Subscribe:

Ads 468x60px

2012. április 16., hétfő

Tudományos íráskészség évfolyam ZH eredmény

Pénteken megtudtuk a tudományos íráskészség évfolyam ZH-k eredményét, amit még március elején írt az egész díszes angolos társaság. Voltak, akik már korábban megtudták, ez csoport- és tanárfüggő volt. Volt, aki már a tavaszi szünet alatt értesült az eredményéről, jellemzően e-learningen keresztül, mi pénteken kaptuk meg Franktől a kijavított lapokat és az eredményeket tartalmazó cetlit. Mivel magukat a ZH-kat megőrzik, ezért azt nem hozhattuk el, kaptunk viszont helyette egy diszkréten széles papírcsíkot, amire a pontszámaink voltak írva.

Az én eredményeim a következők lettek (lusta voltam előkotorni és beüzemelni a scannert csak ezért az egy dologért, úgyhogy gyorsan megszerkesztettem a majdnem tökéletes mását Word-ben):

leng. = length, voc. = vocabulary, coh. = coherence valamint cohesion, gra. = grammar

Ahhoz képest, hogy mennyire megijedtem anno a vizsga után, szokásomhoz híven jól teljesítettem :D Az eredmények egyébként nagyon vegyesek, amennyire tudom, voltak karók is jó páran, de minden egyéb más jegyből is született dögivel. (Bár ötösről nem tudok a sajátomon kívül, úgyhogy akinek szintén az lett, és olvassa ezt, az sikítson egy kommentben nyugodtan! :D) Kicsit konkrétabban megfogalmazva az alapján a pár jegy alapján, amiről én tudok, a 3 és a 4 a leggyakoribb jegyek.

Na, ez a kő is leesett a szívemről, kicsit biztosítva érzem a tudományos íráskészség jegyemet, elvégre ez 50%-át adja, ha minden igaz :D (A maradék 50%-ról meg folyamatosan gondoskodni kell, két hét múlva prezentáció, valamint írnunk kell egy hosszabb esszét is...)

Hosszabb bejegyzésre sajna most sem futja az időmből, de igyekszem, ígérem! :)

3 megjegyzés:

Dani írta...

Gratula! :)

lex írta...

Gratulálok! Nagyon ügyibogyó vagy! <3

Sedna írta...

Köszönöm! ^^ <3

Megjegyzés küldése

Minden hozzászólást örömmel fogadok ^^