Subscribe:

Ads 468x60px

2011. február 22., kedd

Erős félév...

Így, hogy már a második hétbe is belekóstoltam a félévben, egyértelműen ki kell jelentenem, hogy ez a félév lényegesen többet fog igényelni részemről, mint az előző - legalábbis ha tartani akarom a színvonalat.

Az esszéírás nagyon hasonlít a retorikára, magyarul idegileg meggyötör majd a tény, hogy szóbeli lesz a vizsga. Ezen kívül a kötelezően elolvasandó esszék beszerzése sem lesz egyszerű, legalábbis azok a szaktársaim, akik már próbálkoztak vele, ezt állítják. A jó oldala a dolognak, hogy ismerem a tanerőt, és már van tapasztalatom a vizsgázást illetően.

Az ókori és keleti irodalmak műfajai egyrészt olvasgatást igényel, másrészt fogalmam sincs, milyen jellegű lesz a vizsga, ezért erről nem nyilatkoznék. Egy órán elég sok információ elhangzik eddigi tapasztalataim alapján, úgyhogy nem érdemes az utolsó két napra hagyni a tanulást, azt hiszem...

A mondattantól félek, ami azt illeti. Maga a téma nagyon érdekel, de valahogy úgy érzem, az alapokat nem rakták le nekem a kis buksimba. Olyan érzésem van, mintha egy agysebész lennék, akinek a kisagy működésével és apró nyúlványaival kezdik az oktatását, még mielőtt közölnék vele, hogy az agy egyébként a koponyában van... Nem látom át a rendszert, úgyhogy kiegészítő információforrásokat kell igénybe vennem. (Érthetőbb tankönyv önszorgalomból történő kijegyzetelése, más tanárok által készített diavetítések nézegetése, tapasztaltabb anglisztikás barátnő zaklatása, stb.)

Az amerikai kultúra órával ugyebár az az egy problémám van, hogy Stan hajlamos felszólítgatni embereket, én pedig rettegek az ilyesmitől, főleg, hogy általában olyanokat kérdez, amire még magyarul sem tudnék egy büdös szót sem szólni. A ZH-k legalább nem a vizsgaidőszakomat teszik majd színesebbé, ennek külön örülök. Igyekszem minél többet jegyzetelni, de néha nagyon elvonja a figyelmemet Stan humoros előadásmódja :D

A japán kultúra és társadalom kegyetlenül meg fog izzasztani ebben a félévben. Ma például Japán megyéit (47 db) és egyéb régióit elemezgettük, magyarul földrajzi nevek ezerrel. És persze meg is kell őket tanulni. Persze ha már egyszer megtanulom, nagyon fogom élvezni, hogy tudom, de addig is nyafogok egy kicsit miatta. Ha minden órán annyi anyagot ad le Umemura sensei, amennyit ma, bizony félév közben is tanulnom kell, különben meggebedek vizsgaidőszak alatt.

A hangtannal annyi problémám van, hogy nem érdekel. De nem ez az első alkalom, hogy olyasmit kell beseggelnem, ami hidegen hagy, úgyhogy ettől nem tartok különösebben. Jó kis diák vannak a neten, gyakorlatilag minden bennük van, ami elhangzik órán.

A tipográfia szintén a diás órák közé tartozik (elvégre ugyanaz az előadó), annyi az eltérés a hangtanhoz képest, hogy ez érdekes :) Elnézést a megfogalmazásért, de nekem olyan kis tingli-tangli, könnyű megjegyezni dolognak tűnik az anyag - legalábbis eddig. Ennek pedig nagyon is örülök, félreértés ne essék :D

A művtörivel kapcsolatban annyit, hogy ha olyan lesz a vizsga, mint előző félévben, akkor nem lehet gond - Mecsi tanárnő jegybeíráskor elhintett információja szerint 98%-os vizsgát írtam, úgyhogy ha ehhez még hozzáadjuk a tapasztalataimat, akkor nem lesz gond :) Csak emlékezzek mindig a képekre x)

Az informatika és könyvtárhasználat az az óra, ami ütközik a japán gyakorlattal, ezért valószínűleg nem fogok rá bejárni ^^; Tapasztaltabbak szerint ez nem tragédia, a vizsga könnyen vehető akadály. Szégyen avagy sem, ezzel az órával nem tervezem, hogy félév közben foglalkozni fogok.

Ókori és keleti vallások, erre nincs mit mondanom: jegyzetelek, és ha idén is megadja Déri professzor úr a kérdéseket, nem fogom veszélyben érezni magam. Előző félév tapasztalatai alapján jók a jegyzetelési képességeim, majdnem minden kérdésre találtam választ a füzeteimben :)

A középkor és a reneszánsz angol irodalma... a tantárgy, amit nagyon nagyon szívesen kitörölnék a minoros tantervből (az összes többi irodalommal együtt, btw). Rengeteget kell olvasni, már most neki kéne állnom, és sajnos nem tudok bejárni az előadásokra sem... és természetesen szóbeli vizsga lesz, hiszen azt úgyis annyira szeretem. Idegösszeroppanást fogok kapni vizsga előtt XD

Ókori és keleti nyelvek és írások - hát nem tudom. Ha az előző félévből indulok ki, nem tanulok egy szót se, és úgyis hármast kapok. De ismerem magam, rengeteget fogok rá tanulni, pont azért, mert a legcsúnyább jegyem ebből született. És ezúttal a gépeskönyvet aktívan bevonom a munkába, nem csak a jegyzeteimre hagyatkozom.

Japán: A szóbeli előtt természetesen majd rosszul leszek, mint legutóbb is, a többi pedig a féléves igyekezeten múlik majd. Csak ne lankadjon a szorgalmam! A szó- és kanjitanulást illetően sajnos kicsit kijöttem a gyakorlatból, remélem idővel visszarázódom majd.

Talán korai volt vizsga-előrejelzést rittyenteni, de ismertek :D

2 megjegyzés:

Ngie írta...

Tipo o.O Hátőőő még nem volt kissss tanár úrral órád...kíváncsi leszek akkor mit mondasz xD Meg a 200 oldalas diáira... :D:D:D

Sedna írta...

OMG 200 oldal XD Ez a 2x25 is éppen hogy csak belefért másfél órába XD

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^