miután két nap alatt végigértem a listán, konstatáltam, hogy 568 kifejezést kellene megtanulni (plusz a nyelvtani szófordulatokat), és nemes egyszerűséggel feladtam a tanulást. Alábecsültem azt az időmennyiséget, amennyit fordítani kellett volna a tanulásra. És nem teljesen akaratlanul.

Valahogy az a tény, hogy nem tudtam, mire számítsak a dolgozatban, teljesen elvette a lelkesedésemet - számomra nincsen annál rosszabb, ha rengeteget készülök, és végül hoppon maradok, mert kiderül, hogy mást, vagy máshogyan kellett volna tanulni. Félig-meddig kiegyeztem saját magammal, hogy ez az első ZH amolyan "próba-ZH" lesz, ami valószínűleg rosszul fog sikerülni, de legközelebb már tudni fogom, mire számítsak. Ennek fényében valóban rosszul sikerült :D

A ZH-ban voltak kanjik, a Reibun de Manabu-ból. Szerencsére csak olvasatokat kellett tudni, hiraganáról kanjira átírás nem szerepelt a dolgozatban. Ezt viszont a 20 pontot érő szókincs-központú feladat követte: magyarról japánra, és japánról magyarra is kellett fordítani szavakat. Az előzetes elképzeléseknek megfelelően itt a 20 pontból körülbelül 2-t, 3-at értem el, úgy érzem. (Ez van, ha az ember csak szótáraz, de nem tanul.)

A legtöbb feladat a nyelvtani anyagra koncentrált: hiányos mondatok kiegészítése előre megadott szókupac segítségével, vagy éppen anélkül, hibás mondatok kijavítása a tanultak alapján, hasonlók. A rövidke, minimum 5 mondatos fogalmazás is passzolt a tanultakhoz, ugyanis a tanult melléknevekből pár fel volt sorolva, a leíráshoz alkalmazható nyelvtani fordulatok közül is meg volt pár adva, és ezekből megfelelő mennyiségűt felhasználva kellett megírni a kis szösszenetet. Ja, a téma saját magunk leírása volt.

Azt hiszem ennyit szerettem volna írni: a szavak miatt nehéznek mondanám ezt a ZH-t akkor is, ha jól sikerült volna. Szóval objektíven próbálom szemlélni, és így is nehéznek tűnik :) De nem tudom mennyi jogom van véleményt mondani, mert tényleg nagyon keveset tanultam erre a megmérettetésre. Valószínűleg hétfőn az eredmény is kiderül, készülhettek majd a szörnyülködésre, mert szerintem az eddigi legborzalmasabb teljesítményemet produkáltam :D

2 megjegyzés:

Nanaberu írta...

Engem is az dühít, hogyha tudtam volna, mit tanuljak, arra készültem volna... Tudtam, persze, hogy lesznek szavak és reibunos kanjik, de engem nem is ez vágott annyira földhöz, hanem a mondatok. Alapvetően ez nem lett volna egy nehéz dolgozat, ha tudom, hogy ilyen /jellegű/ kérdések lesznek. Következő dolgozatra egyszerűen bemagolom az összes keretes példamondatot, abból 50%-ot simán meg lehet írni. Hát ennyi a trükk, nem más. Legalább ez is kiderült :)

Sedna írta...

Nos igen, legközelebb már biztos sokkal-sokkal okosabbak leszünk :) Nekem annyira elment a lelkesedésem a tanulástól, hogy már a nyelvtant is csak úgy tessék-lássék módon néztem át, és azokat a feladatokat is jól elrontottam. (Amit óra után megbeszéltek kint a többiek, azt a pár feladatot például mind egy szálig elrontottam XD) Remélem Uchikawa sensei elfelejti nekünk ezt a kis eltévelyedést :)

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^