Subscribe:

Ads 468x60px

2011. augusztus 9., kedd

Előzetes, rangsorolásos és versenyjelentkezés

Jobb dolgom nem lévén ismét egy gyakran ismételt kérdéskörről írok :D Ami a következő: mi a különbség előzetes, rangsorolásos és versenyjelentkezés között?

Az egyszeri gólya (már amennyiben az első egyetemi felvételijéről van szó) első dolga rögtön és azonnal de nagyon gyorsan a tárgyfelvétel. Mi más? Amint megkaparintottam az EHA kódomat és jelszómat, nekem is ez volt a legfontosabb teendőm, ami még a létfenntartó tevékenységeket (evés, ivás, alvás, stb.) is maga mögé szorította a ranglétrán. És ha jó helyen keresgél az ember, először talán a Q-téren található időbeosztásba botlik bele.

Ebből rögtön kiderül, hogy idén az ún. 'Előzetes jelentkezés' már május 22 óta folyik, viszonylag zavartalanul. (Amennyiben a felveendő tantárgyak hiánya zavarnak minősül, az esetben némileg zavartan.) A rangsorolásos jelentkezés szeptember 2-án veszi kezdetét, amit szeptember 9-én, egy csodás őszi napon vált majd le a versenyjelentkezés ideje. Hogy mégis mi a különbség e három között?

Mi az az előzetes jelentkezés?
Még le sem vizsgáztunk semmiből, de már vehetjük fel a következő félév tárgyait - ennyi volna a lényeg a felsőbb éveseknek. Még be sem iratkoztunk, de már vehetjük fel az első félév tárgyait - ennyi a lényeg a gólyáknak. Boldog-boldogtalan mindenféle tantárgyat beleprésel az órarendjébe ilyenkor, ha nem tud kettő között dönteni, hát felveszi mindkettőt, biztos ami biztos. A népszerűbb, ámde 12 fős gyakorlatokra néhol akár 30-an is feljelentkeznek, de egyelőre mindez irreleváns - ezért hívják előzetesnek a jelentkezés ezen szakaszát. Egyetlen szempontból fontos ez az időszak: később pontokat kapunk érte. Hogy milyen pontokat, az mindjárt kiderül.

Mi az a rangsorolásos jelentkezés?
Az ábécésorrendbe szedett névlistákat felváltják a pontok alapján csökkenő sorrendbe szedett rangsorok. (Azaz nem felváltják, hanem megjelennek ezek is.) Mindenkinek kioszt a rendszer egy adott pontszámot, és ha elég nagyot kaptál, akkor viszonylag elöl szerepelsz a rangsorban. Hogy miből tevődik össze ez a pontszám? Annak talán egy egész blogot lehetne szentelni, ide most csak egy linket szúrnék be, szintén a Q-térről. Elég a legfelső sorig eljutni a táblázatban, rögtön láthatjuk: kapásból 100 pontot hozzánk vágnak az előzetes kurzusfelvételért. Ezért érdemes elsősorban előzetes jelentkezés idején felvenni a tárgyakat, és ezért vesz fel mindenki mindent. A rangsorok tehát megszületnek ekkorra, de még van lehetőségünk variálni, új órákat felvenni, akár egy 12 fős gyakorlatra tizenharmadiknak feljelentkezni - hátha valaki leadja. De ha te vagy a harmincadik, érdemes mást keresni.

Mi az a versenyjelentkezés?
Itt kezdődik a véres tömegverekedés. Amint átáll a rendszer a versenyjelentkezésre, a 12 fős gyakorlatról mindenkit levág a rendszer, aki tizenharmadik volt a rangsorban, vagy még annál is hátrébb szerepelt a neve. Ilyenkor érdemes elővenni a hittan óráról visszamaradt imák hadát, ugyanis az ETR-re belépni szinte lehetetlen a versenyjelentkezés első óráiban. A tárgyakról lecsúszók ugyanis ekkor még feltölthetik az üresen maradt helyeket. Viszont innentől kezdve a 12 fős gyakorlatra már nem tudunk tizenharmadikként feljelentkezni, csakis és kizárólag a még be nem töltött helyeknél van esélyünk. Ezért érdemes még a rangsorolásos jelentkezés alatt intézkedni, ha reménytelennek tűnik a helyzet.

A japánosoknak miért nem kell emiatt álmatlanul vergődniük?
Minket ez nem sokban érint. A gólyáknak kell emiatt a legkevésbé aggódniuk: a fentebb említett táblázat első sorában ugyanis látható, hogy nemcsak az előzetes jelentkezésért lehet megkapni azt a 100 pontot, hanem azért is, ha a szakos tanulmányait épp akkor kezdi meg a hallgató. Azaz szerencsére nem várják el a gólyáktól, hogy pár nap leforgása alatt ETR-zsenikké képezzék magukat, így az előzetes jelentkezés nélkül is megkapják a pontocskákat.

Nekünk japánosoknak a főszakos tárgyainkkal kapcsolatban azonban később sem kell különösebben véres küzdelmeket folytatnunk. Például az anglisztikához képest, ahol a legnépszerűbb 12 fős gyakorlatra 300 ember jut, nálunk japánosoknál a létszám ennek a tizede, ráadásul azért sem gyilkolnak meg senkit, ha egy időponton 25-en jelenünk meg, a következőn pedig 7-en. (Bár kétségtelenül kényelmesebb, ha egyenlően osztjuk el a létszámot, de erre nincs mindig lehetőség.) Nálunk tanárkülönbségek sincsenek, csak időpontbeli eltérések, ezért a népszerű-nem népszerű tanárok közti megosztottsággal sem kell számolni.

Ha jól tudom, szakszövegolvasás esetében vannak egyedül a tanár személyét is érintő eltérések, de erről nem tudok nyilatkozni tapasztalat híján. A lényeg, hogy inkább a minoros tanegységek adnak okot aggodalomra. Mivel ezek nem kötelező tárgyak, és még csak nem is választhatók, az ember fia és lánya a kezdetektől fogva kissé hátrányos helyzetbe kerül. De az előzetes jelentkezéssel egyenlíthetünk az erőviszonyokon, valamint sok szakon több tantárgyból is külön hirdetnek órát a minorosoknak. (Bár ez utóbbitól függetlenül sor kerülhet a tömegverekedésre, én nemsoká meg is tapasztalom majd a tudományos íráskészségemmel azt hiszem.)

Ennyi lenne a különbség a háromféle jelentkezés között. Ha bárkinek bármi kérdése/mondanivalója lenne (pl. baromságot írtam, vagy csak olyan szerencsétlenül fogalmaztam, hogy rajtam kívül senki se érti), írjatok nyugodtan :D És továbbra is várom a japános gólyák jelentkezését a facebook csoporttal kapcsolatban, egyre többen vagyunk! ^^

6 megjegyzés:

Reina Nicolasa írta...

Szia! Azt kihagytad, hogy mire jó a 100 pont. :D (Mázlipontok!!!) Amúgy nekünk még nincsenek fenn a tárgyaink törin, szóval még mindig nem tudtam órarendet szerkeszteni.:(

Sedna írta...

Szia!

Kihagytam? Bocsánat ^^;; Akkor valószínűleg én sem tudom, mire jó, azon kívül, hogy hozzáadódik a ranglistás pontokhoz :D

A mázlipont meg kifejezetten olyan téma, amibe nem megyek bele, fedje inkább jótékony balladai homály XD A lényeg a Q-téres linken úgyis ott van :D

Augusztus elején nem meglepő, főleg hogy új rendszert kezdtek idén. Szerintem még egy-két hétbe beletelik, mire átlátják a káoszt az illetékes zsenik ^^;

Névtelen írta...

Helló,
Én gólya vagyok japánon, és nézem az ETR-t, de nem is értem, látom, találom, tudom, hogy egyáltalán mit kellene felvennem. Vagy ezt úgyis beiratkozáson csináljuk?

Sedna írta...

Szia!

Normális körülmények között azt mondanám, látogass el erre az oldalra: http://www.btk.elte.hu/ba/szakiranyok Keresd ki a szakodat (ami ez esetben a japán), kattints a kattinthatóra, majd a word dokumentumból halászd ki, ami neked kell (azaz ami az első félévre van kiírva, a táblázatból kinézhető). A kurzusokra pedig az ETR-ben lévő "Kurzusfelvétel" menüpontban tudsz rákeresni, valamint felvenni a tárgyakat szintén itt tudod. (Keresni kód alapján a legegyszerűbb, ez is ott van a word dokumentumban).

DE.

A körülmények jelenleg sajnos nem normálisak ^^; Ha máshonnan nem, erről a blogról tudhatod, hogy alapvető változtatásokat eszközöltek a BTK tanegységlistáin. Ti tehát már (részben) más tárgyakat fogtok elvégezni, mint mi. A nektek szóló tanegységlista viszont még nem került fel a BTK honlapjára. Ha ez megtörténik, a fent linkelt honlapon a táblázatban a "Japán" felirat mellett valami olyasmi is meg fog jelenni, hogy "Japán 2011-től felvettek", és neked majd erre kell kattintanod. Amíg ez a lehetőség nem jelenik meg a honlapon, addig nem tudod, mit kell felvenned - és valószínűleg még meg sincsenek hirdetve a 2011-es gólyák órái.

Összességében annyit tudok mondani: jelenleg még nem kell foglalkoznod a tárgyfelvétellel :) Ha jelentkeztél gólyatáborba, ott is el fognak magyarázni nektek mindent, de beiratkozáskor is sok mindent megtudsz majd, illetve a tájékoztató napon is :)

(Jézusom, fogalmam sincs mikor van gólyatábor, ha most kiderül hogy már volt vagy épp most van, nagyon hülyének fogok tűnni XD)

Mindettől függetlenül bármilyen kérdésedre szívesen válaszolok, ha tudok :) (És a "jesszus ebből egy szót sem értettem" jellegű reakciókat is megértem, néha nagyon kuszán fogalmazok ^^;) Remélem tudtam segíteni :)

Névtelen írta...

A GT 24-27 között van,
amúgy köszönöm, remek válasz volt. :)

Sedna írta...

Ah, akkor nem csináltam magamból madarat, szuper :D Köszi az infót :D

Örülök, hogy segíthettem ^^

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^