Subscribe:

Ads 468x60px

2011. július 19., kedd

Japán gyakorlat időpontok ETR-ben

Amint azt előre sejtettem, az órarendem alig 5 napot bírt ki radikális változások nélkül :D Bekerültek ETR-be a hivatalos időpontok, már ami a japán nyelvgyakorlatokat illeti, így néminemű változtatásokat kellett eszközölnöm. A kedves érdeklődők a blog bal alsó sarkában vethetnek egy pillantást az aktuális órarendemre :)

A sárga téglalapok száma megnyugtatóan kevés, viszont a negyed órás szünetek gyakorlatok között nem örvendeztetik meg a szívemet különösebben... Persze versenyjelentkezés idején még rengeteg minden változhat, sőt addig még akármilyen óra időpontját átvariálhatják (már a japánosokat, az anglisztikás órák időpontjai mintha kőbe lennének vésve, évről évre ugyanazok). Szóval jelenleg úgy tűnik ebben a félévben is a rohanás jegyében telnek majd a hétfőim, pénteken pedig ismét lábat lógatok.

Hogy a szakszövegolvasás és a keletis előadás ütközése mennyire komoly probléma, azt nem tudom megítélni, mivel Uchikawa sensei azt mondta, a szakszövegolvasás több csoportra lesz bontva, több tanárral és időponttal. Bár nem tudom, ki jelentkezik szívesen olyan csoportba, ami üt egy előadást. Majd kiderül :)

A pozitívum, hogy az angol nyelvgyakorlataimat nem ütötte ki semmi (nem szívesen mondanék le erről a tanárról, mert jókat hallani róla), és pénteken úgy tűnik nem lesz órám.

Sok sikert mindenkinek az órarend-hangoláshoz! :)

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^